A Budát és Pestet összekötő híd nemcsak műszaki mestermű, hanem a közteherviselés jelképe lett, hiszen a hídpénz fizetése alól senki sem kapott mentességet. 165 éve nyitották meg és 65 éve adták át a második világháború után újjáépített Lánchidat.
„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”
Pest gazdasági, kulturális fejlődése halaszthatatlanná tette az állandó összeköttetés megteremtését a Duna két partja között. A hídépítését, ahogy Széchenyi István gróf a Hídegyletben fogalmazott: „a Dunától kettészakított haza s annak szívének összeforrasztását”, főként a gróf szorgalmazta, részben személyes okokból: 1820 telén az erős jégzajlás miatt nem tudott átkelni a folyón és így nem vehetett részt apja temetésén. A gyász hatására is írja naplójába 1821. január 4-én:
„Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”
Széchenyi egy hídról álmodott, amelynek lennie kellene Pest és Buda között. Nemes tetteket fogalmazott meg, amelyekkel segíthetné hazáját. A valóságról álmodott: Pestnek, Budának állandó hídra volt szüksége, ez segítene a város gazdagodásán, fejlődésén, polgárosulásán. Magyarország jövőjén. Széchenyi nem csak álmodott, mindent meg is tett a megvalósításért.
Az országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben intézkedett az első állandó magyarországi Duna-híd építéséről. A hídügy intézésére alakult testület elnöke Széchenyi lett, aki csak a görög származású Sina György bécsi bankár (róla mintázta Jókai Mórr Az arany ember főhősét, Tímár Mihályt) anyagi és erkölcsi támogatását tudta megszerezni. Sina hívta Pestre William Tierney Clark angol mérnököt, aki három hídtervet mutatott be, ezek közül végül a Nákó-ház vonalában álló, 380 méter hosszú, háromnyílású változatot fogadták el. (A helykiválasztás nem igazán volt szerencsés, hiszen a híd Budán a Várhegynek szaladt, ezért kellett 1857-ben megépíteni az alagutat.)
”Építése több nehézségbe ütközött, mint bármely építményé a világon. Büszkeség, előítélet és féltékenység volt a három leghatalmasabb ellenfél, külön-külön kellett megküzdeni valamennyivel.” Ezt írta a tervező, William Clark. Az építkezés vezetésére a tervező névrokonát, Adam Clarkot kérték fel.
Az alapkövet 1842. augusztus 24-én az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor tette le. A pillérek, hídfalak 1847 júliusára készültek el, a vasszerkezet szerelését a szabadságharc eseményei hátráltatták. 1848. július 18-án az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadva a munkahidat és a rajta álló Széchenyi Istvánt, aki szerencsésen ki tudott úszni a partra. A még átadás előtt lévő hídon 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos a koronát menekítette Debrecenbe. Néhány nappal később 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostromakor Hentzi tábornok utasítására fel akartak robbantani.
A hidat 1849. november 20-án avatták fel. A hidat megálmodó Széchenyit, és annak tervezőjét nem hívták meg az átadóra.. Igaz, ha hívták volna sem tudott volna elmenni: Széchenyi ekkor már a döblingi ideggyógyintézetben élt. A sors iróniájaként a hivatalosan felavatott hídon elsőként Julius Haynau, a teljhatalmú osztrák katonai és polgári főparancsnok és a magyarországi polgári ügyekért felelős császári biztos, Geringer haladt át. Az átadón nem hangzott el beszéd, és emléktáblát sem hagytak ott az átadók saját és uralkodójuk neveivel, a hangulat nem volt ünnepi, ami érthető: a miniszterelnököt, Batthyányt Lajost alig másfél hónappal korábban végeztette ki a hidat átadó táborszernagy. Másnaptól mindenki használhatta a hidat, aki megfizette a hídvámot.
A híd nagy sikernek örvendett a főváros életében, a kivitelezők, William Tierney Clark és Clark Ádám később számos elismerésben részesültek. A felhajtókat 1850 óta őrzi a Marschalkó János által faragott négy híres kőoroszlán (amelyeknek a városi legendával ellentétben igenis van nyelvük), illetve a Sina és Széchenyi famíliák címerei is ekkor kerültek a hídfőkre. A Lánchíd 1870-ben az állam tulajdonába került, 1899 novemberén, az átadás 50. évfordulóján tartott ünnepség óta viseli a Széchenyi lánchíd nevet, de a köznyelv egyszerűen csak Lánchídnak hívja.
Az újjáépített híd
Az 1913-15-ben megújított hidat a második világháború végén, 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották. Az újjáépítés során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídfőket kiszélesítették, a vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos-aluljárót építettek. Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át ünnepélyesen. A hidat 1973-ban, majd 1986 és 1988 között felújították, 150. születésnapjára új díszvilágítást kapott.
2004-ben a Külügyminisztérium Lánchíd-díjat, hivatalos nevén Magyarország Nemzetközi Kapcsolataiért elismerést alapított, amelyet évente augusztus 24-éhez, a Lánchíd 1842. évi alapkőletételének évfordulójához kötődve, három olyan személyiségnek adnak át, aki a magyar külkapcsolatok ápolásában, fejlesztésében, valamint az euroatlanti integráció elmélyítésében kiemelkedő tevékenységet végez.
