„Múzsája egy robosztus zseninek. Energiája, hite egy magyar írónak. Egy angyal a férje mellett.” Simonyi Mária színésznő, Móricz Zsigmond özvegye 125 éve született.
„Mikor legelőször megláttam, már úgy tűnt fel előttem, mint a szerelem csillaga. Venus az ég alján, csodálatosan izzó fényben, de gőzkörrel körülvéve.” Móricz Zsigmond társa egyben a modellje is, számára a szerelem egyben a munka is. Egész életében fontosnak tartotta a rendezett viszonyokat, a család szoros együttélését, a nyugalmat, de kapcsolataiban egész életében az ihletet, a regényhőst kereste. Holics Jankával két évtizedig élt, benne a szellemi társat találta meg, tíz évig élt Simonyi Mártával (Máriával), akiben a szépséget és az erotikát értékelte, a fellobbanó érzelmeket nyújtó Magoss Olgában a lelki nyugalmat és Litkei Erzsébetben az ihletet nyújtó információt és a nyugalmat kereste.
Simonyi Mária színésznő, Móricz Zsigmond második felesége és özvegye 125 éve, 1888. december 4-én született Szenicen. A budapesti Színművészeti Akadémián szerzett oklevelet 1910-ben. 1911-ben a Kamarajátékok előadásain mutatkozott be, majd a Magyar Színház szerződtette, ahonnan 1912-ben néhány hónapra az Új Színpadhoz került. Később Kassán és Brassóban, majd a Magyar Színházban szerepelt. 1919-ben felvették a Belvárosi Színházba, ahol 1927-ig szerepelt, közben három évig a Renaissance Színház tagja volt.
Főszereplője volt Schnitzler Az élet szava című, illetve Urvancov Vera Mirceva című darabjának. Beszédmodora, szép hanghordozása főleg modern társalgási darabok előkelő hősnőinek eljátszására képesítették.
„Kedves, nekünk találkozni kellett”
1924-ben megkapta Móricz Zsigmond Búzakalász című színdarabjának főszerepét. A munkakapcsolatból szerelem lett, amelyet beárnyékolt Móricz feleségének, Holics Jankának jelenléte. Az író naplóiból kiderül, hogy titkos üzengetést folytattak, amire jó példa a Búzakalász című darab szövege is.
Móricz Zsigmond üzenetére – „szívem, lelkem, kicsiny kis boldogságom” – Simonyi Mária ugyanezeket a szavakat szőtte bele nyilatkozatába, amikor a Magyarság című újság riportere faggatta a színműről.
„Nem közönséges szépségű látványnak voltak tanúi, akik ott voltak a Búzakalásznak, Móricz Zsigmond darabjának az előadásán. Láthatták Vénuszt kikelni a habokból. Egy kiváló asszonyi és színésznői egyéniséget láttak abban a pillanatban, amint leveti utolsó kötelékeit, teljesen felszabadul minden alól, ami eddig nyűgözte és megmutatja magát teljes szépségében és gazdagságában. A legnagyszerűbb látvány ez, amit a művészet nyújtani tud, mikor a művész a szemünk előtt egyszerre föllendül a tetőpontra, szétveti eddigi ismert, már majdnem megmerevedett méreteit és új, sokkal nagyobb, sokszoros lehetőségeket nyújtó méretekbe illeszkedik bele.
Simonyi Máriáról van szó. Ez a művésznő eddig is a legkellemesebb jelenségek egyike volt a budapesti színpadon. Finom megjelenés, melyben van valami veleszületett előkelőség, erős intelligencia, amely sugárzik róla, a lényéről, tekintet nélkül arra, hogy milyen szerepet játszik, kellemes hang, a magyar beszédnek különös jó íze az ajkán, a mozgásnak kifejező gazdagsága, ami nem mozgékonyság, hanem kevés eszközzel sokat kifejezni tudás – ezek inkább a külső kvalitásai, a források, melyekbe színészi eszközeit meríti.” (Schöpflin Aladár: Simonyi Mária)
Az akkor negyvenöt éves író pusztító szerelemre lobbant a harmincöt éves Mária iránt, mint írta, „beütött a tűzvész”. A titkos kapcsolat híre Holics Jankához is eljutott, többször öngyilkosságot kísérelt meg. Az író hazatért, és megpróbálta életüket visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Nem sikerült. Amint Janka jobban lett, elmenekült otthonról, és kávéházakban, hotelszobákban írt, naplójában megpróbálta kiírni magából felesége és az egyre inkább csak a képzeletében létező Mária iránti érzelmeit.
