A 18. század kasztrált énekesei, például Giovanni Carestini, Gaetano Caffarelli vagy a legnagyobb és a legismertebb Farinelli, örömmel csillogtatták meg bravúros énektechnikájukat.
A zene szolgálatának szentelt fiúgyermekek kicsiny korukban kezdték az éneklést, előbb ismerték a hangjegyeket, mint a betűket. Képesek volta arra is, hogy bármely adott zenei témáról improvizáljanak. A különösen tiszta és erős hangú fiúkon végezték el aztán a műtétet. A hagyomány évszázadokig életben maradt, így Farinelli idejében is – ókori eredetű szokás szerint – kasztrálták a fiatal fiúkat, hogy a mutálás elkerülésével megmaradjon gyermekhangjuk fekvése (szoprán, alt). A serdülés előtt konzervált tiszta, csengő, de egy felnőtt torkában megszólaló hangok évtizedeken át tartósak voltak. A műtét azonban nemcsak a hang mutálását akadályozta meg, hanem a hormonális változások – no meg a sok és intenzív éneklés – nyomán a bizonyos mellkasi elváltozásokhoz is vezetett, ez pedig rendkívüli technikai lehetőségeket nyújtott és különleges dinamikai hatásokat tett lehetővé.
Itáliában már a kései ókorban kasztráltak fiúkat, így felnőttként is megőrizték a fiúhang színét, amely virtuóz hangok előadását tette lehetővé. Bár a katolikus egyház 1587-ben megtiltotta a kasztrálást, a Sixtus-kápolnának még a 20. század elején is volt kasztrált énekese.
A 17. században kasztrált énekesek énekelték a pápai énekkarban a szoprán szólamokat, a legfontosabb szerepet azonban a 13-18. századi itáliai operában kapták. Bár a műtét illegális volt, a mesés karrier reményében évente 4000 kisfiú került kés alá, ám közülük csak minden másodiknak sikerült érvényesülnie. Közönségük csodálattal vegyes borzalommal tekintett rájuk. A közvéleményt az is izgatta, milyen nemi életet élnek a csonkított művészek, akik a legelőkelőbb közökben, gyönyörű nők között forgolódtak.
A legismertebb kasztrál énekest, Farinellit eredetileg Carlo Maria Broschinak hívták, és Nápolyban született 1703-ban. Farinelli Rómában debütált 1722-ben, s pályafutása során számtalan európai operaház színpadán lépett fel: sokat szerepelt Bécsben, Velencében, Nápolyban, Milánóban, Londonban és Párizsban. Az udvarban igen nagy befolyásra szert tett kasztrált énekes, Farinelli barátjának tudhatta Domenico Scarlatti olasz zeneszerzőt, kora legnagyobb csembalókomponistáját, a szonáta műfajának egyik úttörőjét. De nem kisebb zeneszerző, mint Händel versengett a megtiszteltetésért, hogy elénekelje műveit.
A híres kalandor, Casanova 1772-ben Bolognában találkozott a már idős Farinellivel, s erről emlékirataiban is beszámolt: „Volt egy unokaöccse – írta róla -, akit az örökösének szánt. Elvetette vele egy toszkánai nemes családból származó lányt, örömet találva a gondolatban, hogy közvetve bár, de egy nemes család jövőjét alapozhatja meg. De ez a házasság boldogság helyett szenvedést okozott számára. Mert bár öreg volt és impotens, az a balszerencse érte, hogy beleszeretett az unokahúgába, és féltékeny lett az unokaöccsére. Balsorsa betetőzéséül meggyűlölte a nő, aki után sóvárgott; mert az unokahúg képtelen olt megérteni, hogy egy, a fajtájához tartozó öregember miképp hiheti, hogy egy nő megcsalja vele a férjét, akit szeret, s aki végül is férfi.” Az énekest 1782-ben bekövetkezett halála után a bolognai temetőben helyezték örök nyugalomra.
A zenész-énekes kalandokban bővelkedő életéről Farinelli, a kasztrált címmel Stefano Dionisi főszereplésével Gérard Corbiau késztett filmet 1994-ben.
