„Megtanítanám őket arra, hogy mi a boldogság, mely ott van mindig mellettük a kezük ügyében, csak felismerni nehéz…” A 100 éve meghalt Alain-Fournier-t az irodalomtörténet az egykönyvű írók között tartja számon, de azt az egy könyvét mindenkinek érdemes elolvasnia.
„Hitvallásom a művészetben és az irodalomban a gyerekkor” – mondta húszéves korában Henri Alain-Fournier, a „nosztalgia regényének” szerzője, aki száz éve, 1914. szeptember 22-én halt meg. Henri Alban Fournier néven született 1886. október 3-án a közép-franciaországi La Chapelle d’Angillonban, ahol a szülei tanítók voltak. Gimnáziumba Párizsban járt, majd felcsapott tengerészkadétnak, de a tengerért nem rajongott, így két év után otthagyta a hajóséletet.
„Meg lehet-e találni azt, ami nincs?”
Tizennyolc éves volt, amikor megpillantotta álmai asszonyát, de a nő, Yvonne de Quiévrecourt nem viszonozta az ifjú érzelmeit. Ez az élmény, az ártatlan, reménytelen szerelem ihlette egyetlen regényének megírására. Huszonkét évesen vonul be katonai szolgálatára, akkoriban írott szerelmes versei és esszéi csak halála után jelentek meg. Leszerelése után a Paris Journal című lap szerkesztőségében irodalomkritikusként dolgozott, megismerte André Gide-et és Paul Claudelt. 1910 és 1912 között egy politikus személyi titkára volt, ekkor kezdte írni regényét. Közben napvilágot látott néhány elbeszélése, verse és kritikai tanulmánya is, de ezek inkább csak előkészületek voltak fő művéhez. Levelezéséből tudjuk, hogy Stéphane Mallarmé és Paul Verlaine költészete, Gide és Claudel prózája volt rá nagy hatással, zenében kiváltképp Debussyt, a festők közül a posztimpresszionista Vuillard-t csodálta.
Alain-Fournier-t az irodalomtörténet az egykönyvű írók között tartja számon. Az ismeretlen birtok című regénye 1913-ban jelent meg, ennek alkotása közben mondta: „az álom és valóság állandó észrevehetetlen keverését” akarja elérni. (A mű francia címe Le Grand Meaulnes, újabb fordítása A titokzatos birtok címmel jelent meg.)
Alain-Fournier gyönyörű, nosztalgikus regénye egyike az európai nagyromantika utolsó fellobbanásainak, vagy talán előfutára egy soha ki nem teljesedett kísérletnek, amely magasabb szinten, modernül, lélekelemző módszerrel próbálta újjáteremteni a romantikát…
Alain-Fournier – aki huszonnyolc évesen, az első világháború legelső áldozatai között esett el – nem a valóságot légiesíti álommá, hanem az álmot varázsolja valósággá, hiszen a gyereklélekben – Augustin Meaulnes és a kicsi Seurel képzeletében – álom és valóság egy, az álom a tapintható valóság elevenségével él és követel, s a mindennapi valóságot álommá színezi a misztériumot sejtő, a játékot komolyan megélő gyerekfantázia… Augustin Meaulnes egy éjszaka eltéved, és rábukkan a titokzatos birtokra. Csodálatos élményekkel és egy kamasz-szerelem gyötrő-gyönyörű terhével tér haza. Esztendőkön át keresi hiába a titokzatos birtokot. Felnőtt korában aztán az élet felkínálja neki a gyerekkor csodáját, de az már felnőtt valósággá szikárul, nem lombosítja többé a másik valóság, a gyerekkor mese-valósága… Elfut az élet csodája elől az álom-csoda után, de nem lelheti fel soha, hiszen gyerekkorával az is eltűnt visszahozhatatlanul…
Szerb Antal ezt írta róla: „Alain-Fournier térbe vetítette, körüljárhatóvá tette a sejtelmes vágyat, amely ott rejlik a lélek mélyén, és a gyermekkor vagy talán nem is a gyermekkor, hanem valami titokzatosabb előéletünkben látott éden álomszép tájaira von, életen túlra, halálon túlra, a visszaszületés ősvizei felé.” A művet a francia irodalom egyik legköltőibb regényének tartják, jelölték Goncourt-díjra is, francia nyelvterületen a mai napig igen népszerű, 2006-ban meg is filmesítették.
Alain-Fournier 1914-ben kezdte írni második regényét, a Colombe Blanchet-t, amely azonban befejezetlen maradt. Az író az első világháború kitörése után nem sokkal bevonult, és 1914. szeptember 22-én a fronton nyoma veszett. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, egyesek szerint a németekkel vívott ütközetben esett el, mások szerint fogságba esett és agyonlőtték, mert a németek azzal vádolták, hogy egy egészségügyi alakulatot támadott meg. Holttestét 1991-ben találták meg egy jeltelen tömegsírban, és Saint Remy la Colonne temetőjében helyezték örök nyugalomra.
