70 éve, 1944. november 13-án rendelték el a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű „egykori katonák” és „hadköteles személyek” deportálását.
A 4. Ukrán Front katonai tanácsa 1944. november 13-i parancsában elrendelte a 18 és 50 év közötti kárpátaljai magyar és német nemzetiségű „egykori katonák” és „hadköteles személyek” deportálását. Ennek nyomán több mint húszezer magyar nemzetiségű férfit hurcoltak el.
A kárpátaljai és azzal szomszédos bodrogközi, Ung vidéki, tiszaháti begyűjtések – a munkaerőszerzés mellett – etnikai tisztogatásnak tekinthetők. Akik el tudták mondani szlovákul vagy ruszinul a Miatyánkot, azokat hazaengedték. A kárpátaljai magyarságot a szovjet vezetés a kollektív bűnösség elve alapján teljes egészében bűnösnek mondta, ezért deportáltak és küldtek kényszermunkára magyarokat. A parancsra jelentkező férfiakat háromnapi jóvátételi munka („málenykij robot”) helyett a Munkács közelében fekvő szolyvai gyűjtőtáborba kísérték gyalog.
Az embertelen bánásmód, a járványos betegségek és az éhezés következtében már ott több ezren meghaltak. A túlélők a Gulag koncentrációs táboraiba kerültek. Sokan közülük hazatértek, de többségük nem érte meg az öregkort. A szovjet rendszerben háborús bűnösként tartották számon őket, helyzetükről nem beszélhettek. A korabeli kárpátaljai összeírás alapján 24 ezer áldozat mutatható ki, de a hozzátartozók számát figyelembe véve ez a szám akár a többszöröse is lehet.
Az 1990-es évek elején a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség falvanként összegyűjtötte a lágereket megjártak névsorát. Az áldozatok emlékére valamennyi magyarlakta községben emlékművet állítottak, és az egykori szolyvai gyűjtőtábor tömegsírjának közelében felépítették a Szolyvai Emlékparkot.
