„Ha fenn a szivárvány ragyog, / megdobban a szivem:” 245 éve született William Wordsworth angol költő, a romantika egyik legjelentősebb alakja.
1770. április 7-én született Cockermouthban. Kisebb-nagyobb kitérőket nem számítva szinte egész élete az iparosodás által alig érintett, romlatlan természeti szépségében pompázó Tó-vidékhez, a Westmorland grófsághoz kötődött. Jómódú családból származott, apja egy befolyásos földesúr ügyvédje volt. William 13 éves korában teljes árvaságra jutott három fivérével és Dorothy húgával együtt, s bennlakó diák lett Hawkshead egyik iskolájában, ahol a tananyag fontos része volt a XVIII. századi költészet tanulmányozása. A versek mellett itt vált meghatározó élménnyé számára a természet apró jelenségeinek felfedezése, megfigyelése. 1787-ben gyámjai segítségével Cambridge-ben a St. John College-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait, ám az iskola rideg és elvont szellemi légköre nyomasztólag hatott rá.
WILLIAM WORDSWORTH: A SZIVÁRVÁNY
Ha fenn a szivárvány ragyog,
megdobban a szivem:
így volt, hogy kezdtem éltemet,
így van most, hogy év évre megy,
így legyen mindig, s meghalok
inkább, ha nem!
A férfi apja a gyerek;
hadd fűzze hát napjaimat
egymáshoz a természet-áhitat.
(Ford.: Kálnoky László)
1790-ben diáktársával a francia Alpokba indult gyalogtúrára, s az országban uralkodó forradalmi hangulat őt is magával ragadta, elkötelezett republikánus lett. Az egyetem elvégzése után vissza is tért Párizsba, ahol nemcsak a politika, de a szerelem is rátalált. Kedvese lett Annette Vallon, egy királypárti nemesember leánya, aki 1792-ben kislányt szült a költőnek. Wordsworth pénze fogytán kénytelen volt hazautazni Angliába, de vissza már nem térhetett, mivel 1793 februárjában kitört a háború Anglia és Franciaország között. Életének legsötétebb időszaka következett: pénz nélkül és magányosan, önmagával meghasonulva bolyongott az országban. 1795-ben azonban váratlan örökséghez jutott, s rajongva szeretett húgával együtt Alfoxdenben teremtett otthont maguknak. Itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot költőtársával, Samuel Taylor Coleridge-dzsel.
A két Wordsworth-testvér és Coleridge ettől kezdve gyakorlatilag elválaszthatatlan lett, együtt utazták be Németországot, s hazatérésük után egymás közelében telepedtek le szülőhelyükhöz közel, Grasmere-ben. Az együtt töltött időszakról, kirándulásaikról, filozófiáról és költészetről szóló beszélgetéseikről Dorothy számolt be naplóiban. A pezsdítő szellemi közeg Wordsworth kedélyére is kedvezően hatott, mindent megtett azért, hogy élete egyensúlyba kerüljön. 1802-ben áthajózott Calais-ba, hogy elrendezze Annette és lányuk sorsát, majd hazatérése után nem sokkal megnősült, elvette gyermekkori szerelmét, Mary Hutchisont. A házasságból öt gyermek született, akik közül kettő még igen fiatalon meghalt.
1813-ban családjával Rydal Mountba költözött, ahol kevés munkával járó, ám jól fizető postai munkát vállalt. Emellett rengeteget írt, gyakorta utazott Londonba, hogy kiadóival és híveivel találkozzék, s hatalmas gyalogtúrákat tett a környéken és Skóciában, majd Olaszországba is eljutott. Hírneve és elismertsége eközben egyre nőtt, s 1843-ban ő lett Nagy-Britannia hivatalos koszorús költője (poeta laureatus). Otthonában halt meg 1850. április 23-án, s hamvait a grasmere-i temetőben helyezték örök nyugalomra.
Wordsworth Coleridge mellett az angol romantikus költők első nemzedékének képviselője, aki a klasszicizmus személytelenségét a költői én, az emberi érzelmek és a természet középpontba emelésével helyettesítette. Korai költeményei még hagyományos formában íródott szentimentális tájleírások voltak. Radikális változást költészetében a Coleridge-dzsel való barátság és együttműködés hozott, az ő hatásának köszönhetően ismerte fel saját költői természetét, s fogalmazta meg költői programját.
E program „terméke” volt az 1798-ban még névtelenül publikált első közös kötet, a Lírai balladák, amely az irodalomkritika szerint az angol romantika korszaknyitó műve volt.
A lírai balladákkal egy időben Wordsworth belekezdett legnagyobb vállalkozásába: A remete címmel verses eposzt szándékozott írni Milton Elveszett paradicsomának mintájára, megfogalmazva nemzedékének történelmi tapasztalatát, a történelem és az emberi természet átfogó értelmezését. A mű azonban nem készült el, helyette viszont 1789 és 1805 között megírta több mint 9000 soros lírai önéletrajzát, mely már halála után, 1850-ben jelent meg Az előszó címmel.
