Erkel tette „szalonképessé” a verbunkost, a csárdást, legismertebb dallamai „népdallá” váltak. Kétszázöt éve született Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar zeneélet fáradhatatlan szervezője.
„Erkel Ferenc abban az időben nőtt nagygyá, mikor a magyar földet még sivár homokréteg födé s a szellemi hajtások csak úgy verhettek intenzivebb gyökereket, ha magukkal hozták az ehhez való életerős képességet. Mert akkor a semmiből kellett nagyot teremteni, hogy áldást hozó legyen a termés s felvillanyozó a nemzeti fásultságra.” (Ábrányi Kornél: Erkel Ferenc élete és működése)
Erkel Ferenc 1810. november 7-én született Gyulán. Német eredetű zenészcsaládból származott, gimnáziumi és zenei tanulmányait Nagyváradon, majd Pozsonyban végezte, itt írta első zeneműveit. Ezután Kolozsvárra került zenetanárnak, az erdélyi városban már „remekjátszó hangászművészként”, azaz zongoristaként is kitűnt, a polihisztor Brassai Sámuel bíztatására a magyaros motívumokat is beépítette szerzeményeibe.
„Ami vagyok, mindent Kolozsvárott töltött éveimnek köszönhetek. Ott műveltem ki magamat zongoraművésznek, ott tanultam legtöbbet, ott lelkesítettek, s ott kötötték szívemre a magyar zene elhanyagolt ügyét, s ott telt meg a szívem a szebbnél szebb magyar népdalok árjával…”
1835-ben került Pestre, a Pesti Magyar (1840-től Nemzeti) Színházban 1838 januárjában vezényelt először. Zeneszerzőként is sokat tanult ebben az időben. Rossini, Bellini, Weber remekművei az eljövendő Erkel-operák fontos mintái, színvonalbeli mércéi lettek számára. A színházi munka mellett ígéretes sikereket aratott zongoraművészként is. 25 évesen mutatta be a Párizsban élő, vele egyidős Chopin e-moll zongoraversenyét, vendégművészeket kísért, kamarazenélt.
1840-ben került színre első operája, a Bátori Mária (érdekesség, hogy ennek színlapján szerepelt először a Nemzeti Színház felirat). A szövegkönyvet Egressy Béni írta Dugonics András 1794-ben keletkezett szomorújátéka nyomán. A történet Könyves Kálmán udvarában játszódik. A bemutató után a közönség és a kritika egyaránt felismerte, hogy a magyar zene történetében új fejezet kezdődött.
Későbbi műveihez hasonlóan már ez is a magyar történelemből merítette témáját – igaz, nem a hivatalosságnak megfelelő módon. Báró Podmaniczky Frigyes, az Operaház intendánsa szemére is vetette az idős Erkelnek: „Annyi dalműve közül egy sem volt, amelyet valamely ünnepélyes alkalommal elő lehetett volna adni… Király- vagy királynégyilkolás, az aristocratia elleni zendülés, nemzetiségi harcok s torzsalkodás nélkül nem lehetett egyetlen librettója sem”.
1844-ben született a Hunyadi László, az első igazán magyar nemzeti opera, ennek Meghalt a cselszövő című kórusát énekelték 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban. Erkel ugyancsak 1844-ben megnyerte a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatot (az előző évben nem indulhatott a Szózatra kiírt pályázaton, mert a zsűri tagja volt, de Egressy Béni kompozícióját ő hangszerelte zenekarra). A fanyalgó Honderű ugyan azt írta, hogy „a Hymnus szelleméhez alkalmazott templomi zene… a nép ajkán visszhangra nem fog találni”, az mégis nemzeti ima lett.
„Nemzeti zenénk történetében, a „Hunyady László” czimü négy felvonásos komoly operának megjelenése, a legragyogóbb emléklapot képezi.
