„Mély meggyőződésem, hogy az az ember, aki nem szereti a szépet és a jót, akinek nincs ideálja, legyen az filozófiában, irodalomban, vagy más művészetekben, abból hiányzik valami és ez minden tettében megnyilvánul.” Gustave Eiffel 90 éve hunyt el.
„Kéz a kézben leugrottunk volna az Eiffel-toronyról, az elsők közt. Akkor még voltunk valakik. Most már késő. Föl se engednének.” (Samuel Beckett: Godot-ra várva)
Alexandre Gustave Eiffel francia mérnök, a vasszerkezetek építésének mestere, az aerodinamika egyik első kutatója 90 éve, 1923. december 27-én hunyt el Párizsban. Nevét őrzi az 1889-es párizsi világkiállításra készült Eiffel-torony.
Babits Mihály: Páris
(részlet)
Homlokukat ott a házak messzebb merik tolni égnek,
ott sok ódon palotái állnak ősi dícsőségnek.
Ott sok új házon nem álmodt új vonal, szeszélyes hajlás
ott perelnek, rakva kőből, új öröm és régi vallás.
Ott az ó királyok vára nyitva minden közseregnek,
benne sok kincs: drága míve régi híres mestereknek;
ott a gót regényes egyház csonka csúcsa, gazdag hornya,
igazán regébe illik ott a híres Eiffel-tornya.
1832. december 15-én született Dijonban, jómódú családban. 1855-ben szerzett diplomát a párizsi mérnökképzőben. Vasszerkezetekre, főleg hidakra szakosodott, első sikerei után 1868-ban önálló céget alapított Levallois-Perret-ben. Egyike volt azoknak, aki a nehéz és kevéssé rugalmas öntöttvas elemek helyett jóval teherbíróbb, hengerelt acélból készült, szegecselt rácsos szerkezeteket alkalmazott.
Munkatársaival tervezte az 1867. évi párizsi világkiállítás gépeket bemutató, hatalmas, boltíves csarnokát és a dél-franciaországi Truyére folyót 162 méteres acélívvel átívelő, 400 méter hosszú Garabit-viaduktot, amely sokáig a világ legmagasabb hídja volt. Világszerte kapott megbízásokat, ő tervezte a New York-i Szabadságszobor tartószerkezetét, a Panama-csatorna számos hídját és zsilipjét. Magyarországon a budapesti Nyugati-pályaudvar, a Margit-híd és a szegedi Tisza-híd vasszerkezeti terveit készítette el irodája.
Az Eiffel-torony sikere
„– Lovagolsz?!
– Esetleg. Vagy felmászok az Eiffel-toronyba, régi vágyam, hogy nagy magasságból leköpjek.” (Thury Zsuzsa: Tű a lemezen)
Leghíresebb építménye az 1889. évi párizsi világkiállításra két év alatt felépített Eiffel-torony, amelyet a közhiedelemmel ellentétben nem ő, hanem a svájci Maurice Koechlin tervezett. Párizs városa hétszáz ajánlat közül választotta ki a tervet. A római Szent Péter-bazilikánál vagy a gízai piramisoknál kétszer nagyobb, 300 méteres (angol mértékegységben számolva ezer láb magas) torony akkor a világ legmagasabb építményének számított, csak 1930-ban múlta felül a New York-i Chrysler Building.
A munka 2 évig, 2 hónapig és 2 napig tartott, 7,5 millió frankba került, és ez volt az első olyan építkezés, amelynek minden szakaszát fényképezték. A háromezer munkás két és félmillió szegeccsel illesztette össze a 18038, egyenként tízméteres, előre gyártott elemet, a szerkezet összsúlya 7300 tonnára rúgott. A torony négy pilonon (támasztószerkezeten) nyugszik, amelyek mindegyike saját alaptestében van lehorgonyozva, a lábak közti 76 méter fesztávú boltíveknek csak esztétikai szerepük van.
A toronyritkaság a maga idejében komoly ellenérzéseket keltett, Párizs látképét elcsúfító monstrumnak tartották.
A táviratozás fejlődésével azonban fontos funkciója lett, először rádiórelé volt, aztán rádió-, később tévéadásokat sugároztak róla. Idővel esztétikai értékeit is elismerték.
„Még az a tágasság is, amely az Eiffel-torony tetejéről tárul körénk, szűkebb és határoltabb, mint akár a legkisebb pódium, ahonnan a konvencionális térből és időből kiszökve, önkényes időrendbe, korláttalan térbe és a hétköznapitól merőben különböző logikába törhetünk át.” (Örkény István: Párbeszéd a groteszkről)
Ma már az „öreg hölgy” Párizs szimbóluma, egyik fő látványossága. Egy 2012-es felmérés szerint Európa leglátogatottabb műemléke, évente mintegy nyolcmillió turista keresi fel, a számítások szerint 435 milliárd eurót ér. Eiffel foglalkozott az épületek aerodinamikai (az áramló levegővel, a levegőben mozgó testekre ható erőkkel foglalkozó tudományág) vizsgálatával is, a Párizs melletti Auteiul-ben ő létesítette az első ilyen jellegű kísérleteket végző laboratóriumot, valamint nevéhez fűződik az első szélcsatorna (az aerodinamikai vizsgálatokhoz szükséges levegőáramlást keltő berendezés) megépítése is.
Az életében világhírűvé lett francia mérnök arcképe és a nevét viselő torony 1996-tól az euró bevezetéséig a 200 frankos bankjegyet díszítette
Szerb Antal a Budapesti kalauz marslakók számára című írásában a Központi Vásárcsarnok mögötti rejtelmes világot párizsi élményeihez mérve érzékelteti:
„… Alkonyatkor hirtelen Párissá alakul. Kicsi, de piszkos kávéházak, boltok, melyekből izgalmas gyümölcs-, főzelék- és hússzag árad, különös, figurának megjátszott emberek; mögöttük egy elhanyagolt folyópart, mint a Szajna és rájukvilágít a Citadella, mint az Eiffel-torony. Ön éjszaka átmegy a téren a Vásárcsarnok mögött és egyszerre jobbra és balra felébrednek a tyúkok, száz tyúk, ezer tyúk, és lármázni kezdenek. «Itt nem szabad állomásozni, kérem», mondja egy késői rendőr egy magányos teherautónak. «Leállt a motor», feleli bűntudatosan egy apacs. «Nyavalyát, kérem», mondja a rendőr. És órák hosszatt veszekszenek az éjszakában, mint a párisiak.”
