„Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is.” Milan Kundera Herder-díjas cseh író, költő, publicista 85 éve született Brnóban.
„Az emberek többsége kettős hiedelemmel csapja be magát: hisz (az emberek, dolgok, tettek, nemzetek) örökkévalóságában és (a tettek, tévedések, hibák, sérelmek) jóvátehetőségében. Mindkét hiedelem hamis. A valóságban éppen fordítva van: minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. A jóvátétel (bosszú és megbocsátás) szerepét a feledés veszi át. Senki sem teszi jóvá a megtörtént sérelmeket, de minden sérelem feledésbe merül.” (Milan Kundera: Tréfa)
Milan Kundera 1929. április 1-jén született Brnóban. Apja zenetudós és zongorista volt, s Milan is vonzódott a zenéhez: az egyetemi évek előtt dzsessz-zenészként dolgozott, a prágai Károly Egyetemen az irodalom, a filmművészet és az esztétika mellett zenetudományt is hallgatott. Két szemeszter után átiratkozott a prágai Előadóművészeti Akadémia Filmművészeti Karára. Fiatalon, 1948-ban csatlakozott a kommunista párthoz, de pártellenes tevékenység miatt 1950-ben kizárták. Miután 1952-ben lediplomázott, a Prágai Film és Előadóművészeti Akadémián világirodalmat tanított, és irodalmi folyóiratok szerkesztőségében dolgozott. 1956-ban újból belépett a kommunista pártba.
A Halhatatlanság felé
Irodalmi pályafutását költőként kezdte, nemzedékéből elsőként emelte fel a szavát az irodalmi sematizmus ellen. Az ötvenes években megjelent három verseskötete hozta meg számára az elismertséget (Az ember tágas kert, Az utolsó május, Monológok). Első elbeszélését 1958-ban írta Én, a búbánatos Isten címmel.
„Ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, de alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott” – írta.
A személyi kultuszt karikatúrázva
Színdarabokat is írt, Kulcstulajdonosok című drámáját Magyarországon is bemutatták. Az 1960-as évek első felében nagy sikert aratott három elbeszéléskötete (Nevetséges szerelmek című elbeszélésciklusa), melyekben paradox, groteszk, tragikomikus és tragikus szerelmi epizódokat ír le.
Első regénye, az 1967-ben megjelent Tréfa a személyi kultusz karikatúráját rajzolta meg, s nagy port kavart: a szerzőt ismét kizárták a pártból, kirúgták egyetemi állásából, könyvét pedig száműzték a boltok és könyvtárak polcairól. Más író- és költőtársaival együtt Kundera is jelentős szerepet vállalt az 1968-as „prágai tavasz” eseményeiben. Emiatt teljesen eltiltották a tanítástól, és a tiltott írók listájára került. Következő regénye, Az élet máshol van már Franciaországban jelent meg 1973-ban francia kiadásban, s elnyerte a Prix Medicis Etranger díjat.
„Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk.” (Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége)
1975-ben emigrált, s ebben az évben jelent meg az 1972-ben írt Búcsúkeringő című regénye is. 1975-től 1978-ig a rennes-i egyetem vendégprofesszora volt, 1978-tól a párizsi Társadalomtudományi Főiskolán tanított. 1979-ben A nevetés és felejtés című regénye miatt megfosztották cseh állampolgárságától, 1981-ben lett francia állampolgár. Feleségével, Vera Hrabankovával Párizsban él, az 1990-es évek eleje óta már csak francia nyelven publikál.
További regényei: A lét elviselhetetlen könnyűsége (1982), Halhatatlanság (1988), Lassúság (1994), Azonosság (1996), Nemtudás (2000), A jelentéktelenség ünnepe (2013). Több esszékötetet is közreadott, mint pl. az Elárult testamentumokat (1992).
