Szeptember 17. nem csak a Nemzeti Vágtáról és az utcabálról nevezetes, a nap ugyanúgy a kultúrturistáké is, akik teátrumból teátrumba szaladgálnak, és a legvégén bosszankodnak, milyen gyorsan eltelt az idő és mi mindenről maradtak le már megint.
Mit láttunk a Színházak Éjszakáján?
A vigasztalan délelőtti zuhogást derűs, tiszta délután váltotta fel. Az Oktogonnál léghajó parkolt, az Andrássy úton büfékocsik sorakoztak, hömpölygött az embertömeg, ki vattacukorral, ki vizezettnek tűnő sörrel vagy kézműves hamburgerrel tört utat magának. Vagy, mint én, a Színházak Éjszakájára szóló karszalagot tartotta maga előtt bozótvágó gyanánt. Szeptember 17. nem csak a Nemzeti Vágtáról és az utcabálról nevezetes, a nap ugyanúgy a kultúrturistáké is, akik teátrumból teátrumba szaladgálnak, és a legvégén bosszankodnak, milyen gyorsan eltelt az idő és mi mindenről maradtak le már megint.
Weöres Sándor-est
Mi fél ötkor csaptunk a színházjárásba a Lengyel Intézetnél. Ha a programok között Weöres Sándor neve felbukkan, mindig az elsők között regisztrálunk: idén Szávai Viktóriától kaphattuk meg a kellő dózist a WS-drogból. A Radnóti Színház által szervezett programon a színésznő két csigával és egy dobos-gitáros fiatalemberrel osztotta meg a színpadot: szépen énekelt és átszellemülten szavalt, időnként tömjént lengetett felénk, ezzel is ráerősítve az esemény szakrális jellegére, és előadásmódjával gyakran különös, meghökkentő értelmezését adta egy-egy unásig ismert költeménynek. Az éjszaka csodái még most is zakatolnak a fejemben a la Szávai.
Akutagava: A vihar kapujában
Egészen fiatal emberek adták elő az Ódry Színpadon azt a darabot, melyet főként Akira Kuroszava legendás filmváltozatából ismerünk. Én mindig idősebb, meggyötört ábrázatú szereplőkkel látom magam előtt a történetet, így meg kellett szoknom az arcok simaságát, a testek ruganyosságát és hajlékonyságát. A vihar kapujában ezúttal ugyanis főként a mozgásra épült, s nemcsak a szemszögek különbözőségét vette górcső alá, de egyazon perspektíva különböző tónusaival is eljátszogatott: ilyenkor mindig más színészpáros alakította a duetteket. Az ötlet jó volt, bár egy idő után kissé önismétlő: a rendezés nem tudott annyi árnyalatot felvillantani, ahány színész kellett a színpadra, s emiatt az előadás pontosan fél órával volt hosszabb az ideálisnál. A fiatalok viszont szépek voltak és tehetségesek, sikerrel cipelték a feszültséget a közönség elé, és – majdnem – a darab végéig ott is tudták tartani.
Petri György-est
Weöres mellett Petri György a másik költő, akinek egyszerűen nem tudunk ellenállni. Krulik Zoltán, a Makám együttes vezetője sötétben, világító mécsesek fényénél adott elő Petri-dalokat az RS9 Fehér termében elbűvölt közönségének. A költészet varázsos hatalma, igazi mágiája ilyen környezetben érinti meg igazán a felpörgött és felszínes életet élő embert, s mikor a ráadásként elhangzó Weöres Sándor-vers után hirtelen felkapcsolták a villanyokat és visszarántottak a való világba, az felért egy brutális jobbhoroggal.
A Momentán Társulat
Ennyi magasművészet után ráfér az emberre némi nevetés, ezt már a program összeállításánál biztosra vettem. Így, bár csábító volt, de más alkalomra halasztottuk Mundruczót vagy a Nézőművészeti Kft.-t. A Vidám Színpad nem a mi műfajunk, a Duma Színháztól az abszolút telt háztól való félelem tartott távol minket: maradt a Momentán, az egyik legtehetségesebb csapat Budapest-szerte. Szerencsére korán odaértünk az Impró Töltőállomásra, így még épp elcsíptünk két jegyet, az utánunk érkezők viszont már a várólistások búbánatos sorában rekedtek.
A Momentán jól ismert, mégis mindig megújuló műsorát vette elő a Színházak Éjszakájára: a közönség spontán ötletei alapján impróztak történeteket, szituációkat, dalokat. Biztos szoktak hibázni is, én eddig még nem kaptam őket rajta: bármilyen helyzet elé állítottuk őket, biztos, hogy térdcsapkodósan vicces megoldásokat hoztak ki belőlük. Az est csúcspontján filmzsánerekből raktak össze egy jelenetet, hol romantikusra, hol sci-fisre, hol gengszerfilmesre véve a figurát: a skandináv maffiacsalád megalakulásánál az egyik néző majdnem megfulladt mellettem, szegény ugyanis félrenyelte a pogácsát a könnyes röhögéstől.
