„Tudod, mik vagyunk mi mind? Valami mesterkélt, kézzel festett külső, ami rémült és reszkető kíváncsiságot takar. És csak szeretnénk megismerni, megérteni az életet.” Olvass bele Eric Knight egyik legismertebb és legolvasottabb művébe.
„Azt hiszem, minden, amit valaha is tettem és írtam, csupán előkészület volt ehhez a könyvhöz” – mondta műveiről a szerző, s bár nem önéletrajzi regényt írt, hősének sorsában, világszemléletében Eric Knight életútjára, mélységes humanizmusára ismerhetünk.
Tombol a második világháború, Angliára hullanak a bombák, a brit társadalom élete fájdalmasan felbolydul. Ekkor találkozik két fiatal: Prudence, a gazdag arisztokrata lány és Clive, az alacsony sorból származó fiú. Megszeretik egymást, tervezgetik majdani életüket, amelyről a lelkük mélyén mindketten sejtik, hogy csak vágyálom, szörnyűségeket megszépítő illúzió…
Eric Knight angol író, a Lassie hazatér és a Légy hű magadhoz című méltán világhírű regények szerzője 1897. április 10-én született az angliai Menstonban, Yorkshire-ben, ahol gyermekkorát is töltötte. Az első világháborút követően, a békeidők beköszöntével újságíró lett különböző lapoknál, majd 1934-37 között Hollywoodban dolgozott forgatókönyvíróként. Első elbeszélése a Story magazinban jelent meg, ahová E.E. Cummings avantgárd költő bátorítására küldte el írásait. Ebben az időben látott napvilágot első, The Flying Yorkshireman (A repülő yorkshire-i) című novelláskötete is, mely egyszerre a legkiválóbb elbeszélők sorába emelte. Egyik legismertebb és legolvasottabb műve az 1941-ben elkészült Légy hű önmagadhoz című háborúellenes regény, melyből 1942-ben Anatole Litvak forgatott nagysikerű filmet.
Tavasz vége felé komolyra fordult a háború. A város tengerparti sétányán már hallatszott az ágyúzás.
Az emberek valahogy megkönnyebbültek. Legalább a Sitzkriegen már túl vagyunk – mondták.
Sétáltak a ragyogó napfényben, várták a győzelmi híreket, és hallgatták az ágyúszót. Csendesen dörögtek az ágyúk, hisz messzire voltak, messze túl a Csatornán, valahol a kontinensen. De ha jókedvű, lágy szellők fújdogáltak a tenger felől, és elhozták az ágyúzás morajló hangját, az emberek azt mondogatták: Halljátok? Most aztán megkapja a magáét! Néha magányos hang rezdült meg a levegőben, mintha valaki egy ujjal megütne egy hatalmas dobot. Máskor meg hosszú morajba olvadt a hang, mintha kutya morogna.
Az üdülők meg a tengerparti kirándulók azért mégis jókedvűen sétálgattak a szokatlanul jó időben. őgyelegtek a kövekkel szegélyezett sétányon, nagyokat szívtak a szétmálló vízinövények és a tenger fanyarul sós illatából. Néha megálltak, s olyankor azt mondogatták:
– Figyeljetek csak! Hallottátok? Az ágyúk!