„A gyűlölet azért galád, mert szoros ölelésbe forraszt bennünket az ellenféllel. Ebben rejlik a háború szemérmetlensége: két ember összevegyült vérének intimitásában, az egymásnak farkasszemet néző, szuronnyal döfő két katona közelségének feslettségében.” (Milan Kundera: Halhatatlanság)
2008-ban hazájában megvádolták azzal, hogy 1950-ben a csehszlovák titkosrendőrségnek dolgozott. Cáfolta a vádat, mások mellett írótársa, Václav Hável is kiállt mellette, miközben a vád valóságtartalmát senki sem tudta bizonyítani. Nyilatkozatban lépett föl Nobel-díjas és más neves írók egy csoportja a besúgással megvádolt Milan Kundera védelmében, mert szerintük lejáratási kampány folyik a világhírű cseh író ellen.
„Rágalomhadjárat indult Milan Kundera jó híre ellen azzal, hogy megvádolták: besúgó volt az ötvenes években, amikor egyetemi diák volt a kommunista Csehszlovákiában. Noha Kundera „határozott cáfolatot adott ki”, és „egyértelműen tisztázta őt egy kiváló prágai tudományos személyiség is”, a sajtó láthatóan „túl sokszor és zavarba ejtő könnyedséggel terjesztette ezt a rágalmazó híresztelést anélkül, hogy figyelmet fordítana arra, ami ellent mond neki” – hangsúlyozza a rágalom idején Párizsban kiadott nyilatkozat, amelynek aláírói között van az irodalmi Nobel-díjas Gabriel García Márquez (Kolumbia), Nadine Gordimer (Dél-afrikai Köztársaság), John Maxwell Coetzee (szintén Dél-Afrika) és Orhan Pamuk (Törökország). Szintén aláírta a Kundera melletti kiállást a brit Salman Rushdie, az amerikai Philip Roth, a mexikói Carlos Fuentes, a francia Jean Daniel, a spanyol Juan Goytisolo és Jorge Semprún, a belga Pierre Mertens.
„Nem hajlandó vaknak maradni”
„Emberből sok van, gondolatból kevés, hogyan különböztessük hát meg magunkat egymástól?” (Milan Kundera: Halhatatlanság)
Roman Polanskit támogató írást közölt Milan Kundera a Le Monde francia című napilapban. A franciául publikáló cseh író megszólalását azzal indokolta, hogy „nem hajlandó vaknak maradni” a svájci házi őrizetben lévő filmrendező „helyzetének abszurditásával” szemben. Kundera nem kíván a Polanski-ügy jogi aspektusával foglalkozni, de leszögezi: „az európai művészet, az irodalom és a színház tanított meg minket arra, hogy a jogi, az ideológiai, a vallási szabályok függönyét szétszakítsuk és az emberi létezést konkrét valóságában lássuk. Ennek a kultúrának a híveként nem vagyok hajlandó vak maradni Polanski helyzetével szemben, akit egy 33 évvel ezelőtti tett miatt üldöznek, amiért a dráma valamennyi szereplője már régen megbocsájtott, és amelynek a végtelenségig húzódó pere semmi jót nem eredményez senkinek, senkinek, senkinek” – fogalmazott Kundera. „Ha Európa még Európa, és ha még mindig örököse saját kultúrájának, akkor nem tűrheti el csendben annak a kegyetlen pantomimnak az abszurditását, amely jelenleg egy svájci villában játszódik” – tette hozzá a cseh író.
1985-ben Jeruzsálem-díjat kapott, amit kétévente osztanak ki olyan íróknak, akik az emberi szabadságról, társadalomról, politikáról és környezetről írtak. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjjal, 2001-ben Paul Morand-, 2007-ben Ladislav Fuks-díjjal tüntették ki. 2009-ben életműve elismeréséül megkapta a Francia Akadémiához tartozó Simone és Cino del Duca Alapítvány díját. Napjainkban Kundera a világ egyik legtöbbet fordított kortárs cseh szerzője, Magyarországon az Európa Könyvkiadó gondozásában jelennek meg művei.
