Lili, a Nyíregyházi Állatpark tízhónapos vörösóriáskenguru-kölyke (Macropus rufus) a Nyíregyházi Állatpark igazgatói irodájában.
A kis nőstényt kilenchónapos korában anyja kidobta erszényéből, azóta az állatpark állatorvosai felváltva gondozzák, négyóránként etetik. A cél, hogy fél év múlva Lili teljesen önállóvá váljon, és csatlakozzon a park óriáskenguru-csapatához.
Miután anyja eltaszította magától, a kis Lilit az állatpark szakemberei azonnal ellátták, és az állatorvosi csapat felváltva, éjjel-nappal felügyeli. Napközben háromóránként, éjszaka négyóránként kap tápláló, vitamindús, laktózmentes tápszert.
Az állatpark közlése szerint Lili az elmúlt hónapban szépen fejlődött: már szilárd takarmányt is fogyaszt, és meghaladta az másfél kilogrammos testsúlyt. Mivel a kézzel nevelt állatoknál fontos, hogy ne kötődjenek kizárólag egy gondozóhoz, a hatfős állatorvosi csapat tagjai felváltva törődnek vele.
A szakemberek célja, hogy Lili fél éven belül teljesen önállóvá váljon, és csatlakozhasson a park tizenkét tagú vörös óriáskenguru közösségéhez. A látogatók a közösségi médián keresztül időről időre bepillantást nyerhetnek gondozásának mindennapjaiba, és együtt követhetik nyomon a kis kenguru felcseperedését.
A vörös óriáskenguru – az ausztrál puszták ikonja
A vörös óriáskenguru (Macropus rufus) Ausztrália középső, száraz területeinek jellegzetes állata. Leggyakrabban a félsivatagos, füves és cserjés síkságokon él, ahol az éves csapadékmennyiség ritkán haladja meg az 500 millimétert. A tágas, nyílt pusztákat kedveli, de szüksége van árnyékot adó fákra vagy bokrokra, ahol a perzselő hőség elől menedéket találhat.
A Macropus rufus a legnagyobb ma élő erszényes faj. A hímek testhossza elérheti az 1,6 métert, farkuk pedig akár 1,2 méter hosszú is lehet – ezzel együtt az álló kenguru magassága meghaladhatja az 1,8 métert, testsúlya pedig a 90 kilogrammot. A nőstények kisebb termetűek, általában 85–105 centiméteresek. A hímek bundája többnyire vörösesbarna, míg a nőstényeké kékesszürke – bár egyes vidékeken ez a színeloszlás felcserélődik.
Erős, izmos testfelépítése tökéletesen alkalmazkodott az ugrálva közlekedéshez. Vastag, erőteljes farka egyszerre szolgál egyensúlyozásra és támaszként: a kenguru hárompontos „állványt” formál, amikor pihen vagy lassan halad. A hátsó láb második és harmadik ujja összenőtt, s ápolókarommá alakult, amely segíti a tisztálkodást. A mellső végtagok rövidek, de rendkívül ügyesek – a kenguru karmokkal ellátott mancsaival táplálkozik, védekezik és gondozza bundáját.
A nőstények előre néző erszényében négy emlő található, így egyszerre több különböző fejlettségi fokon lévő kölyköt is képesek nevelni – a természet egyik legkülönlegesebb „anyai megoldását” képviselve.
