„Nagy az ereje a félremagyarázásnak, de a tudományok története azt mutatja, szerencsére nem tartós.” 155 éve, 1859. november 24-én jelent meg Charles Darwin angol természettudós A fajok eredete című korszakos jelentőségű műve.
Charles Darwin angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója 1809. február 12-én született Angliában. Teológiát tanult Cambridge-ben, és nyugodt lelkészi működésről ábrándozott, de Henslow biológus professzor hatására érdeklődése egyre inkább a természettudományok, a geológia és a botanika felé fordult.
1831-ben, még csak 22 éves volt, amikor Henslow egy föld körüli útra induló hajóra ajánlotta be. Az út egyik célja az érintett partok növény- és állatvilágának leírása volt. A kevés tudással, de sok könyvvel felvértezett kutató még úgy is boldogan vállalta a feladatot, hogy munkájáért nem kapott fizetséget. Őfelsége Beagle nevű hajója öt évig végzett térképészeti felderítést Dél-Amerikában és a Csendes-óceán szigetvilágában. Darwin szakadatlanul gyűjtött, rendszerezett, ládaszám küldte haza anyagait.
A Biblia tanaiban és a fajok állandóságában addig szó szerint hívő fiatalember nézetei tapasztalatai hatására fokozatosan megváltoztak, kezdtek formát ölteni benne evolúciós elméletének alapjai. Hazatérve három könyvet írt Dél-Amerika geológiájáról, illetve a korallzátonyok képződéséről. Az utazás során készített jegyzeteit: Voyage of the Beagle címmel, magyar fordításban Egy természettudós utazásai címmel jelent meg.
1839-ben a Royal Society, az angol királyi tudományos akadémia tagja lett, de nem sokkal később (alig harmincéves korában) visszavonult a nyilvános szerepléstől. Ettől kezdve élete végéig London környéki, downi birtokán felesége és gyermekei társaságában élt.
Az utazása során gyűjtött állatokat vizsgálva rájött, hogy a fajok helytől és kortól függően átalakulhatnak egymásba. Sőt, elődeitől eltérően nemcsak azt ismerte fel, hogy a fajok egymással küzdenek a fennmaradásért, hanem azt is észrevette, hogy egy faj egyedei is versenyeznek egymással. Elmélete szerint több utód születik, mint amennyit a szülők felváltása kíván, a populáció nagysága hozzávetőleg mégis állandó a természetben. Az adott körülményekhez jobban alkalmazkodó egyednek nagyobb esélye van a fennmaradásra és a szaporodásra. Tőle származik a híres „küzdelem a létért” (struggle for life) kifejezés.
A több mint húsz év munka eredményét összegező könyv, A fajok eredete 1859. november 24-én jelent meg, és még aznap mind az 1250 példány elfogyott. Életében még ötször adták ki, neve világszerte közismertté vált. Legfontosabb gondolata, hogy az élővilág fejlődése a természet állandó változásának és átalakulásának természetes következménye, és a különböző fajok és a fajokon belüli változatok létrejötte a körülöttük lévő élő és élettelen környezet kölcsönhatásával magyarázható.
Darwin monumentális műve, A fajok eredete másfél évszázad alatt semmit sem veszített az időszerűségéből. Ma éppúgy lelkes ünneplés és heves ellenzés veszi körül, mint megjelenése idején, 1859-ben. A művelt ember könyvespolcának szinte kötelező darabjaként még mindig az élő természettudományos műveltség fontos része, de a tudományt és az evolúciót elutasítók figyelmét is joggal vonja magára. Mi e tartós siker titka?
Egyrészt az, hogy A fajok eredete világos logikájú, a mai biológia és geológia fényében is helytálló szemléletű, átfogó munka. Hatalmas ívű érveléssel mutatja meg az okokat, amelyek alapján a tudomány a fajok leszármazással való keletkezésére következtetett. Másrészt, mint Darwin maga mondja, a könyv, ….egyetlen hosszú gondolatmenet”, olyan egymást támogató elemek láncolata, melyek földrajzi, geológiai, ásványtani, őslénytani, rendszertani, örökléstani, embriológiai és más részletekből állnak össze. Az evolúcióelmélet részproblémái iránt érdeklődők vagy az elméletet egészében elutasítók pedig ma egyaránt e Darwin által felállított lánc elemeit vizsgálgatják. Más szóval, A fajok eredete kétféle értelemben is modern mű: mind ismeretközlő funkcióját tekintve, mind pedig abban, hogy felmutatja, vagy számos esetben előre megsejti azokat a gondolati fordulópontokat, amelyek az evolúció kérdését a mai napig olyan izgalmassá és továbbgondolásra is érdemessé teszik. A pszichológia, a filozófia, az ismeretelmélet, a szociológia, a nyelvészet és még számos más tudományterület frontvonalában ma sikerrel hasznosítják Darwin örökségét.
A könyv óriási vihart kavart, főként egyházi körökben. Nézetei nem voltak összeegyeztethetők a bibliai világteremtéssel és az isteni beavatkozással. Tudományos körökből is támadás érte, mégpedig Linné svéd botanikus hívei részéről, akik attól tartottak, hogy az állat- és növényvilágot rendszerező munkájuk megkérdőjeleződik, ha az osztályozott fajok nem örök érvényűek.
1865-ben megkapta ugyan a Royal Society kitüntetését, de nem evolúciós elméletéért, hanem egyéb érdemeiért.
Darwint azonban semmi sem téríthette el igazától. További műveiben A fajok eredetében kifejtetteket folytatta: Állatok és növények változásai háziasításuk során (1868); Az ember származása és a nemi kiválasztás (1871); Az érzelmek kifejeződése az embernél és az állatoknál (1872). Életének utolsó évtizedében elsősorban botanikai kutatásokat végzett, ekkor már nagy tisztelet övezte.
1882. április 19-én szívroham következtében halt meg downe-i otthonában. A westminsteri apátságban a brit nagyságok között temették el, a kormányzat részéről ez az egyetlen megtiszteltetés érte.
