2017. október 21.  Szombat
Szitálás, gyenge eső 15 °C Szitálás, gyenge eső
Rovatok
2017. október 21.  Szombat   Orsolya
Szitálás, gyenge eső 15 °C Szitálás, gyenge eső

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története

Turay Ida, mindenki Dusikája

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története  
Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából A teremtő lángész - Egy kultuszkép története címmel kamarakiállítás nyílt nyílt az MNG-ben.
Turay Ida, mindenki Dusikája  
110 éve, 1907. szeptember 28-án született Rákospalotán Turay Ida, a múlt századi magyar színjátszás egyik legközkedveltebb alakja.
Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Palásthy Ágnes: Téli vendég című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Palásthy Ágnes: Téli vendég

Szerző: / 2015. december 26. szombat / Kultúra, Irodalom   

Palásthy Ágnes“Mókus Rézi felébredt. Először csak az egyik szemét nyitotta résnyire, aztán a másikat is, és tekintetét figyelmesen körbehordozta az odújában, azt kutatva, vajon mi ébreszthette fel.” De ki lehet a téli vendég? Palásthy Ágnes meséjéből az is kiderül.

Palásthy Ágnes: Téli vendég

 

Mókus Rézi felébredt. Először csak az egyik szemét nyitotta résnyire, aztán a másikat is, és tekintetét figyelmesen körbehordozta az odújában, azt kutatva, vajon mi ébreszthette fel. De első pillantásra nem látott semmi változást.

Sóhajtva felült, és alaposabban körülnézett. Igen, minden ugyanúgy volt, ahogy hagyta, amikor elaludt késő ősszel. Alaposan kitakarított, mielőtt álomba merült volna, mert Mókus Rézi nem szerette maga körül a rendetlenséget.

– Minek az a nagy rend? – értetlenkedett sokszor a barátja, Szibill, a szarka, aki jobban szerette azt a bohém rendetlenséget, ami az ő fészkét jellemezte. – Én mindig könnyűszerrel megtalálom, amire szükségem van, mert ott van minden a kezem ügyében.

De Rézi ilyenkor csak legyintett.

– Lárifári – mondta, és takarított tovább.

Úgyhogy nagy rend volt az odújában most is. Csak az egyik sarokban állt egy halom dió, amit bekészített magának.

Álmosan odaballagott, és feltört néhány diót. Aztán kihúzódott velük az odúja előtt futó vastag ágra, hogy ne szemeteljen bent a héjával.

Ahogy kiért, álmélkodva látta, hogy fehér hótakaró borít mindent az öreg bükkfa körül.

– Nahát – mondta Rézi –, leesett a hó.

Elgondolkodva majszolta a diót, és közben nézelődött.

Palásthy Ágnes: A tekergő bőregérKihalt volt a táj. Mintha mindenki behúzódott volna a vackára a jó melegbe. Nem volt sürgés-forgás, nem hallatszottak a megszokott zajok. Nem csevegtek a madarak az ágakon, nem keresgéltek az állatok a bokrok tövén, nem sietett senki a tisztás, vagy az erdő felé. Erre ébredt fel Rézi, a nagy csendre.

Egy kicsit bámészkodott, gyönyörködött a nagy fehérségben. Aztán fázni kezdett, és már fordult, hogy visszafeküdjön, amikor egy közeli ág hegyén megpillantott egy gubbasztó kis alakot.

– Hé! Hát te ki vagy? – kiáltott oda neki kíváncsian Rézi, és közelebb szaladt.

A madár megfordult, és Rézinek elállt a lélegzete. Ilyet sem látott még. Egy keszekusza csőrű madár nézett rá. Olyan volt, mintha valaki tréfából keresztben egymásra hajtotta volna a csőre két felét.

– Hát a csőröddel mi történt? – csúszott ki Rézi száján, aztán bocsánatkérően hozzátette. – Ne haragudj, de nagyon furán néz ki. Nem akartalak megbántani.

A madár legyintett.

– Nem te vagy az első – mondta, és vállat vont. – Mások is megkérdezték már. Nekem direkt ilyen a csőröm, úgy is hívnak: keresztcsőrű madár. Amúgy Karesz vagyok.

– Szia. Az én nevem Rézi. Miért ilyen a csőröd?

– Így tudom kiszedni a fenyőmagot a tobozból. Tudod, én főleg azt eszem – magyarázta Karesz.

– Aha. Az finom – bólintott Rézi –, én is nagyon szeretem. Mindig gyűjtök is egy csomót télire.

– Igaz – tette hozzá vihogva –, gyakran elfelejtem, hova dugtam. Alig találom meg.

Ezen jót nevettek.

– De téged még nem láttalak erre – folytatta Rézi. – Most költöztél ide?

– Igen is, meg nem is – vakarta meg a fejét Karesz. – Én nagyon messze lakom innen, csak nálunk most túl nagy a hideg. Ilyenkor mi elköltözünk, tudod? Melegebb helyekre.

