„Helyzetem, amint az olvasó elképzelheti, igen kényelmetlen volt.” Zórád Ernő illusztrálása mellett Gulliver lilliputi utazását Karinthy Frigyes páratlan műfordítása teszi még különlegesebbé.
Előzmény:
A Zórád – Swift: Gulliver Lilliputban
A Zórád – Swift: Gulliver Lilliputban 2.
Kis idő múlva valami élő dolgot éreztem a bal lábamon, mely lassan mozgott előre, és a mellemhez közeledett, csaknem államig ért már, mikor lesütve szemem, amennyire csak bírtam, piciny emberi lényt pillantottam meg, mely alig volt hat hüvelyk magas. Kezében íj és nyíl, hátán tegez. Ugyanazon időben legalább negyven társát éreztem, amint az elsőt követi. Meglepetésem példátlan volt; oly hangosan kezdtem ordítani, hogy mindnyájan ijedten megfutottak, s mint később megtudtam: ez alkalomból néhányan meg is ütötték magukat, amint siettükben kétoldalt leugráltak rólam. De csakhamar visszatértek megint, és az egyik, aki annyira merészkedett, hogy megláthatta arcomat, két kezét bámulva csapta a levegőbe, és éles, de tiszta hangon e szavakat kiáltotta: Hekinah degul! Társai többször ismételték e szavakat, melyeknek értelmét akkor még nem fogtam fel.
Helyzetem, amint az olvasó elképzelheti, igen kényelmetlen volt. Végre azonban, hosszas vergődés után szerencsésen elszakítottam a köteléket, és kihúztam a cövekeket, amelyekhez bal karom erősítve volt – mert cövekekhez kötöttek -, majd egy heves rántással, mely jelentékeny fájdalommal járt, meglazítottam a hajamat letartó köteléket, úgyhogy a fejemet kéthüvelyknyire elfordíthattam. De a kis teremtések ismét elfutottak, mielőtt egyet is megfoghattam volna – mire éles, rikoltozó hangon kiáltozni kezdtek -, majd az egyik így kiáltott: Tolgo phonac! Ugyanabban a percben legalább száz nyíl hegye érte bal kezemet, mindmegannyi finom varrótű. Egy második vezényszóra testemre és arcomra irányultak az íjak. Ez utóbbit eltakartam bal kezemmel.
Folytatjuk
Zórád Ernő emlékoldala
Felhasználti irodalom:
Jonathan Swift: Gulliver Lilliputban (Ford.: Karinthy Frigyes)
