Csűry Bálint nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus, a magyar nyelvjáráskutatás megújítója 130 éve, 1886. február 13-án született, és 75 éve, 1941. február 13-án halt meg.
„A moldvai magyaroknál a nyelvnek, néphagyományoknak igazi őrzője a nő. A férfi beszédén, ki a világgal állandóan érintkezik, megérzik a vegyesnyelvűség, a nők beszédén nem. A nők őrzik és tartják fenn a népköltési hagyományokat is. Ha nótát, mesét kérdez az ember a férfiaktól, a lányokhoz meg az asszonyokhoz utasítanak.”
A Szatmár vármegyei Egriben jött a világra. A középiskolát Szatmárnémetiben végezte, majd 1911-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen magyar-latin szakos tanári, 1917-ben – a tanítás mellett – bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1932-ig a kolozsvári református kollégium tanára volt, de a húszas évek elején református tanítóképző intézetben és a Marianumban is előadott. 1930-ban a magyar népnyelv tárgyköréből habilitált, és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára lett.
1932-ben nevezték ki a debreceni Tisza István Tudományegyetemre a magyar nyelvészet és a finnugor összehasonlító nyelvészet rendkívüli tanárává, majd 1934-ben rendes tanárrá lépett elő. Rövid ideig a bölcsészettudományi kar dékáni tisztségét (1937-38) is ellátta. 1938-tól haláláig, 1941-ig az általa szervezett és alapított debreceni Magyar Népnyelvkutató Intézet igazgatója volt.
1927-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, emellett szintén levelező tagja volt a helsinki Finnugor Társaságnak, illetve 1939 után rendes tagja az Észt Tudós Társaságnak. Munkásságáért 1928-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság Szily-jutalmát, 1940-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel–Kölber-díját vehette át.
„Szótáramban kísérletet teszek arra, hogy egy magyar falu népének képzet- és szókincséről rendszeresen fölvett, hiteles gyűjteményt állítsak össze. A népi szó- és képzetkincsnek ilyen megközelítőleg teljes gyűjteménye, a népnyelvnek önálló egységként való búvárlata sokféle tanulsággal jár mind néprajzi, mind nyelvtudományi tekintetben.”
A magyar nyelvjáráskutatás egyik legjelentősebb alakja volt, módszertani újításaival, tudományszervező tevékenységével sokat tett a hazai dialektológia tudományának fellendüléséért. Az általa gyűjtött és közreadott Szamosháti szótár (1935–1936) a magyar tájszótárak legjobbjai közé tartozik, de a Beregi-Tiszahát, továbbá az egykori Ugocsa vármegye magyarságának nyelvével, illetve a moldvai csángó települések nyelvjárásával is foglalkozott. Másik alapvető műve az 1927-ben Kolozsvárott megjelent Magyar lakodalom. Tudományos munkássága előtti tisztelgésül a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1972-ben Csűry Bálint-emlékérmet, 1989-ben pedig Csűry Bálint-díjat alapított.
