„Halcsontszerűen hajlékony, hosszú, vékony, laposhegyű csőr; hosszú, kizárólag pikkelyekkel borított csüd. Szárnyuk, melynek evezői közül az első a leghosszabb, egyenes farkuk hegyén túl ér.” Brehm pontosan jellemezte a gólyatöcsöt.
Megélénkült a madárvilág a Fancsika I. víztározónál, Debrecen közelében. Az egyik legritkább fészkelő partimadarunk, a hosszú lábú, fekete szárnyú gólyatöcs (Himantopus himantopus) jellegzetes, különlegesen szép madár.
E hosszú piros lábú lileféle jellemző jegyei: háta és szárnyának felső része kékesfekete, hasa, farka, begye és nyaka fehér, fején kortól és ivartól függően előfordulhat kevés szürke mintázat.
Többnyire sekély vízborítottságú szikes mocsarakban, sertéstrágya-szikkasztó tavakon telepszik meg, a párok száma erősen függ a csapadékviszonyoktól. Ez a madár hazánkban ritka költőfaj, fészkelését majd csak májusban kezdi meg. Zsombékon, vízzel körülvett kis szigeten épült fészkében a pár felváltva kotlik, a fiókák 25-26 nap alatt kelnek ki. Fészekhagyók, vagyis szüleik vezetik őket, négyhetesen repülnek.
A gólyatöcs – gólyalábú, széki gólya, széki szarka, gólyasneff, kosztonca, gyöngyvérlile – szintén Magyarország pusztuló madarai közé tartozik. A hazánkban fokozottan védett madár eszmei, természetvédelmi értéke kettőszázötvenezer forint.
