220 éve, 1796. július 21-én hunyt el Robert Burns, Skócia nemzeti költője, aki főként skót dialektusban írt versei és dalai révén vált ismertté és kedveltté világszerte.
ROBERT BURNS: AZ EMBERIRTÁST GYŰLÖLÖM
SONG: I MURDER HATE BY FIELD OR FLOOD
Az emberirtást gyűlölöm,
nem csábít a babér sem,
de Vénusz mezején öröm
kiontani a vérem.
Legfőbb üdvöm, ha béke van,
s bőségben él a nemzet.
Húszat öljek le egymagam?
Dicsőbb, ha egyet nemzek.
(Fordította: Kálnoky László)
„A jókedv, az öröm nála mindig társas jellegű — szerelmesek, vidám cimborák, ivópajtások körében buzog fel. Burns világában nincs helye a sírkertben elmélkedő magányos költőnek, a hasztalanul epekedő szerelmesnek, a világtól elvonuló panteista természetrajongónak. Az ő költészete közösségi költészet, a hallgatóság felé tárulkozik ki; törekvései ezen a ponton a klasszicista hagyománnyal találkoznak, olyan társas célok szolgálatában állnak, mint Horatius, Pope vagy Johnson szatírái, Addison és Steele esszéi; de a hallgatóság, amelyhez Burns intézi szavát, többé már nem a műértő arisztokraták, a vájtfülűek szűk köre, hanem a nép legszélesebb rétegei. Élő kapcsolat a néppel — innen fakad a verseket átható erő és életöröm.”
A skóciai Alloway-ben egy igen szerény körülmények között élő gazdálkodó család legidősebb gyermekeként született 1759. január 25-én. A szülők rajta kívül még hat gyermeket neveltek, s – bár anyagi lehetőségeik szűkösek voltak – fiaiak mellé tanárt fogadtak, aki elemi ismeretekre tanította őket. A kis Robert szívesen tanult, s még inkább olvasott, ismerte és szerette Shakespeare, Milton, Dryden és Pope műveit. Később ő is megpróbálkozott néhány zsengével, de apja 1784-es halála után a birtok minden gondja a nyakába szakadt, s keményen dolgoznia kellett, hogy a népes családot eltartsa.
A nehéz munka mellett az írás, a baráti társaság és a szerelem kínált számára kikapcsolódást. Nem vetette meg a jó skót italokat, a mutatós helyi lányokat, számos szerelmi viszonyából több gyermeke is született. Mindamellett szabadon gondolkodó fiatalember volt, gyűlölte az álszentséget, szembeszállt az általa igazságtalannak tartott társadalmi renddel, az egyenlőtlenségekkel. 1784-85-től egyre gyakrabban fordult a költészethez, hogy megfogalmazza érzéseit, gondolatait, élményeit, s azért is, hogy csak szórakoztasson. Tudatos mestere volt a szónak, feljegyzései szerint kezdettől fogva érdekelték a verselés technikai kérdései.
1786-ban szerelmes lett Jean Armourbe, egy helyi kőművesmester leányába, akit feleségül is akart venni, miután a lány terhes lett, de az apa nem engedte a házasságot. Az érzelmi zűrzavart csak súlyosbította, hogy közben a birtok is veszteségessé vált, s Burns elkeseredésében ki akart vándorolni, egy jamaicai ültetvényre készült könyvelőnek. Az utazáshoz pénz is kellett, így műveiből összeállított egy verseskötetet Versek, nagyobbrészt skót népnyelven címmel, és Kilmarnock városában kiadatta 1786-ban.
A kötet elsöprő sikert aratott, a széles közönség és a művelt kritikusok is rajongtak érte, s a siker és a népszerűség otthon tartotta a költőt. Ezt követően bejárta Skóciát, majd Edinburgh-ban kötött ki. Itt készítette elő második kötetét, amelyben az előző kötet 44 verséhez újabb 22-t csatolt. Ez is siker volt, ám az edinburgh-i kalandokba és szerelmi afférok felzaklatta Burns már nyugalomra vágyott. 1788-ban letelepedett egy ellislandi farmon, feleségül vette Jane Armourt, s folytatta a gazdálkodást. Érdeklődése egyre inkább a népköltészet felé fordult, s James Johnson, a neves népdalgyűjtő társaságában lelkesen vett részt a dalok felkutatásában, szerkesztésében, olykor átírásában, hamarosan ő lett az 1787 óta megjelenő Skót Zenei Múzeum című kiadvány szerkesztője. Később részt vett George Thomson hasonló célzatú munkájában, s így az Eredeti skót énekek válogatott gyűjteménye tartalmazza Burns dalainak legnagyobb részét. Az írás és a kutatás mellett Burns szenvedélyes levélíró is volt, kora számos irodalmi, szellemi nagyságával állt kapcsolatban.
ROBERT BURNS: HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN
OH WERT THOU IN THE CAULD BLAST
Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szivemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!
Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!
(Weöres Sándor)
A farm, amelyen feleségével és gyermekeivel dolgozott, nem nyújtott fényes megélhetést, az írói tevékenység sem jövedelmezett, s 1789-ben kénytelen volt munkát vállalni, finánc lett a vámhivatalban. 1791-ben családjával Dumfriesba költözött, ahol tovább folytatta addigi tevékenységét: folyamatosan dolgozott a két népdalgyűjteményen, írta alkalmi verseit, és fináncként is megállta helyét. A szertelen életmód, a napi gondok és a kemény munka azonban felőrölte egészségét, s igen fiatalon, 37 évesen, 1796. július 21-én szívroham végzett vele. A sors kegyetlen fintora, hogy ugyanezen a napon született meg legkisebb fia, Maxwell.
Noha az irodalmárok szerint Burns költői ereje leginkább szatíráiban és verses leveleiben mutatkozik meg, tevékenységének csúcspontját mégis dalai jelentik, amelyeket már ismert dallamokra írt, s amelyekben a skót népnyelv szavait, fordulatait tette közkinccsé. Mindemellett felvilágosodottsága, lázadása a vallási ortodoxia és a konzervatív erkölcsiség ellen korának egyik legerőteljesebb személyiségévé tette.
Magyarországi népszerűségéhez hozzájárult, hogy kiváló költők – Arany János, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Weöres Sándor – tolmácsolták verseit. Többet közülük megzenésített a Kaláka együttes, sok kellemes percet szerezve ezzel rajongóiknak. Emellett a különböző kívánságműsorok talán legtöbbet kért szerelmes verse is Burns-darab, a John Anderson, szívem John.
