„Semmi sem olyan ritka mint a normális”, vallotta William Somerset Maugham. A múlt század egyik legtermékenyebb és legnépszerűbb angol írója 150 éve, 1874. január 25-én született.
Maugham műveit tiszta, világos, kicsit száraz stílus, változatos helyszínek és helyzetek, s az emberi természet alapos ismeretén alapuló szkepszis jellemzi. Ritka megértéssel és őszintén írt a nőkről, szexuális étvágyukról, önmegvalósítási nehézségeikről, a velük szembeni elvárásokról. Regényei főszereplőnői mindig egyéniségek, akik tanulnak a hibáikból, és képesek a fejlődésre, a férfiak méltó partnerei és ellenfelei. Valamennyi fontosabb műve megjelent magyarul. Értékelése ellentmondásos, ő maga így ír, olvasottságát összevetve az elmarasztalásokkal:
„Arra a kritikusra várok, aki megmagyarázza, miért van az, hogy hibáim ellenére oly sokan és oly hosszú ideje olvasnak. Azt gondolom, akadhatna egy kritikus, aki nyomába eredne annak, hogy miféle tulajdonságokkal rendelkeznek a munkáim, hogy ilyen nagyszámú embert vonzanak ennyiféle helyen. Nekem a leghalványabb sejtelmem sincs erről…”
„Maugham művészi jelentősége abban áll, hogy ő tette a nagyközönség számára is élvezetessé a húszas évek Angliájának könnyedebb felfogását házasság és szerelem kérdésében, rajongását a délszaki élet világosabb és boldogabb színeiért, az egész neofrivolizmust, anélkül, hogy ebben a népszerűsítésben túlzottan leszállította volna a színvonalat” – állapítja meg Szerb Antal. Márai Sándor szigorúbb vele: „Egyes írók testükből tépik ki a szavakat, mások a felsőkabátjuk zsebéből húzzák elő a szükséges kifejezést, könnyű és természetes mozdulattal. Maugham ez az író. Kitűnő felsőkabátjai vannak és kitűnő szavai. Sajnos, többre nem futotta neki”.
William Somerset Maugham 1874. január 25-én született Párizsban. Apja a párizsi brit nagykövetségen dolgozott, s ő előbb tanult meg franciául, mint angolul. Tízévesen elárvult, nagybátyja nevelte, aki Whitstable városka lelkésze volt, de családjában nem érezte otthon magát. Amikor tüdőbajának gyógyítására Dél-Franciaországba küldték, megismerte a francia irodalmat, főleg Maupassant írásait szerette. A canterbury-i King’s Schoolban járt középiskolába, nagybátyja papi pályára szánta, ám ő Heidelbergben filozófiát, a párizsi akadémián festészetet, majd Londonban orvostudományt tanult. 1897-ben orvosi diplomát szerzett, közben vonzotta a színház, a festészet, az utazás, az irodalom is.
Első regényét, a Lambeth-i Lizát 1897-ben, szülészorvosi tapasztalatai alapján írta. Bár csak mérsékelt sikert ért el, ezután felhagyott a praxissal, s miközben Párizsba költözött, majd Spanyol- és Olaszországban utazgatott,
folyamatosan írta műveit.
„Szeretetreméltóság, csupa szeretetreméltóság, a végén a könyökén jön ki az embernek. Milyen megkönnyebbülés olyan valakivel találkozni, aki nem olyan elragadó, de ennek fejében valamivel őszintébb.” (W. S. Maugham: A színes fátyol)
Elő színpadi sikerét a Lady Frederickkel aratta 1907-ben, 1908-ban már egyszerre négy darabja futott Londonban, a siker anyagi biztonságot jelentett számára. Első prózai sikerét 1915-ben Örök szolgaság című önéletrajzi ihletésű regényével aratta, ebben a szexuális kiszolgáltatottság elemzése mellett az angol kollégiumi nevelésről és nagybátyja családjáról is sok elmarasztalót ír.
Az I. világháború alatt hírszerző volt Svájcban, majd Oroszországban, innen megbízóinak Kerenszkij várható bukását és a bolsevikok hatalomra kerülését jelentette; élményeit Ashenden című kötetében írta meg, 1929-ben. 1919-ben adta ki legismertebb művét, Az ördög sarkantyúját, amelyben a főhős modellje Gauguin, a festő volt. A regény keveset foglalkozik művészi kérdésekkel, inkább a társadalomból való szökést helyezi előtérbe. Vélhetően Thomas Hardyból és Hugh Walpole-ból gyúrta össze másik híres műve, a Sör és perec író-főhősét, de itt is találkozhatunk önéletrajzi elemekkel.
„Vajon számít-e, ha hamis illúzióban élnek? Az életük magában is gyönyörű. Véleményem szerint a világot, melyben élünk, csakis az ember által, a káoszból létrehozott szépség fényében lehet undor nélkül szemlélni. Az általuk festett képek, szerzett zene, írt könyvek, vezetett élet tükrében. Ezek közül a legpompásabb a gyönyörű élet. A tökéletes műalkotás.” (W. S. Maugham: A festett fátyol)
1928-ban végleg Dél-Franciaországban, a Riviérán telepedett le. 1944-es könyve, a Borotvaélen, egy amerikai háborús veteránról szól, aki, miközben beutazza a világot, az élet értelmét keresi. Történelmi tárgyú regénye az Akkor és most, amely Machiavelli életét tárgyalja. Legjobb társadalmi regénye a Színház, egy öregedő színésznő története.
Több novelláját színpadra vitték,
az Eső 1922-től 648-szor ment a New York-i Broadway-n, A levél, majd a Színház is nagy sikert aratott, mindegyikből film is készült. A Színház Csodálatos vagy Júlia címmel aratott a filmvásznon sikert, Lili Palmerrel a címszerepben, 2003-ban Szabó István ismét filmet rendezett belőle. Magyar színpadokon népszerű az Imádok férjhez menni című vígjátéka is.
Összesen húsz regénye, harmincnál több színdarabja és több tucat novellája a 20. század angol irodalmának egyik legtermékenyebb és legsikeresebb írójává tette. Míg társalgási vígjátékai mára elavultak, novelláinak
népszerűsége nem csökkent.
Maupassant hatását mutató kisprózája nagyobbrészt egzotikus tájakon játszódik, a helyiek és az európaiak konfliktusait meséli el feszes, tömör stílusban; Eső című elbeszélését a legjobb angol novellák közé sorolják. Épp ilyen olvasottak azonban londoni vagy párizsi szalonok intimitásairól szóló írásai, s több esszékötetet is kiadott.
„A siker csak két jó dolgot tud ajándékozni. Az egyik, a sokkal fontosabb, az a szabadság, hogy követheti saját hajlamát, a másik az önbizalom.” (W. S. Maugham: )Életem
Maugham életrajzi könyveiben (Életem – 1938, Egy író jegyzetfüzete – 1949) életfilozófiáját fejti ki, amelyet enyhe ateizmus és szkepticizmus jellemez, olykor maró cinizmussal. Az utóbbi mű 18 éves korától készített feljegyzésein alapul, a tizenöt kötetnyi anyagot, a közreadottak kivételével, elégette. 1948-ban jelent meg a Catalina, a spanyol reneszánszt felidéző műve az emberi tevékenység és a művészet apoteózisa. Utolsó éveit megkeserítette lányával folytatott pere, 1965. december 16-án halt meg Nizzában.
