„Az ember szabadnak született, és mindenütt láncokat visel.” Jean-Jacques Rousseau francia író és filozófus, a felvilágosodás képviselője 305 éve született.
„Ti esztelenek, akik örökösen a természetre panaszkodtok, tudjátok meg, hogy minden bajotok tőletek magatoktól származik.” (Jean-Jacques Rousseau: Vallomások)
Jean-Jacques Rousseau 1712. június 28-án született. Rousseau, aki nemcsak filozófusként alkotott örökbecsű értékeket, neveléssel-oktatással kapcsolatos gondolatai gyökeres változást idéztek elő a pedagógiában. A Vallomások című írásából tudjuk, hogy kálvinista családba született és édesanyját korán elveszítette. Órásmester apja tíz éves koráig nevelte, de egy párbaj kapcsán száműzték Genfből. A fiú anyja családjánál élt majd 16 évesen Itáliába ment, ahol katolizált, és Annencyben, Mme de Warens házában kötött ki. Tíz évig élt nála, vele. A 13 évvel idősebb elvált asszony, első pártfogója és szeretője mellett zenét tanult, tanított, teológiai tanulmányokat folytatott, és sokat olvasott.
1740-ben elhagyta az asszonyt, nevelő lett Lyonban, majd a velencei francia követ titkára volt. 1744-ben visszatért Párizsba, közeli barátságba került Diderot francia filozófussal s megismerkedett a Nagy Francia Enciklopédia munkatársaival.
„Az ember szabadnak született, és mindenütt láncokat visel. Némelyek a többi ember urának képzelik magukat, pedig még inkább rabszolgák, mint amazok.”
1745 tavaszán fogadta fel Therese Levasseurt szolgálónak, aki haláláig az élettársa maradt. Ez az egyszerű, szellemileg visszamaradt nő öt gyereket szült neki, akiket a szülők lelencházban helyeztek el. 1756-tól Therese-zel Mme d’Epinay birtokára költözött. Itt a Remetelaknak nevezett házban írta a La nouvelle Héloise-t és kezdte el az Emilt. 1762-ben a Sorbonne teológiai kara megvizsgálta, és a maradi bírók javaslatára a párizsi parlament elítélte az Emil című művet és szerzőjét.
Ahogy írja: „A lelkek mélyén ott van tehát az igazságosságnak és az erénynek velünk született elve, amely szerint a mi a saját életelveink ellenére ítéljük cselekedeteinket és a másokéit jónak vagy rossznak, s én ezt az alapelvet nevezem lelkiismeretnek”, ez irritálta mind a katolikus mind a protestáns ortodoxiát.
„Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztetek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!” (Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól – Ford.: Kis János)
Rousseau a svájci Moitiers-ben telepedett le, ami a porosz Nagy Frigyes „a filozófusok barátja” fennhatósága alá tartozott. Ez időben jelent meg Voltaire, a régi rivális röpirata, amiben a szerző leleplezte, hogy Rousseau lelencházba adta a gyerekeit. Ez a maróan gúnyos röpirat bírta rá a Vallomások megalkotására, amely így kétszáz év elteltével is ismert mű. „Ha emlékem velem együtt múlna el, zokszó nélkül tűrném az igaztalan és múló gyalázatot, de mert nevem végül is élni fog, vele együtt igyekszem továbbadni a szerencsétlen ember emlékét is, aki viselte” – írja Rousseau a Vallomásokban, s kegyetlen őszinteséggel tárja fel életét, tetteit és gondolatait. A magyarul Benedek István és Benedek Marcell fordításában olvasható Vallomások nem szabályszerű önéletrajz, nemcsak az író kalandos és zaklatott élettörténetét kínálja, hanem egy emberi lélek útját, egy lelkiismeret történetét is elénk tárja, ugyanakkor végig izgalmas és olvasmányos, akár egy regény. E zseniális remekmű erejét és hatását nem homályosítják el a századok, mert Rousseau-nak a saját életén és korán keresztül sikerült bemutatnia az embert.
1770-ben újra Párizsban telepedett le. Kottamásolásból élt.. Élete végén Girardin márki Párizs melletti birtokára költözött, ott érte a halál 1778. július 2-án. Hamvait – Voltaire-ét is – 1794-ben a párizsi Panthéonba vitték.
Fő műveiben Rousseau a természetet a vadember államaként azonosítja. Később a természetet a folyamat spontaneitásának felismeréséhez használja, melynek során az ember énközpontú, ösztön alapú szerepét kiépíti a világban. Az érzelem előbbre helyezésével elindított egy új megközelítést az irodalomban, a gondolkodásban a természetességet kívánta a mesterkélttel a művivel szemben.
