Meghalt Sztankay István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze – tudatta a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya pénteken az MTI-vel.
Sztankay Istvánt életének 79. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál pénteken. A művész temetéséről később intézkednek.
Sztankay István számos emlékezetes alakítást nyújtott színpadon és filmen egyaránt, emellett számos filmhez kölcsönözte a hangját.
Számos filmben, tévé- és rádiójátékban is szerepelt, a legnagyobb színésznők voltak partnerei. Mint felidézte: az országot 1945-46-ban elhagyó Muráti Lili és Szeleczky Zita, mikor visszatért Magyarországra, egy rádiójátékban őt választották partnerül. Az az alakítás, amely országosan ismertté tette, a Bors című sorozat főszerepe. „Mindig szerettem csinálni, amivel megbíztak, amennyiben értékes anyagról volt szó” – jegyezte meg.
Első filmjében, az Égrenyíló ablakban máris Dajka Margittal játszott együtt. Az 1963-ban készült, Keleti Márton rendezte Hattyúdal című alkotásban Páger Antallal és Bodrogi Gyulával szerepelt, velük énekelte el a film egyik híres betétdalát, A Villa Negra románcát.
A szinkronban is foglalkoztatták: Richard Burton, Laurence Olivier, Marcello Mastroianni, Jean-Paul Belmondo, Leslie Nielsen és Tony Curtis magyar hangjaként is ismert. Mostanában nézőként jár színházba, leginkább a Magyar Színházat látogatja, ahol újságíró fia kommunikációs vezető, és a lánya miatt Zalaegerszegen fordul meg, ahol egy évig művészeti tanácsadóként maga is dolgozott.
„Szeretem a színházat, és drukkolok a színházaknak, hogy ne zárjanak be” – mondta 2012-ben. A színház tanító jellegét hangsúlyozta: a néző minden előadással kap valamilyen különleges élményt, amely hat rá, amelyet később átgondolhat. „A színház egy tanfolyam. Szórakoztató dolog, amely az agyat táplálja, az ember szélesebb látókörű lesz általa. Ha a színházakat megszüntetik, akkor már mindent megszüntethetnek” – mondta a nemzet színésze.
MTI Fotó: Beliczay László