Hankiss Elemér vallja, hogy az igazi bűn csak az, ha nem bontja ki önmagában mindazt a képességet, amely lehetőségként benne rejlik; ha nem fedezi fel a világmindenségben s önmagában mindazt, amit csak ő fedezhet fel.
Hány arcunk van? Hány személyiségünk? Hány énünk? Egy? Tíz? Száz? Számtalan? És egyáltalában: mi az, hogy „én”? Igaz-e az, hogy van „látható” és „rejtett” én? „Magán-” és „nyilvános” én? „Áttetsző” és „tükör-” én? „Minimális” és „marginális”, „modern” és „posztmodern”, „normatív” és „autonóm”, „szimbolikus”, „narratív” vagy akár „transzcendentális” én? Kiknek van igazuk? Azoknak, akik szerint az én az emberi lény legbelső, rendező központja, vagy azoknak, akik szerint az én egyáltalában nem is létezik? És igaz-e az, hogy az ember egyszerre két dráma főszereplője? – teszi fel a kérdést az Ezerarcú ember című kötetében Hankiss Elemér szociológus, tudományos kutató és író, és válaszokat is megkapjuk, méghozzá a szerző sajátosan racionális megközelítésében.
„Manapság ahhoz, hogy valaki igazán fontosnak érezhesse magát a nyilvánosság terében, hogy igazán intenzíven élhesse át önnön létét, az kell, hogy több százmillió ember tekintete irányuljon rá. Nagyon kevés ember képes elérni ezt az intenzív jelenlétet ebben a világban.” (Hankiss Elemér: Az ezerarcú én)
Irodalomelmélettől a politikai szociológiáig
Tanulmányaink során végigkíséri utunkat, így nehéz elhinni, hogy Hankiss Elemér Széchenyi-díjas szociológus, tudományos kutató 85 éves, 1928. május 4-én született. Debrecenben született, édesapja, Hankiss János irodalomtörténész volt. Egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az ELTE angol-francia szakán végezte, 1950-ben diplomázott. Ezt követően volt exportelőadó, 1953-1962 között az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa is. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádja miatt tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, bizonyítékok hiányában felmentették.
1963-tól az Európa Kiadó angol-amerikai-nyugatnémet szerkesztőségét vezette, 1965-tól 1975-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996-1998-ban az intézet igazgatója volt. 1989 és 1997 között az ELTE jogi karának Politológia Tanszékén egyetemi tanár. 1993-ban a Magyar Szociológiai Társaság alelnöke lett, majd egy évvel később a szervezet elnökévé választották. 1990 és 1993 eleje között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben. Közben tanított a pesti, a szegedi és a Közép-európai Egyetemen, s több külföldi egyetem (Stanford, Georgetown, firenzei Európai Egyetem) vendégprofesszora volt. 2000 óta a princetoni The Gallup Organization tudományos tanácsadója, 2006-ig a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia. Az Érték és társadalom (1977), Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok (1982) és a Diagnózisok 2. (1986) című jelentős tanulmánygyűjteményeiben a magyar társadalom helyzetét vizsgálta és a jövőre nézve igyekezett előrejelzéseket felállítani. Ugyanezzel a szándékkal írta meg a Kelet-európai alternatívák című művét 1989-ben.
„Viccet hallgatni, rajzfilmet nézni vagy egy bohócakrobata bravúrjait figyelni olyan, amint amikor hullámvasúton utazunk. Az első pillanatokban, amikor megindulunk lefelé, mintha csiklandoznának, egyre könnyebbnek érezzük magunkat, egyre inkább kiszabadulunk a fizikai világ, a gravitáció rabságából, egyre boldogabban nevetünk. Amikor kocsijaink felgyorsulnak, amikor már-már tehetetlenül zuhanni kezdünk, amikor már érezzük, hogy kiesünk a világból, akkor nevetésünk egyre inkább átmegy hisztérikus sikoltásba. A következő pillanatban azonban egy elegáns kanyar lelassítja szabadesésünket, és mi diadalmasan és elegánsan visszatérünk mindennapi világunkba: megkönnyebbülten nevetünk.” (Hankiss Elemér: Az emberi kaland)
2002-es Tízparancsolat ma című munkájában arra a kérdésre keresi a választ, hogy érvényes-e ma még a tízparancsolat, és ha igen, akkor mit jelenthet a modern világban élő embernek? Új diagnózisok című tanulmánykötetében a magyar politikai rendszerváltozás (1989) tanulságait elemezte. 2012-es A Nincsből a Van felé című munkájában a legfontosabb emberi kaland, az emberi lét értelmének felkutatását helyezi középpontba.
Találjuk ki Magyarországot
„Életem legnagyobb csalódását – tisztelet a kiváló kivételeknek – a magyar közélet elképesztő megromlása okozta. Az egész társadalmat megfertőzve erkölcsileg korrumpálódtak a szereplői, ráadásul teljesítményük, különösen az utóbbi években, szánalmas volt” – mondta Hankiss Elemér 2010-ben.
Hankiss az egyik kezdeményezője, szellemi atyja a Találjuk ki Magyarországot, illetve a Találjuk ki Közép-Európát projekteknek, s egyik alapító tagja a Szeretem Magyarországot Klubnak is.
Munkásságáért több elismerést is kapott: 1987-ben Az Év könyve-jutalomban részesült, 1994-ben az objektív tájékoztatás érdekében kifejtett példamutató tevékenységük elismeréseként Gombár Csabával együtt átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést, 2006-ban Budapest díszpolgára lett, Széchenyi-díjat kapott, 2007-ben pedig a Prima Primissima-díj egyik kitüntetettje volt, 2008-ban Hazám-, 2012-ben Bibó-díjjal ismerték el.
Az igazi bűn csak az, ha nem bontja ki önmagában mindazt a képességet, amely lehetőségként benne rejlik; ha nem fedezi fel a világmindenségben s önmagában mindazt, amit csak ő fedezhet fel.
