70 éve, 1945. február 11-én kitörést kíséreltek meg a budai Várból a szovjet hadsereg gyűrűjében rekedt magyar és német alakulatok.
1943. augusztus 14-én Raffaele Guariglia olasz külügyminiszter bejelentette, hogy Róma „nyílt várossá” vált. A nemzetközi hadijogban nyílt városnak nevezik azokat a településeket, amelyeket a hadviselés során nem védelmeznek. (Az 1907. évi hágai egyezmény a nyílt város ellen irányuló mindennemű támadást tilt.) Érthető, hogy a keleti front közeledtével a magyar közvéleményt is élénken foglalkoztatta Budapest nyílt várossá minősítésének kérdése.
1943 augusztusában több magyar parlamenti párt vezetői azt kérték Kállay Miklós miniszterelnöktől, hogy minősítse Budapestet nyílt várossá. A kormányfő azonban diplomáciai nehézségekre hivatkozva elzárkózott ettől.
A szövetségesek légiereje először 1944 áprilisában bombázta Budapestet, azt követően napi rendszerességgel tűntek fel a bombázók a magyar légtérben. Az, hogy Budapest a szárazföldi hadműveleteknek is színterévé válik, akkor dőlt el véglegesen, amikor 1944. december elején Hitler közölte Szálasival, hogy Budapest erőd, melyet háztól házig kell védeni, és a város parancsnokául Karl Pfeffer-Wildenbruch SS tábornokot nevezte ki.
1944. december 26-án a 2. és 3. szovjet Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek, ezzel bezárult a gyűrű a Budapesten és környékén védekező német és magyar haderő körül, és megkezdődött a főváros ostroma.
1945. január 18-án a szovjet hadsereg elfoglalta Pestet, felszabadult a gettó. A németek felrobbantották a még álló két Duna-hidat: az Erzsébet hidat és a Lánchidat. A magyar és német alakulatok Pest feladása után Budára, majd fokozatosan a budai Várba szorultak vissza. A Hitler által ígért légi utánpótlás akadozott, a repülőtérként használt Vérmező eleste után pedig végleg leállt.
A magyar és német parancsnok – Hindy Iván vezérezredes, illetve Pfeffer-Wildenbruch Obergruppenführer – összességében 40-45 ezer ember (hozzávetőleg fele-fele arányban magyar és német katonák) felett rendelkezett. Hitler a német véderő főparancsnoka háromszor is elutasította a kitörésre vonatkozó kérelmüket, úgyhogy a lőszer- és az élelmiszerkészletek megfogyatkozása miatt csak a kitörés vagy a feladás között választhattak. Február 10-én magyar és német felderítőket küldtek ki, hogy tájékozódjanak a szovjet csapatok elhelyezkedéséről és erejéről.
A IX. SS hegyi hadtestparancsnokság másnap, február 11-én, 15 órakor ismertette a tervet a német csapatok parancsnokaival, mely szerint a kitörés aznap 20 órakor kezdődik három hullámban és két fő irányban: a Városmajor úttól a Mechwart térig, a Krisztina körút, illetve a Margit körúti vonal áttörésével. A magyar és a nyilas csapatok parancsnokságát csak 18 órakor tájékoztatták a kitörés megindulásáról. Hermann Balck páncélos tábornokot, a 6. hadsereg parancsnokát viszont csak 19.45-kor tájékoztatták rádión, hogy ne legyen ideje a tiltó parancs kiadására. A védők állományát ekkor hozzávetőleg 24 ezer német és 20 ezer magyar katona alkotta. A magyar csapatok támogatásul mindössze két könnyű harckocsit vihettek magukkal. Eleve sejthető volt, hogy a kitörési kísérlet mészárlásba torkollik.
A kitörés 20 órakor indult meg, és a szovjet tüzérség pontosan 20 órakor rendkívül erős tüzérségi tűzzel árasztotta el a Várat és az onnan kivezető utakat. Csaknem kétségtelen, hogy a szovjet parancsnokság tudomást szerzett a készülő kitörésről. Szovjet egyenruhába öltözött, oroszul beszélő csoport nyitotta meg a frontot az Olasz fasor (ma: Szilágyi Erzsébet fasor) irányában. A német főerők eljutottak az Isten-hegyre, a Zugligetbe, valamint a Hármashatárhegyre, a szovjet védelmi vonalat hátrébb vonták, de másnap ellentámadást indítottak. Egy nap alatt szétforgácsolták a támadó erőket, és megkezdték a még ellenálló német csapatrészek felszámolását.
A Hármashatárhegy felől a Pilisborosjenő, Csobánka irányában kitörők megközelítették Pilisszentkeresztet, de mindannyian elestek. A német és a magyar főparancsnokság a fedett Ördög-árok Horváth-kertben lévő nyílásán át indult 500 fővel a szovjet vonalak mögé, a Szépilona kocsiszín felé. A katonák zöme az Ördög-árokból való feljövetelkor fogságba esett. Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, a Budapest Erőd (Festung Budapest), illetve Hindy Iván vezérezredes, az I. magyar hadtest parancsnoka a Budakeszi úton, illetve a Horváth-kertben adta meg magát. Becslések szerint a kitörő katonák mintegy negyede tudott áttörni a szovjet vonalakon, de csupán 7-800 főnek sikerült átjutnia a saját csapatokhoz.
1944-45 telén Budapest történetének legnehezebb időszakát élte át. A városért a szemben álló két hadsereg az akkori haditechnika szinte minden eszközét bevetve küzdött. A hadműveletek mérhetetlen szenvedést okoztak a polgári lakosságnak. Budapest ostromát csak Sztálingrád és Leningrád ostroma múlta felül a második világháború történetében.
