Életének 58. évében elhunyt Bajor Imre színművész.
A művész haláláról szóló sajtóhíreket Hegedűs László, a család ügyvédje erősítette meg. Hozzátette: Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek. A művész régóta szenvedett daganatos megbetegedésben.
Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten, több tévésorozatban és filmben játszott, gyakori szereplője volt humoros televíziós műsoroknak és a Rádiókabaréban is rendszeresen hallható volt. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, elnyerte az év nevettetője címet, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
A színész állapota ez év januárjában romlott meg, akkor már csak bot segítségével tudott járni – idézte fel a Blikk. Alig egy hónappal később már semmilyen szerepet nem vállalt el, sőt, azóta szinte csak a kezelések miatt mozdult ki otthonából.
Bajor Imrét tavasszal Kínába vitték, hogy ősi módszerrel segítsenek rajta, azonban pár kezelés után megszakították a folyamatot és a színész hazatért. A Heti Hetes sztárjának operációját az orvosok nem merték elvállalni, mert olyan veszélyes helyen volt az agyában lévő tumor, hogy az eltávolításának rendkívül nagy kockázattal járt volna – tették hozzá.