„Hol kerék, hol talp, küszködtünk, szegények voltunk, de megérte, százszor is megérte, bizony! Elég, ha a gyerekeimre nézek!” William Somerset Maugham angol elbeszélő, regény- és drámaíró 140 éve született.
William Somerset Maugham angol elbeszélő, regény- és drámaíró 140 éve, 1874. január 25-én született Párizsban. Tízévesen elárvult, nagybátyja nevelte, aki Whitstable városka lelkésze volt. Amikor tüdőbajának gyógyítására Dél-Franciaországba küldték, megismerte a francia irodalmat, főleg Maupassant írásait szerette. A canterburyi King’s Schoolban járt középiskolába, nagybátyja papi pályára szánta, ám ő Heidelbergben filozófiát, a párizsi akadémián festészetet, majd Londonban orvostudományt tanult. 1897-ben orvosi diplomát szerzett, közben vonzotta a színház, a festészet, az utazás, az irodalom is.
Az első sikerek
Első regényét, a Lambeth-i Lizát 1897-ben, szülészorvosi tapasztalatai alapján írta. Bár csak mérsékelt sikert ért el, ezután felhagyott a praxissal, Párizsba költözött, majd Spanyol- és Olaszországban utazgatott, közben folyamatosan írt. Első színpadi sikerét a Lady Frederickkel aratta 1907-ben, 1908-ban már egyszerre négy darabja futott Londonban, és szerény vagyonra tett szert. Az első prózai sikert 1915-ben Örök szolgaság című önéletrajzi ihletésű regényével aratta, ebben a szexuális kiszolgáltatottság elemzése mellett az angol kollégiumi nevelésről és nagybátyja családjáról is sok elmarasztalót ír. A könyv Philip Carey, az életszerető, szerelem és kalandvágyó fiatalember története, aki méltatlan és gyötrődő szerelmi kapcsolatban vergődik, mely kis híján egzisztenciálisan is tönkre teszi. A szerző ebben a művében tárja fel legmélyrehatóbban az önrendelkezés és a behódolás alapvető témáját, amely oly gyakran jelenik meg írásaiban.
„Rájött, hogy a normális ember, a normális test a legritkább dolog a világon. Mindenkinek van valami testi vagy lelki fogyatékossága. Visszagondolt mindazokra, akiket ismert. Az egész világ olyan, mint valami kórház, amelyben sem szépség, sem okosság nem lakik. Hosszú sort látott maga előtt, csupa nyomorult, szánalomra méltó embert. Egyiknek a teste volt beteg, a szíve vagy a tüdeje gyenge, másoknak meg a lelke nem volt ép – akaratának gyengesége vagy az ital utáni sóvárgás gyötörte.” (W. S. Maugham: Örök szolgaság)
Az I. világháború alatt hírszerző volt Svájcban, majd Oroszországban, élményeit Ashenden című kötetében írta meg 1929-ben. 1919-ben adta ki legismertebb művét, Az ördög sarkantyúját, amelyben a főhős modellje Gauguin, a festő volt. A regény keveset foglalkozik művészi kérdésekkel, inkább a megszokásoktól való szabadulást helyezi előtérbe. Másik híres műve, a Sör és perec író főhősének sorsa is hordoz önéletrajzi elemeket. 1928-ban végleg Dél-Franciaországban, a Riviérán telepedett le. 1944-es könyve, a Borotvaélen, egy amerikai háborús veteránról szól, aki, miközben beutazza a világot, az élet értelmét keresi. Akkor és most című történelmi tárgyú regényében Machiavelli életét tárgyalja. Egyik legjobb társadalmi regénye a Színház, egy öregedő színésznő története.
Több művét színpadra vitték, az Eső 1922-től 648-szor ment a New York-i Broadwayn, A levél, majd a Színház is nagy sikert aratott, mindegyikből film is készült. A Színház – Csodálatos vagy Júlia címmel – a filmvásznon is sikert aratott Lili Palmerrel a címszerepben, 2003-ban Szabó István ismét filmet rendezett belőle. Magyar színpadokon az Imádok férjhez menni című vígjátéka is népszerű.
Húsz regénye, harmincnál több színdarabja és több tucat novellája a 20. század angol irodalmának egyik legtermékenyebb és legsikeresebb írójává tette. Műveit tiszta, világos, kicsit száraz stílus, változatos helyszínek és helyzetek, az emberi természet alapos ismeretén alapuló szkepszis jellemzi. Míg társalgási vígjátékai mára elavultak, novelláinak népszerűsége nem csökkent. 1947-ben Maugham díjat alapított a harmincöt éven aluli legjobb brit írók számára. 1965. december 16-án halt meg Nizzában, hamvait a canterburyi King’s School „Maugham könyvtára” közelében szórták szét.
