Ki volt valójában Bethlen Gábor? Miért nem szerette számos kortársa azt a fejedelmet, akinek nevéhez ma Erdély aranykorának kezdetét kötik? 385 éve halt meg Bethlen Gábor, aki kora egyik legtehetségesebb politikusa volt.
„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” (Bethlen Gábor)
1629. november 15-én hunyt el Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, választott magyar király, Erdély történetének egyik legjelentősebb uralkodója. Bethlen 16 évnyi uralkodás után fejezte be életét, országlásának köszönhetően pedig Erdély gazdasági, kulturális és diplomáciai tekintetben is „aranykorát” élhette.
Ki volt valójában Bethlen Gábor?
Birtokos középnemesi családból született 1580 körül (egyes források szerint 1580. november 15-én) Marosillyén, édesapja Bethlen Farkas volt, ősei között nem találunk fejedelmeket. Korán elárvult, gyámja Lázár András királybíró volt. Báthori Zsigmond udvarában nőtt fel, rokona, Bocskai István is hatott rá.
Szinte gyerekként lett katona és kezdett harcolni a török ellen, de későbbi politikájában a kibontakozást a Habsburgok elleni török szövetségben kereste. Székely Mózes fejedelem híveként 1600-1602 között harcolt Mihály havasalföldi vajda és Basta császári tábornok rémuralma ellen, 1602-ben Törökországba menekült. 1604-ben Bocskaihoz csatlakozott, s török támogatást szerzett számára fejedelemmé választásához. Később Rákóczi Zsigmonddal szemben Báthori Gábort támogatta, 1608-ben az ő fejedelemségéhez is megszerezte a szultán hozzájárulását. Báthorival Habsburg-kapcsolatai miatt szembefordult, s 1612-ben ismét Törökországba emigrált. 1613-ban török haddal indult Báthori ellen, s a török hadsereg kényszerének engedve a kolozsvári országgyűlés 1613. október 23-án fejedelemmé választotta. Trónra jutásával Erdély történetének legnyugodtabb és legfényesebb évei kezdődtek.
Bethlen, az „országgyarapító”
Bethlen először is hatalmának megerősítésébe fogott, miközben az államát is erősíteni kezdte. A Portánál elérte az adó mérséklését, erős államot épített ki, hadsereget szervezett, gazdaságpolitikája fellendítette az ipart és a kereskedelmet. Támogatta a tudományt és a művészetet, diákokat küldött Angliába és Németalföldre, Gyulafehárvárott főiskolát alapított.
Uralkodása idején a központosított nemzeti államszervezet kiépítésére törekedett; gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt főiskolát is alapított. Tevékenységének célja a magyar királyság egységének helyreállítása volt. A Habsburgok ellen részt vett a harmincéves háborúban is és 1619-ben elfoglalta egész Észak-Magyarországot, csapataival eljutott egészen Bécsig. 1620-ban Prágában szerződést írt alá Pfalzi Frigyes cseh királlyal, majd a besztercebányai országgyűlés Bethlent királlyá választotta, a Habsburgok első trónfosztását kimondva. Ő, protestáns lévén, a várható katolikus ellenállás miatt nem fogadta el a koronát. Második Habsburg-ellenes hadjárata sem hozott eredményt, s ezzel meghiúsult Magyarország egyesítésének terve. Ezután Európa protestáns hatalmaival keresett szövetséget.
1621-ben Nikolsburgnál békét kötött a császáriakkal. Ezután a királyi címről való lemondás fejében hercegi címet kapott Munkács várával, s megtarthatta az elfoglalt hét felső-magyarországi vármegyét. 1624-ben újabb, eredménytelen támadást indította Habsburgok ellen, a bécsi béke csak a nikolsburgi béke eredményeit erősítette meg.
Felesége, Károlyi Zsuzsanna halála (1622) után az ország egyesítése céljából megkérte egy Habsburg-főhercegnő kezét, de kosarat kapott. 1626-ban, protestáns kapcsolatait erősítve elvette a porosz választófejedelem lányát, Brandenburgi Katalint, s csatlakozott Anglia, Hollandia és Dánia Habsburg-ellenes hágai szövetségéhez – mely a Habsburgok európai hatalma ellen irányult -, európai külpolitikát kezdve.
Ebben az évben kiűzte Wallenstein császári hadvezér seregeit Észak-Magyarországról, de nyugati szövetségesei nem támogatták, s az 1626-os pozsonyi béke nem teremtett új helyzetet. Svéd és orosz kapcsolatai révén a lengyel koronát akarta megszerezni, de halála ebben meggátolta. 1629. november 15-én hunyt el. Trónja feleségére maradt, ám őt lemondatták és öccsét, Bethlen Istvánt választották meg. Csakhamar I. Rákóczi György, Zsigmond fia szerezte meg fegyveres nyomással a hatalmat.
„…amit lehet”
Bethlen kezdetben, Lippa miatt igen népszerűtlen volt, később legnagyobb uralkodónk, Mátyás király mellé sorolták. Reálpolitikus volt: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – adta szájába Móricz Zsigmond, akinek Erdély című trilógiája Bethlent és korát mutatja be. Ez az időszak, I. Rákóczi György uralkodásával együtt Erdély aranykora. Az ország gazdag volt, európai tényező lett, a török függés korlátozottan érvényesült – noha a katolikus-habsburgiánus szerzők rebellisnek s cselszövőnek látták Bethlent.
Bethlen uralkodásának tizenhat esztendejét az erdélyi fejedelemség történetének egyik legfényesebb időszakának tartják. Bár mindenkinél erősebben hangoztatta, hogy akarata a törvények felett áll (princeps absolotus), alattvalóinak sem volt oka panaszkodni rá. Abszolutista uralkodó volt, bár az országgyűlés működött. Az elosztott birtokokat visszavette, kiépítve gazdasági hatalmát, de célja volt a nép jóléte is. Erős államot szervezett a rendekkel szemben, állandó serege székelyekből és hajdúkból állt, az ipart, bányászatot és kereskedelmet merkantilista gazdaságpolitikája fellendítette. Tilalmakat és monopóliumokat alkalmazott, jövedelmei a korábbi időszakok majd kétszeresére rúgtak. Habánokat, zsidókat betelepítve versenyt támasztott a székely és szász céheknek. Gyulafehérvárt fejedelmi székhellyé építette ki, támogatta a tudományt és művészetet, Káldy György katolikus biblia-fordítását. Angliába, Hollandiába diákokat küldött, külföldi tanárokkal főiskolát hozott létre, ennek utóda a nagyenyedi kollégium.
Kiváló diplomata volt, külpolitikai levelezését maga intézte. Felismerte, hogy a török ellenében nem lehet politizálni. Végcélja Bocskai politikai utódaként az egységes és önálló magyar királyság helyreállítása volt, Erdély különállása a földrajzi viszonyokból, a török alföldi hódításaiból, a vallási szakadásból következett. Ő az erdélyi gondolkodás első képviselője, aki Erdélyt mondta hazájának. Monográfiáját Szekfű Gyula írta meg 1929-ben.
Fotók: Magyar Nemzeti Galéria, Wikipédia