– Á, ezt ismerem. Laknak errefelé parti fecskék. Ők is költöznek – bólintott Rézi. – De… akkor mit keresel itt?

– Megsérült a szárnyam – hajtotta le a fejét szomorúan Karesz. – Nem tudtam tovább menni a többiekkel. Gondoltam, itt bevárom a tavaszt, amikor hazamehetek. Eddig el is voltam, de most a hó betemette a lehullott tobozokat, és nincs mit ennem. Nem tudom, mi lesz velem.

– Ó – mondta Rézi, és sajnálkozva megrázta a fejét. – Hát ez nagyon nagy baj. Nekem itt az odúmban csak egy pár dió van, de azzal szívesen megkínállak, gyere csak. Aztán majd kitalálunk valamit.

Beszaladt az odújába, feltört egy diót, és hozta sebbel-lobbal a didergő madárnak. Aztán hirtelen eszébe jutott valami.

– Tudom már, mit csinálunk! – kiáltotta, majd halkabban hozzátette: – Csak még azt nem tudom, hogyan.

Ekkor a szeme sarkából észrevett valami mozgást. Ahogy jobban odanézett, látta, hogy Napóleon, a csíkos kis vadmalac turkál boldogan a hóban. A fején jó meleg sapka volt, tarka bojttal, a nyakán meleg sál.

– Hé, Napóleon! Gyere csak ide! – rikkantotta örömmel Mókus Rézi.

A kismalac felnézett.

– Nem én voltam! – mondta védekezően – Nem csináltam semmit.

– Lárifári – legyintett Mókus Rézi –, most nem erről van szó. Volna kedved turkálni egy kicsit?

– Nekem mindig van kedvem turkálni – felelte csillogó szemmel Napóleon.

– Mi az, Rézi, talán kincset keresel? – szólalt meg fölöttük egy ágon a szarka.

– De jó, hogy jössz – örült meg neki Rézi. – Ugye annál a magas tölgyfánál ástam el a tobozaimat?

Szibill, a szarka odaröppent Rézi mellé, és elnézett arra, amerre a mókus mutatott.

– Igen, igen. Azt a színes szalagot én tettem arra az ágra, hogy emlékezzél rá. Látod? A legszebb piros szalagomat adtam oda – tette hozzá kissé szemrehányóan. – Nem akartam úgy keresgélni, mint tavaly. Máris megéheztél?

– Nem, nem. Neki kellene – mutatott a mókus a keresztcsőrű madárra. A szarka szeme kidülledt, amikor meglátta Karesz csőrét, de tapintatosan hallgatott.

– Kérdezd csak meg nyugodtan – legyintett Karesz, azzal elmesélt mindent a szarkának. Napóleon is tátott szájjal hallgatta a bükkfa tövéből.

Amikor Karesz elhallgatott, megszólalt Mókus Rézi.

– Szóval arra gondoltam, ha Napóleon kitúrja a tobozokat, amiket eldugtam, én behordom őket egy odúba, és Karesz azzal kihúzhatja, amíg elolvad a hó – mondta, és fülig érő szájjal nézett rájuk.

– Mit gondoltok? – kérdezte.

– Zseni vagy, Rézi – kurjantotta a szarka. – Mindig is mondtam.

Karesz szó nélkül bólogatott. Szólni sem tudott örömében.

A kis csapat átvonult az öreg tölgyhöz. Napóleon boldogan turkált, Rézi meg föl-le szaladgált a fa törzsén, és hordta fel a tölgyfa derekán tátongó jókora odúba a tobozokat, amit Karesz és Szibill rendezgetett el.

Egyszer csak felvisított Napóleon.

– Jajajaj, nem látok!

Rémülten siettek mind oda hozzá.

– Mi a baj, Napóleon?

– Lecsúszott a szememre a sapka – sivalkodott a kismalac.

A többiek nevettek. A szarka Napóleon hátára röppent, és a bojtnál fogva hátrább húzta a sapkát.

– Így, ni – mondta, azzal visszaröpült az odúba.

Nevetve dolgoztak tovább. Amikor végeztek, a keresztcsőrű madár körbejárt, és hálásan megköszönte mindnyájuknak a segítséget. Még Napóleon sapkája bojtját is megcsippentette tréfálkozva. Aztán elköszönt tőlük, és boldogan betelepedett a sok toboz közé az odúba.

A szarka sem időzött tovább, hanem ment a patakpartra, ahová eredetileg tartott volna, Napóleon meg szaporán elindult hazafelé, mivel már igencsak megéhezett.

Mókus Rézi pedig sietett az odújába, és végre visszabújt az ágyába. Egy kicsit forgolódott, kényelmesen elvackolódott a jó meleg mohatakaró alatt, aztán elégedetten felsóhajtott, és már aludt is, mint a tej. Kint pedig puhán szállingózni kezdett ismét a hó.

VÉGE

Palásthy Ágnes
Ágnes mesél
Ágnes mesél

Palásthy Ágnes : A tekergő bőregér (Illusztrálta: Szőnyi Gergely)

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.