1848-ban alig tizennyolc éves, amikor trónra kerül és majdnem hetven éven át uralkodik. 185 éve született I. Ferenc József osztrák császár és magyar király, akinek neve a múlt században sokaknak a „boldog békeidőket” idézte fel.
1848-ban alig tizennyolc éves, amikor trónra kerül és majdnem hetven éven át uralkodik. A magyar forradalom eltiprójából az Osztrák-Magyar Monarchia legszebb éveinek szimbólumává vált. Konzervatív politikus volt, ragaszkodott a monarchia egységéhez, a császárság intézményéhez, a kicsit poros formaságokhoz.
Ferenc József Ferenc Károly főherceg, V. Ferdinánd császár testvére és az igen ambiciózus Zsófia bajor hercegnő legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot Bécsben 1830. augusztus 18-án. Öt testvére volt, akik közül három fiú (közte Miksa, a mexikói császár és Károly Lajos, az utolsó magyar király, IV. Károly nagyapja) élte meg a felnőttkort.
„E kis áttekintés után elérhetünk végre a gyönyörű elmúlt századnak ahhoz a korszakához, mikor az úriember, aki valamire vinni akarta ebben az országban: Ferenc József-szakállt nevelt, ápolt, köztiszteletben viselt, úgyhogy nem is lehetett valami nagyon csodálkozni afelett, ha idővel a szakáll környékére valamely ordó vagy rendjelszalag került.
Ferenc József fiatalkorában vörösesszőke volt, és általában kisebb arca volt, mint a legtöbb Habsburgnak, aki a múlt idők messziségéből manapság is dupla arcával kér magának protenciót. A Lipótok és Ferdinándok a történelmi arcképeken már arcukban is hatalmasabbak közönséges emberfiánál. Ellenben Ferenc Józsefnek normális, így habsburgi szempontból kisebb arca volt, mint amellyel egy nagy birodalom minden méltóságát kifejezni lehetne. Ki volt az a nevezetes udvari fodrász, aki az úgynevezett császárszakállt kifundálta, annak felkutatását rábízom a szakemberekre. (Én szép, komoly, Batthyány Lajos szakállú magyar emberek között nőttem fel; soha se tudtam lelkesedni a császárszakállért.)” (Krúdy Gyula: Podmaninczky Frigyes szakálla)
Ferenc József I. Ferenc kedvenc unokája volt, aki az okos és egészséges gyermekben a későbbi császárt látta, így a fiút gyermekkorától úgy nevelték, hogy egykoron császár lesz belőle. Már négyévesen tanulásra fogták: nagykorúságára minden tudományban jártas volt, nyolc nyelvet beszélt (magyarul is), értett a hadvezetéshez, a birodalom ügyeibe Metternich kancellár avatta be. Zsófia a gyermek neveltetését Bécs későbbi bíboros érsekére, Othmar Rauscherre bízta, aki még évtizedekig nagy befolyást gyakorolt rá. Ennek következtében Ferenc József világképe két tartópilléren nyugodott: a katolikus egyházon és a katonaságon.
A jövendőbeli császár ifjúkora a reformkorral esett egybe. A társadalmi-politikai mozgások felszínre törését azonban sem a kamarillának a változtathatatlanságra törekvő kormányzati elve, sem a már recsegő-ropogó Szent Szövetség nem tudta megakadályozni. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet halogatni a valódi társadalmi reformokat.
1848. március 15-én az európai városok sorában Pest-Budán is kitört és győzött a forradalom a nemzeti és az egyetemes emberi szabadság, a polgári átalakulás jelszavaival. Az 1848-as forradalmak kitörése után az uralkodásra alkalmatlan, gyenge és befolyásolható V. Ferdinánd ténykedése már-már a birodalom létét veszélyeztette, ezért sógornője, Zsófia és a kamarilla az eltávolításáról döntött. Ferdinándot 1848. december 2-án lemondatták, az uralkodása alatt hozott törvényeket és rendeleteket semmisnek minősítették. A trónra unokaöccse lépett, az utolsó pillanatban hozott döntés szerint nem II. Ferenc, hanem I. Ferenc József néven, a névválasztás utalás volt a nagy reformer II. Józsefre.
A „boldog békeidők” uralkodója
Az alig tizennyolc éves ifjú már három hónappal később, 1849. március 4-én Olmützben centralista alkotmányt hirdetett, feloszlatta a parlamentet, majd személyesen, megalázkodva kért orosz segítséget a magyar szabadságharc leveréséhez. A történeti irodalomban máig is viták folynak arról, hogy milyen felelősség terhelte I. Ferenc Józsefet abban, hogy a szabadságharc leverését követően 1849 őszén olyan véres megtorlás következett. Az uralkodó felelősségét csak a Monarchia összeomlása után lehetett vizsgálni titkos levéltári anyagok megnyílásával.
Magyarország gyors és véres pacifikálása után a birodalom alkotmányát sutba vágták, Ferenc József néhány tanácsadójára, a rendőrségre és a hadseregre támaszkodva intézte az ügyeket. Nem túl eredményesen: a krími háborúban való részvétel elszigetelte országát, majd 1859-ben a francia-olasz háborúban hiába állt maga a hadak élére, súlyos vereséget szenvedett Solferinónál. Miután a porosz-osztrák háborúban az 1866-os königgrätzi csatavesztés nyilvánvalóvá tette, hogy a német egység nem osztrák vezetéssel jön létre, s Ausztria elvesztette itáliai birtokait is, elkerülhetetlen lett a birodalom átalakítása.
Ferenc József kiegyezett a magyarokkal, és 1867. június 8-án magyar királlyá koronázták. A dualista Osztrák-Magyar Monarchiának egy uralkodója (egy személyben osztrák császár és magyar király), de két fővárosa és két parlamentje volt. A Monarchia a bonyolult belső közjogi viszonyok ellenére kifelé egységes külpolitikát képviselt és regionális nagyhatalomnak számított. Ferenc József ettől kezdve abszolutista hajlamai és neveltetése ellenére alkotmányos uralkodóként kormányzott, és keményen ellenállt a birodalom – főként a csehek által szorgalmazott – föderalizálásának.
1879. december 20-án szentesítette Ferenc József az 1879:L. törvénycikket, az ún. honossági törvényt, a magyar állampolgárságról szóló első önálló törvényt. A 19-20. század fordulójára az ezernyi belső ellentéttől feszített állam egyetlen összetartó ereje a „a birodalom első hivatalnoka” maradt. Ferenc József maga is tudatában volt az elkerülhetetlen végzetnek.
Ferenc Józsefnek sok szeretője volt, akiket jól ismerünk. A történeti kutatás számára azonban a császár kapcsolata Theresia Pointingerrel, a sóhercegnővel újdonságként hatott, pedig az asszony hét gyermeke közül kettőnek Ferenc József volt az apja. Számos egyéni tragédia is sújtotta (fia öngyilkos lett, házassága a szépséges Erzsébet császárnéval, Sisivel megromlott), mégis fegyelmezetten tette kötelességét.
1914-ben még megérte az első világháború kirobbanását, de a sors megkímélte attól, hogy tanúja legyen szeretett birodalma agóniájának. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése előtt két évvel, 1916. november 21-én halt meg a schönbrunni kastélyban. 84 évéből 68-at töltött trónon, személyével sírba szállt a „boldog békeidők” korszaka.
