„Rendkívül termékenyítő, majdnem vidító volt látni munka közben” – írta Munkácsy barátjáról, Paál Lászlóról. A 19. századi magyar művészet kiemelkedő alakja költői ihletettségű, őstehetséggel megáldott művésze volt a 170 éve született Paál László festő.
Egyik, húgának írott levelében olvashatjuk: „Nincs nehezebb, tövisesebb pálya a művészetnél, de nincs szebb sem, ha az ember arra jutott, hogy lelke minden költészetét ki tudja fejezni.
Paál László festő 1846. június 30-án született a Hunyad megyei Zámon. Apja székely kisnemes, postamester volt. Paál Aradon járt középiskolába, ott ismerkedett meg a két évvel idősebb Munkácsyval, akinek hatására festeni kezdett. Böhm Pál aradi festőiskoláját végezte, beutazta Erdélyt, tájait romantikus festményeken örökítette meg. 1864-ben lett Bécsben Albrecht Zimmermann tanítványa, de mestere akadémizmusától hamar eltávolodott. 1869-ben állami ösztöndíjjal Münchenbe ment, a francia festők itteni kiállításán ismerte meg Courbet és a barbizoniak munkáit.
Kolorisztikus hajlama, a természetet egységes színfoltokban érzékelő látásmódja Hollandiában bontakozott ki 1870-ben, a régi németalföldi mesterek hatására. Első jelentős művét hazalátogatása élményei nyomán festette, A berzovai út című 1871-es vásznán fák, bokrok és fehérre meszelt házak dominálnak. Paál László művészetének kutatója, Lázár Béla így ír a festőről:
„Csupa érzékenység, csupa líra ez az ember. Ami őt a természetben kora ifjúságától kezdve érdekli, maga a táj, amelyet hangulata megelevenít, képzelete élővé varázsol. Mint ember is a finom részletezés, a szubtilis érzések, a gyöngéd hangulatok elemzője volt. A világot álmaihoz alkalmazta, a természet csak annyiban létezett számára, amennyiben benne álmainak megfelelő képet talált… Ez egyéniségében gyökerezett, fizikumához volt kötve, érzékeny szívéhez… ingerlékenységéhez, hangulatának gyors átsugárzó erejéhez, világlátásának sajátos tónusához…”
Munkácsy segítségével Düsseldorfba ment, itt barnás tónusok váltották fel korábbi sárga-zöld színharmóniáit, a kontúrok oldódása jellemzi képeit. A műveit megvásárló angol műkereskedő hívására Munkácsyval együtt Londonba utazott, itt Constable művészetével megismerkedve, az angol akvarellisták hatására ő is készített néhány vízfestményt.
1872-ben a franciaországi Barbizonban telepedett le. A festői fontainebleau-i erdő közvetlen szomszédságában, ezen a francia elődöktől halhatatlanná tett tájon Paál egy csapásra otthon érzi magát… „Megtaláltam azt, ami után a szívem vágyott… – írja düsseldorfi barátjának, Bartell zenemesternek – …ha valaha vissza akarnál vonulni, Barbizonba kellene jönnöd. Nem hiszem, hogy van szebb vidék a világon.”
Művészete az 1875-77 közti években teljesedett ki, kizárólagos témája a táj, kedvelt motívumai az erdei utak, csöndes erdőbelsők, erdőszéli házak, szénakazlak, fák, pusztai tájak – művészete mégis gazdag és sokrétű, a plein air festészet eredményeire épít. Mélybarna és zöld tónusokban gazdag képei a magyar tájfestészet legpoétikusabb alkotásai közé tartoznak, a megvilágítás terén a napszakok változásainak hatását követik. A táj nála érzelmek kifejezője, hangulatok hordozója. Késői képei komorabbak, a fák homályából kivillanó fények, a kilátás a szabad térre drámai, olykor tragikus hatást keltenek, egy-egy emberi alakja csak az arányok érzékeltetésére szolgál.
Művészete a barbizoni festők törekvéseihez kapcsolódott, az ő finom lírájukat, panteista természetszemléletüket követte, egyéni, nemzeti ízzel fejlesztette tovább. Ő az első magyar művész, aki az egyetemes festészet egy fontos mozgalmához csatlakozott – ha nem is annak fénykorában. Tájképeivel Bécsben 1873-ban, Párizsban 1876-ban nyert érmet. Noha az impresszionistákat nem tanulmányozta, a festés a szabadban mégis az atmoszferikus hatások, a színes árnyékok megismeréséhez vezette őt.
Életében számos csapás érte: családja elszegényedett, anyja megvakult, testvérei tőle vártak támogatást, menyasszonya elhagyta, műkereskedője megvonta bizalmát, 1873-as kiállítási sikerének sem volt visszhangja – mert nevét a kritikus elcserélte. A bajok halála után sem szűntek: több, ki nem állított képét Munkácsy semmisítette meg, aki méltatlannak találta barátjához ezeket az „impresszionisztikus” vásznakat. 1902-ben, Nemzeti Szalonbeli kiállításán öt képe égett el, hét megrongálódott, megmaradt festményeinek anyaga – akár a Munkácsy-képeké – az idő hatására pusztulásnak indult. Nem értékeli egyértelműen az utókor sem: 1969-ben a barbizoni polgármester felajánlotta, utcát neveznek el Paálról, ha a magyar hatóságok kérik – ez a mai napig nem történt meg.
A feszített munka aláásta egészségét, agyvelőgyulladással a meudoni kórházban ápolták, de 1877-es balesetének is része volt elméje elborulásában: fejét beverte egy lámpába, súlyos agykárosodást szenvedett. Munkácsy a charentoni elmegyógyintézetbe vitette, itt kapta a párizsi világkiállítás nagy elismerését az Út a fontainebleau-i erdőben című képéért, s itt is halt meg 1879. március 4-én. A halála után rendezett árverésen művészek, írók, köztük Max Liebermann, Zola, ifj. Dumas vásárolták műveit, egyes darabjait Corot hamisított szignójával adták el.
Képei csak az 1902-ben, Lázár Béla által rendezett gyűjteményes kiállításán jutottak a magyar közönség elé, így hazai festészetünkben hatása nem érvényesült. 1910-ben, majd 1925-ben mutatták be képeit Budapesten, utoljára 1954-ben volt Paál-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. 300 ismert műve közül 72 van itthon, így a Kazlak, Erdő széle, Erdő mélye, Nyár eleje, Októberi szél, Fontainebleau-i erdőrészlet, Nyárfák, Erdei út a Magyar Nemzeti Galériában látható. Piktúrájával ma is állandóan foglalkozik a francia művészettörténet, a barbizoniak között a legjelentősebb külföldi tehetségnek tartják, művészete összeköti a francia és magyar festészetet. Hajnal az erdőben című képe tavaly 42 millió forintért kelt el.
Fülep Lajos festészetünk elkésett alakjának tartja: „Fiatalabb volt egy évvel Szinyeinél, de művészete nemzedéknyivel öregebb” – írta róla, bár értékeit elismerte. Tudjuk: Szinyei évtizedekig hallgatott a közöny miatt, s az itthon akkor divatos stílushoz képest Paál nagyon is avantgárdnak tekinthető. Munkácsyra sokban hatott, a Barbizonban is megforduló Mednyánszky László vitte tovább természetszemléletét.
