A Grimm-fivérek életük során több mint 200 mesét tettek közzé, ma sem tudjuk elképzelni nélkülük a gyermekkort, de még felnőttként is szívesen olvassuk őket. Jacob Grimm, a mesék egyik „atyja” 150 éve halt meg.
A brémai muzsikusok, a Csipkerózsika, a Hófehérke vagy a Holle anyó, a Jancsi és Juliska vagy A bátor szabólegény fontos „megszelídített” meseélmény. Az idősebbik Grimm-fivér, Jacob harmincévesen, 1815-ben küldte szét háromszázhatvan példányban sokszorosított körlevelét: „A népköltészet gyűjtését illetőleg”. Jacob Grimm, Wilhelm Grimm: Német mondák című kötetben olvasható felhívását így kezdte:
„Tisztelt uram!
Társaság alakult, amely remélhetőleg egész Németországra ki fog terjedni, és azt tűzte célul, hogy megmentsen és összegyűjtsön mindent, ami dal és monda a német vidék egyszerű népe között létezik. Hazánk még minden szegletében rendelkezik ezzel a kinccsel, amelyet elődeink örökítettek ránk, amely minden rádobált sár és gúny ellenére, önnön szépségéről mit sem tudva tovább él, és egyedül saját magában hordozza elpusztíthatatlan alapját. Behatóbb kutatás híján sem költészetünket, sem történelmünket, sem nyelvünket nem tudjuk ősi és igazi eredetükben komolyan megsérteni.”
Jacob Grimm hat műfajba csoportosította a gyűjtendő kincset, a népdal és rigmus után a kötetlen, azaz nem verses beszédű mondákat vette számba: „dajka- és gyermekmesék” följegyzésére kért és buzdított, amelyek „óriásokról, törpékről, szörnyekről, elvarázsolt és megváltott hercegekről, ördögökről, kincsekről és varázslókról” szólnak, továbbá „helyi mondák” gyűjtésére, amelyeket bizonyos helyek (hegyek, folyók, lápok, lerombolt várak, tornyok, kövek és a régmúlt mindenfajta emlékei) magyarázatául mesélnek és tudnak.”
A gyűjtés és az ezt megelőző tíz év munkája sikeres lett, egy évvel később, 1816-ban napvilágot látott a Jacob és öccse, Wilhelm Grimm által gyűjtött Német mondák első kötete, két évre rá, 1818-ban megjelent a második is.
Százötven éve, 1863. szeptember 20-án halt meg Berlinben Jacob Ludwig Karl Grimm német nyelvész, irodalomtudós, jogász, a Grimm-mesék egyik „atyja”. Az idősebb Grimm-fivér 1785. január 4-én született Hanauban (öccse, Wilhelm egy évvel később látta meg a napvilágot), Philipp Wilhelm Grimm és Dorothea Zimmer házasságából. Az édesanya a fivérek után még hét gyermeket szült, közülük négyen élték meg a felnőtt kort. 1802-től testvérével egyetemben jogot tanult a marburgi egyetemen, itt keltették fel érdeklődését a német nyelv történeti fejlődése iránt tanára, Friedrich Carl von Savigny előadásai. Alig húszévesen küldetésévé választotta a szájhagyomány, a népköltészet gyűjtését és kutatását – akkor még műfaji különbségtételek nélkül.
Anyjuk halálát követően,1808-tól neki kellett eltartania öt testvérét, ezért a vesztfáliai királyság trónján ülő Jerome Bonaparte könyvtárosa lett, majd az uralkodó 1813-as elűzése után a hesseni választófejedelem adott neki diplomáciai megbízatásokat.
1816-tól másodkönyvtáros lett a kasseli könyvtárban, ahol Wilhelm öccse titkári állást kapott. A két fivért a marburgi egyetem 1819-ben díszdoktorává választotta; húgaik férjhez mentek, Wilhelm is megnősült, így kapóra jött számukra a nagymúltú göttingemi egyetem meghívása. 1830-ban Göttingenbe költöztek, itt Jacob könyvtárosi és egyetemi tanári kinevezést kapott és Wilhelm is a könyvtárban dolgozott. Amikor 1837-ben öt professzortársukkal együtt szót emeltek a hannoveri uralkodó reakciós politikája ellen, elvesztették állásukat és kiutasították őket a fejedelemségből. Visszatértek Kasselbe, majd 1840-ben IV. Frigyes Vilmos porosz király invitálására Berlinbe költöztek és ott éltek halálukig, a berlini Humboldt Egyetemen és a Porosz Tudományos Akadémián oktattak és kutattak.
