Az 1868. évi XLIV. törvénycikk kimondta, hogy Magyarország minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, annak egyenjogú tagja.
150 éve, 1868. december 6-án szentesítette az uralkodó, Ferenc József a magyar nemzetiségi törvényt, amely kimondta az egyenjogúságot. Az 1868. évi XLIV. törvénycikk kimondta, hogy Magyarország minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, annak egyenjogú tagja.
A nemzetiségek el akartak szakadni az országtól, saját államot akartak létrehozni, illetve egy azonos népességű országhoz szerettek volna csatlakozni. A zsidók állampolgári egyenjogúságát már 1867-ben kimondták.
A kiegyezést követően az országgyűlés megfeszített törvényalkotó munkába kezdett, hogy az új államszervezet jogi alapjait mielőbb létrehozza. A nemzetiségi törvény Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter kezdeményezése nyomán született meg, amelynek megalkotásában Deák Ferenc oroszlánrészt vállalt.
A törvény kimondta, hogy az államnyelv magyar, továbbá a nemzetiségek kultúrájának és nyelvének gyakorlását is biztosította, ha az adott körzetben az adott nemzetiséghez tartozó lakosok aránya elérte a 20 százalékot.
Továbbá a kisebbségek anyanyelvüket is használhatták kérvényeikben, az alsó fokú bíróságokon, a végzéseket is ezen a nyelven kapták. A községek hivatalos nyelvét a lakosok határozták meg, a megyegyűléseken is anyanyelvükön szólalhattak fel. Iskoláik, egyházaik felett szabadon rendelkezhettek, nemzeti célú intézményeket, vállalatokat létesíthettek.
A törvény a területi egység és az egy politikai nemzet elvének alapján állva autonómiát nem biztosított. Nem elégítette ki a nemzetiségek politikai igényeit, de a korszak nyugat-európai szabályozásainak zöménél többet nyújtott.
A korabeli Európa e példátlanul liberális törvényének azóta is vitás pontja a „magyar politikai nemzet” fogalma, ami azt jelentette, hogy a törvény csak egyetlen politikai kollektívumot, a „magyar politikai nemzet”-et ismert el. A „magyar politikai nemzet” magában foglalta a nem magyarokat is, megtagadván ezzel külön-külön politikai egyéniségük hivatalos elismerését. Az első világháború, majd a trianoni békediktátum után bevett fordulat, hogy a Monarchia – és benne Magyarország – a „népek börtöne” volt és fel kellett szabadítani az itt élőket. Ez azonban álszent érvelés a történészek szerint. Halassy Béla történész szerin a nemzetiségi ügyeket a XX. század elejéig (sőt mindmáig) egyetlen hatalom se kezelte jobban, vagy sokkal jobban, mint Magyarország. Egyedül nálunk, 1868-ban született érdeminek mondható nemzetiségi törvény.
További érdekes információk Magyarország nemzetiségei-ről.