Erkel Ferencz karmesterünk ezen remekmüve, 1843-ban adatott először a nemzeti szinpadon, s azóta közel 200-szor ismételtetvén, mai napig is a közönségnek egyik legszivesebben látott és hallott darabjául szolgál. (…)
Az operában e jelenetet a legmagasztosabb zene és összes karének kiséri. Az urak és hölgyek az „Éljen, éljen a király; országa viruljon, béke lengje körül!” szövegü kardalt éneklik, mibe aztán az egyes szereplők is bevegyülnek, s a zenei világ egyik legmeghatóbb harmonikus egészét idézik elő: a függöny lefordultakor templomi csengetyü hangja, s a tömjén ünnepélyes illatja tölti be a léget.” (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1861. szeptember 1.)
Erkel a szabadságharc leverése után 1861-ig hallgatott, ekkor mutatták be harmadik operáját, a Bánk bánt, a legnagyobb magyar történelmi operát, éles kiállásként az önkényuralom ellen. A háromfelvonásos Bánk bán szövegkönyvét Egressy Béni írta Katona József azonos című drámája alapján. Az opera keletkezéstörténete – az 1844-45-ben megkomponált első részletektől az 1861-es ősbemutatóig – több mint másfél évtizedet fog át. A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idején Erkel az asztalfióknak szánva dolgozott a partitúrán. Katona József Bánk bán című tragédiáját a cenzúra tilalma miatt 1860-ig nem játszhatták a magyar színpadokon.
„Magáról az opera szépségeiről beszélve, hasztalan erőködnénk megfelelő szavakat találni. A szép zene olyan, mint a gyönyörü táj: ezt látni, amazt hallani kell, hogy bájait élvezhessük. –
Annál nagyobb örömmel jegyezhetjük fel, hogy „Bánk bán” zenéjét, hallva, s a kiállitás fényét, gazdagságát és izléssel párosult csinosságát látva, azon kellemes meggyőződésre jutunk, hogy szinházunk átalában, s különösen nemzeti operánk, a szinház megnyitása óta, a kornak megfelelő s az igényeket kielégitő nevezetes haladást tanusit. – Husz évvel ezelőtt ily előadásról, a hol a müvészi erők a látvány csillogó varázsával vetélkednek, fogalmunk sem lehetett.” (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1861. szeptember 15.)
Későbbi operái, a Sarolta, a Dózsa György, a Brankovics György, a Névtelen hősök már korántsem tettek szert ilyen népszerűségre; utolsó befejezett dalművét, az István királyt 75 éves korában mutatták be az újonnan felépült Operaházban. Erkel tette „szalonképessé” a verbunkost, a csárdást, legismertebb dallamai „népdallá” váltak.
Kiváló karmester is volt, Beethoven, Liszt, Wagner számos művét ő mutatta be a magyar közönségnek. Nevéhez fűződik 1853-ban a Budapesti Filharmóniai Társaság megalapítása, 1865-ben az országos daláregylet „örökös főkarmesterévé” választották, az 1875-ben Liszt Ferenc elnökletével megnyíló Zeneakadémia első igazgatójaként kilenc tárgyat oktatott, olykor Lisztet helyettesítve, emellett sakkozóként is ismert és elismert volt. Erkel mesteri szintű sakkjátékos volt, a magyar sakkozók rangelsője. Nagy érdeme volt, hogy ébren tartotta a sakkjáték gondolatát, újabb és újabb tehetségekre irányította a figyelmet. Az 1864-ben alakult Pesti Sakk Kör egyik alapítója volt. Később a Sakk Kör elnökéül is megválasztották és ezt a tisztségét haláláig megtartotta.
Karmesteri működésének ötvenedik évfordulóján kiállítást rendeztek azokból a tárgyakból, amelyekkel a hálás közönség ismerte el művészetét: ezek között volt aranyból és ezüstből készült babérkoszorú, és egy különleges aranypálca is száz aranyat tartalmazó bársony tokban, amelyet 1844-ben kapott a Nemzeti Színház vezetőségétől. Erkel utoljára 80. születésnapján lépett színpadra, Mozart d-moll zongoraversenyét játszotta.
„Volt ötlete, amennyi csak kellett és ha nem is voltak mind tul előkelőek, a kivitelben éreznünk kell az alkotó szemének szuverén tisztánlátását. Tudta mindig, hogy mit csinál és hogy mit akar csinálni.” (Csáth Géza: Erkel Ferenc (1910))
Erkel Ferenc 1893. június 15-én halt meg Budapesten.
