50 éve, 1966. július 3-án halt meg Rákóczi János neves cukrász és mesterszakács, aki az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar éttermének konyhafőnökeként mutatta be a legendássá vált Rákóczi-túróst, de ő a Rákóczi-rostélyos névadója is.
Sokan gondolják azt, hogy a Rákóczi-túrós nevű süteményünk II. Rákóczi Ferenc fejedelem nevét viseli. Holott ez a finomság a 20. század találmánya, megalkotása Rákóczi János cukrász és mesterszakács nevéhez fűződik.
Rákóczi nem született fejedelmi családban, szerény körülmények között látta meg a napvilágot egy Dombóvár melletti uradalmi tanyán, Felsőleperden 1897. szeptember 25-én. Elemi iskoláit Székesfehérváron végezte, majd 1912-ben Pestre került, és a Mágnás Kaszinóban lett szakácstanonc.
Az első világháború idején, 1916-tól katonai szolgálatát töltötte, majd 1920-ban visszatért a konyha világába, és a Nemzeti Kaszinóban a neves mesterszakács, Kedvessy Nándor keze alatt dolgozott másodszakácsként. Néhány év után Horváth Nándor belvárosi „buffet-jébe” (Háen Konyha) került, ahol már első szakácsként tevékenykedett. 1924-ben a konyhaművészet fővárosában, Párizsban dolgozott és tanult a legendás séf, George Auguste Escoffier irányítása alatt a Larue Étteremben. Hazatérése után a Háen Konyha konyhafőnöke lett. 1930-tól a lillafüredi Palota Szálló, 1933-tól a budapesti Gellért Szálló, majd 1953-tól 1961-es nyugdíjazásáig a Duna Szálló konyhafőnökeként dolgozott.
Pályafutása során számos szakácsművészeti kiállításon vett részt, és 1933-ban Bécsben, 1936-ban Berlinben, két ízben pedig Frankfurt am Mainban szerzett aranyérmet. Emellett nagy sikerrel szerepelt különböző gasztronómiai bemutatókon Londonban, Münchenben és Bonnban is. A konyha minden ágában széles körű tudással rendelkezett, mestere volt a hideg-meleg, valamint a tésztakonyhának is. Páratlan érzékkel és kreativitással elegyítette a magyar és a francia konyha ízeit, fogásait. Híres volt arról, hogy minden kiállításra, bemutatóra nagyon alaposan felkészült, tálait már itthon előre megtervezte, az egyes technológiai mozzanatokat céltudatosan begyakorolta. Meghívott szakácsként szerepelt 1954-ben a londoni olimpiai csarnokban rendezett nemzetközi szakácsművészeti bemutatón és élelmiszer-kiállításon, ahol kóstolót és televíziós műsort is készítettek vele.
Pályájának egyik csúcspontja az 1958-as brüsszeli világkiállítás volt, ahol ő irányította a magyar szakácscsapatot. Az Atomium emlékmű közelében felépített magyar pavilon ötszáz fős étterme és bárja a világkiállítás kétszáz napja alatt telt házzal üzemelt, és elnyerte a Grand Prix-t is. A vendégek körében a paprikás csirke volt a legkapósabb étel, de mázsaszám fogyott a borjúpörkölt, az erdélyi fatányéros, a lecsós szelet, a roston sült balatoni süllő és a rétes is. Rákóczi Brüsszelben mutatta be a nevét viselő, a magyar cukrászat legjobb hagyományaihoz visszanyúló túrós süteményét, amelynek receptjét már a harmincas évek közepén megalkotta. A népszerű túrós lepényt úgy dolgozta át, hogy tészta helyett keményre vert cukrozott tojáshab került a rögös túró tetejére, „megbolondítva” egy kis baracklekvárral.
A húsimádók szívébe is belopta magát, a nevét viselő rostélyos jófajta hátszínből készül, a magyar konyha elmaradhatatlan kellékeivel, paprikával, hagymával, szalonnával és gombával. Nyugdíjba vonulása után a fakanalat tollra cserélte fel, és több mint öt évtizedes pályafutásának tapasztalatait összegezve megírta a Konyhaművészet című könyvét, amely 1964-ben jelent meg. A neves cukrász és mesterszakács 1966. július 3-án hunyt el Budapesten.
