Egy poros, félreeső körúti telekből lett Budapest egyik legfontosabb kulturális központja. A Vígszínház 130 éve nemcsak előadásokat, hanem új színházi szemléletet is adott a fővárosnak – indulása azonban korántsem volt zökkenőmentes.
A millennium lendületében született meg
1896 tavaszán, a millenniumi ünnepségek lázában nyitotta meg kapuit a Vígszínház. A rohamosan fejlődő Budapest ekkor már világvárosi arculatot öltött, ám a magyar nyelvű színházi kínálat még meglehetősen szűkös volt: mindössze három jelentősebb intézmény működött, köztük a régi Nemzeti és az Operaház.
Polgári igény hívta életre
A városi középosztály saját ízlésére szabott színházra vágyott. A fordulópontot az jelentette, amikor 1889-ben leégett az utolsó német nyelvű színház. Az ezt követő viták nyomán indult mozgalom célja egy új, magyar nyelvű kőszínház létrehozása volt, amely végül a Nagykörúton talált otthonra.
Vadnyugat a Nagykörúton
A mai elegáns környék helyén akkoriban egészen más világ fogadta a látogatót: sörkert, fatelepek, gőzmalmok és ócskapiacok tarkították a környéket. A korabeli beszámolók szerint a színház megnyitása előtt alig két héttel még inkább hasonlított egy gyorsan kinövő amerikai településre, mint kulturális központra.
Bukással indult, siker lett belőle
A nyitóest műsora sem hozott azonnali sikert: Jókai Mór darabja nem aratott tetszést, sőt a díszelőadáson részt vevő Ferenc József is idő előtt távozott. Az első évek pénzügyi nehézségei után azonban lassan beérett a munka, és a színház stabil közönséget épített ki.
Legendás társulat született
Az első igazgató, Ditrói Mór erős vidéki bázisra építve formálta meg a társulatot, amely hamar az ország egyik legjelentősebb műhelyévé vált. Olyan kiválóságok léptek itt színpadra, mint Csortos Gyula, Jávor Pál vagy Tolnay Klári.
A modern magyar színház bölcsője
A Vígszínház nemcsak előadásokat kínált, hanem új szemléletet is hozott: természetes játékstílust, hétköznapi öltözéket és életszerű helyzeteket. Itt bontakozott ki a modern magyar polgári dráma, és innen indult világhódító útjára Molnár Ferenc is.
A színpadon magyar és külföldi szerzők egyaránt otthonra találtak: Anton Pavlovics Csehov művei éppúgy megjelentek, mint George Bernard Shaw vagy Oscar Wilde darabjai.
