„Ha az embernek nincs saját világa, akkor egészen kellemes búslakodni a mások világának elmúlásán.” Nyolcvanöt éve született Londonban John James Osborne angol drámaíró, a „dühös fiatalok” irodalmi mozgalom vezéralakja.
1929. december 12-én született Londonban John James Osborne. Apja fiatalon meghalt, anyjáról rendkívül rossz véleménnyel volt. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, 1948-ig újságíróként dolgozott. Ezt a mesterséget azonban nem szerette, s inkább színésznek állt, majd az írással is megpróbálkozott. 1954-ben a huddersfieldi Királyi Színházban mutatták be első, The Devil Inside Him című darabját, amelyet Stella Lindennel együtt írt. 1955-ben a Royal Court Színházhoz szegődött, ahol már főszerepeket kapott, de az írással sem hagyott fel.
Dühöngő ifjúság
Ez a színház mutatta be 1956-ban negyedik és egyben azonnali világhírt szerzett színművét, a Dühöngő ifjúságot (magyarul Ottlik Géza olvasható) is, amellyel a „dühös fiatalok” irodalmi mozgalom elindítója lett. A műben három huszonéves fiatal egy szobába zárva, munka nélkül őrlődik. A szerelmes lány kiszolgálja a fiúkat. Jimmy szenved és sajnálja magát. Cliff sajnálja Jimmyt. Alison elhagyja Jimmyt, aztán mégsem. Feltűnik Helena, aztán eltűnik. Mi lesz Jimmyvel, hogyan lehet mindezt ép ésszel túlélni? Tudjuk jól, hogy túl lehet, hiszen már átéltük. És milyen jó lenne újra húsz évesen…
„Ha az embernek nincs saját világa, akkor egészen kellemes búslakodni a mások világának elmúlásán. Kezdek érzelgőssé válni. De hát be kell vallanom, hogy elég sivár dolog az amerikai korszakban élni – hacsak nem amerikai az ember, persze.”
A csoport, amelynek Osborne mellett tagja volt egyebek között John Arden és Arnold Wesker, az angol irodalom korabeli arculatának több oldalú és gyökeres megváltoztatását tűzte ki célul. A viktoriánus szellemű társadalmi és művészi értékrend felborításával, a regény több évszázados műfaji egyeduralmát megdöntve ismét a drámát állították a középpontba. Brecht szellemétől korántsem idegen dramaturgiájuk szerint a színház az egyetlen művészeti fórum, amelyen keresztül társadalmi méretű tudat- és véleményformálás lehetséges. A Dühöngő ifjúság korabeli rendkívüli hatásának titka az első mondattól az utolsóig ható felfokozott érzelmi szuggesztivitás, a körülményein változtatni képtelen, önpusztító lázadó elfojtott indulatainak feszültsége. A darab hőse – valójában antihőse -, Jimmy Porter az establishment, a konvenciók ellen küzdő fiatalság megtestesítőjévé vált, a műből 1958-ban Tony Richardson rendezett filmet Richard Burtonnel a főszerepben.
Osborne-nak az idejétmúlt szociális és politikai intézményekkel és magatartásformákkal szembeni szenvedélyes gyűlöletét tükrözte a szintén világsikert aratott A komédiás (1957) című darabja. További híres alkotásai a brechti hangvételű Luther (1961), Az elfogadhatatlan tanúvallomás (1965), a Nekem való hazafi (1965), a Tiszteletben tartott kötelék (1966) és Az amszterdami szálloda (1968), melyek inkább dramaturgiai újszerűségükkel hatottak, s vállaltak úttörő szerepet egy új drámaírói stílus meghonosításában.
Osborne, aki 1963-ban a Tom Jones-film forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott, 1958-ban Tony Richardsonnal együtt megalapította a Woodfall Films vállalatot, majd 1960-tól az Oscar Lewenstein Plays Ltd. igazgatója lett. A nyolcvanas évek elejétől tévéjátékokat írt, majd 1992-ben megírta a Dühöngő ifjúság folytatását, a mérsékelt sikert aratott Déjavu-t, amelyben az öregedő Jimmy Porter elsősorban a homoszexuálisok ellen fakadt ki.
Osborne az életben is nehéz embernek bizonyult, csípős nyelvével rengeteg ellenséget szerzett magának. Talán az anyjával kapcsolatos gyerekkori traumák, talán a nőkkel való ambivalens viszonya miatt is ötször nősült. 1986-ban ötödik feleségével Shropshire-be vonult vissza, s itt is halt meg karácsony éjszaka, 1994. december 24-én.