Simonyi nem válaszolt Móricz csaknem kétszáz levelére, mert megriasztotta kettejük viszonya és Janka szenvedése.
Egyasszonyos ember. Ignotus írta ezt 1928-ban a Nyugatban megjelent recenziójában Szakhmáry Zoltánról, az Úri muri főhőséről. „Ez a Szakhmáry Zoltán, noha asszonyoknak való férfi és rabja az asszonynak, mégsem afféle donjuán, hanem, mint e kitünő szót egyszer magától Móricztól hallottam: egyasszonyos ember. Egyasszonyos ember, noha a felesége és a babája közt vergődik; egyasszonyossága éppen abban áll, hogy egyszerre csak egy asszony van számára a világon, ha babája van, akkor kihűl a szíve a felesége iránt, ha mégúgy imádja a feleségét. Ez a megszállottság, ez a szabadulni nem tudás, ez a belső egyhelybentopogás önnön szívében, amivel szemben hiába minden külső húzás, minden észbeli meggondolás.”
1925 áprilisában Holics Janka nem bírta tovább a lelki és érzelmi gyötrődést, többszöri próbálkozás után megmérgezte magát, Móricz lányaival külföldre utazott, egy ideig nem állt szándékában feleleveníteni kapcsolatát Simonyi Máriával. Ám a vágy erősebbnek bizonyult. Móricz a gyászév letelte után feleségül vette a színésznőt. Házasságuk hamar ellaposodott, mindketten mást, többet vártak a másiktól. Az író hiába kereste Máriában a Jankához hasonló, ösztönző szellemet, az irodalmi modellt. Második házasságában megpróbálkozott a nagyvilági élettel, belekóstolt a bohém színházi körbe. Már-már menekült a munka elől, noha ezzel nem kívánt szembenézni, inkább a Nyugat szerkesztésében élte ki magát, mintsem az írásban. A nincstelen, egyszerű lélek, Litkei Erzsébet, mint egy „figyelmeztető” jel lépett az életébe, általa ismét rálelt írói kvalitására és hivatására. 1936 telén végleg kiköltözött leányfalui házába, különváltan éltek, de a házasságot hivatalosan soha nem bontották fel, ápolták kapcsolatukat, levelezések által.
Ezek után a tehetséges színésznő csak egyes szerepekre szerződött, nem volt többé egyetlen színháznak sem a tagja. A kritika a realista stílus, a modern nő kitűnő megjelenítőjeként emlegette.
Budapesten halt meg 1959. június 21-én.
„Móricz Zsigmond és Surányi Miklós tiszteletére a Magyar írók Egyesülete vacsorát rendezett az Otthon Körben.”
A képen: ismeretlen nő, József Attila, Magyar Elek, Kárpáti Aurél, Magyar Elekné, Vidor Marcell, Móricz Gyöngyi, Kállay Miklós, ismeretlen, Móricz Virág, Surányi Miklós,
Schöpflin Aladár, Móricz Zsigmond, Móriczné Simonyi Mária, ismeretlen, Somogyi Gyula, Somogyi Gyuláné és ismeretlen
Fotó: OSZK/Színházi Élet (1930. január 26.-február 1. 5. sz. 34.)
Felhasznált irodalom:
Schöpflin Aladár: Simonyi Mária, Nyugat, 1924
Ignotus: Úri Muri, Nyugat, 1928