A testvérek hivatali teendőik mellett a régi német irodalmat kutatták. Együtt fedezték fel a germán hősi ének egyetlen maradványát, a töredékes ófelnémet Hildebrand-éneket, és elsőként fordították le német nyelvre az óizlandi Edda-dalokat. Jacob nyelvészeti kérdésekkel is foglalkozott, a nyelveket és jelenségeiket történeti összefüggésükben és fejlődésükben vizsgáló Német nyelvtan című összefoglaló munkája nagy hatást gyakorolt a korabeli nyelvtudományra. 1822-ben megfogalmazta a germán nyelvek első hangzótörvényét, amelyet ma is az első germán hangeltolódás vagy Grimm-törvény néven ismernek. 1835-ben megjelent Német mitológia című művében a germán törzsek életmódját és kereszténység előtti hitvilágát dolgozta fel.
„Hatalmas költészet járja át az egész természetet, hol mint történelem, hol mint természeti esemény nyilvánul meg, s a költőnek elég külön-külön, gyönge visszhangjaikban felfognia őket, hogy végtelen világossággal hatoljon be a legmélyebb érzelembe.”
A Grimm-fivérek 1838-tól a német nyelv szókincsét a kezdetektől Goethe haláláig tárgyaló értelmező szótár megírásán munkálkodtak. Életükben csak az első négy kötet készült el, Jacob az A, B, C és E betűvel, az 1859-ben elhunyt Wilhelm a D betűvel kezdődő szavakat dolgozta fel. A munka szó szerint halálukig tartott, Jacob 1863. szeptember 20-án bekövetkezett halálakor éppen a Frucht (gyümölcs) szócikken dolgozott. A monumentális Deutsches Wörterbuch utolsó, 32. kötete 1961-ben látott napvilágot, 1971-ben tartalmát egy pótkötettel aktualizálták, s napjainkban újabb kiadását tervezik. Günter Grass 2010-ben megjelent Grimms Wörter (A Grimm testvérek szavai) című könyvével állít emléket a szótárkészítéssel vállalt emberfeletti munkának.
A tudós Grimm testvérek nevét mégis a Grimm-mesék, az 1812 és 1815 között két kötetben kiadott, Gyermek- és házi mesék című mesegyűjteményük tette világhírűvé. Az országot járva többnyire szájhagyomány útján fennmaradt népmeséket jegyeztek le, megőrizve azok eredeti stílusát, kifejezésmódját és sajátos, olykor durva és sötét világát. A fivérek életében tizenhét kiadást ért meg a kötet, ami arra is utal, hogy állandó csiszolásra, finomításra szorult az eredetileg eléggé véres és durva jelenetekkel tarkított mesegyűjtemény.
A forrásanyaghoz való ragaszkodásuk miatt a mesék eredeti verziója néhol hajmeresztő fordulatot vett. A Hamupipőkében a gonosz mostohatestvérek szemét galambok csipegették, a Hófehérkében az ármánykodó királyné izzó vascipőben táncolt. A sok fordítás és többszöri átdolgozás során a történetek sokat szelídültek, de a Jancsi és Juliska boszorkányát most is elevenen égetik el a kemencében, és a Holle anyóban is forró szurkot öntenek a lusta lány nyakába. A lélekbúvárok szerint azonban megvan az értelme annak is, hogy a gyerekek a meséket hallgatva maguk néznek szembe a gonosz mostohákkal, boszorkákkal, sárkányokkal és egyéb baljós teremtményekkel. A ma már 160 nyelven olvasható mesegyűjteményen nemzedékek nőttek fel, a magyar gyerekek először 1861-ben olvashatták a történeteket.
Jacob és Wilhelm Grimm emlékét egymástól elválaszthatatlanként őrzi a hagyomány. Hanau a Grimm testvérek városaként említi magát és főterén állított szobrot világhírű szülötteinek, Kasselben, ahol életük leggyümölcsözőbb periódusát töltötték, a Grimm Múzeum idézi emléküket, a berlini Humboldt Egyetem új központi könyvtárát 2009-ben tiszteletükre Jacob-und-Wilhelm-Grimm-Zentrum névre keresztelték. A testvérek a berlini temetőben is egymás mellett nyugszanak.
