A Dunán, a Füstbe ment terv, A helység kalapácsa, a János vitéz, Az apostol, a Nemzeti dal, a Téli világ, a Pató Pál úr versek mind végig kísérik életünket. Petőfi Sándor költői zsenialitása, emberi értékei színessé és egyénivé tették a magyar irodalmat.
Ő az egyik olyan ismert költőnk, akit Németországtól Kínáig számtalan országban oktatnak, példaként mutatnak be, miközben költészete egyszerre szórakoztat, felhevít és elgondolkodtat. Százkilencven éve, 1823. január 1-jén született Petőfi Sándor költő, a magyar költészet legismertebb alakja.
Németh G. Béla így írt róla: „Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában.”
Szülei a Felvidékről származtak, édesapja, Petrovics István mészárosmester, édesanyja, Hrúz Mária mosónő és cseléd volt. Bár Petőfi Sándor Kiskőrösön született (egyes források szerint 1822. december 31-én), szülővárosának gyermekkora színterét, Kiskunfélegyházát vallotta. Ötévesen kezdte tanulmányait, több település összesen kilenc iskolájában tanult változó eredménnyel, szépírásból, a magyar, a latin és a német nyelvből, rajzból azonban mindenütt kitűnt. A hétköznapi tevékenységekben balkezes fiú vékony termete ellenére a testedző játékokban meglepő ügyességet árult el. Diáktársaságban vidám és oldott tudott lenni, a konfliktusokat lehetőleg kerülte. Elrettentésül legtöbbször határozott fellépése elég volt – minden jel szerint megtanulta kivívni és megtartani helyét az iskolák változó aprócska társadalmában. Komoly alaptermészete változatlanul a magány menedékeként is szolgáló természet iránti szeretetével párosult.
Kamaszként a színház bűvöletébe került, 1844-ig volt vándorszínész a Dunántúlon, statiszta a Pesti Magyar Színházban, fellépett Kecskeméten, Debrecenben és az Érmelléken. Közben katonáskodott is Sopronban, Grazban és Zágrábban, de gyenge egészsége miatt leszerelték.
1841-42-ben a pápai kollégiumban tanult, itt lett életre szóló barátja Jókai Mór, innen küldte el első verseit Bajza Józsefhez, az Athenaeum szerkesztőjéhez. E folyóiratban jelent meg 1842-ben A borozó című költeménye, Petrovics Sándor aláírással, Petőfivé csak néhány hónap múltán, a Hazámban című versével vált. A szakmai siker a magánéletére is kihatott. Sárszentlőrinc volt az „első szerelem”, pontosabban szólva, leánypajtásság színhelye. Petőfi az „első szerelmet” éppúgy relatív fogalomként, mindenkori költői céljainak megfelelően használta, akár a származását vagy az illetőség kérdését. Szegény volt, a nyomortól legtöbbször a barátok, ismerősök mentették meg, élt másolásból, francia és angol fordításokból. 1844-ben Vörösmarty támogatta versei megjelenését, és ő ajánlotta be a Pesti Divatlaphoz is, amelynek Petőfi segédszerkesztője lett.
1844-ben jelent meg a romantikus hőseposzt parodizáló A helység kalapácsa, 1845-ben a János vitéz, az új népi hőst megteremtő verses meséje. A természet vadvirága 1844 az első költői korszak összefoglaló ars poeticája. Petőfi minden költői korszakában fontosnak tartotta megfogalmazni művészi hitvallását. 1845-46-ban rövid válságidőszak következett be életében: szerelmi csalódások érték, a konzervatív kritika támadta, megélhetési nehézségei voltak. Mindez költészetének elkomorodását hozta, erre utal Felhők ciklusa, A hóhér kötele című regénye, valamint a Tigris és hiéna című drámája.
A legszebb napok
1846-ban megismerte Szendrey Júliát, és bár Júlia apja nem nézte jó szemmel leánya választottját, a művelt, tanult lány állta apjának tett ígéretét, nem levelezett néhány hónapig a költővel, naplójában azonban megjegyzést tett: „Ha eljön Ő…” kitétellel, ami arra utal, hogy Petőfi a tiltás ellenére felvette vele a kapcsolatot.
Petőfi Sándor: Bírom végre Juliskámat…
(Részlet)
Rád tekintek, holdvilágom,
Rád tekintek, mult idő,
Szinte oly szép, de szelídebb
Sugaraddal jőj elő.
Drága nap, mit nála tölték,
Kedvesemnél, drága nap!
Üdvességben egy öröklét
S futtában egy pillanat.
Odavontam őt magamhoz,
Halkan vontam őt felém;
Mint égett, midőn legelső
Csókomat rálehelém!
A Júlia-szerelem szinte erénnyé metaforizálta Júlia szeszélyességét a költő számára, de Petőfi számot vetett azzal a lehetőséggel is, ha a leánynak nem lesz elég ereje családjával szemben mellette kitartani. Ehhez finom visszautaló motívumtechnikát választott, és remek versformát talált. Mindez az olvasóban az izgatott, de fegyelmezett, azaz az érett férfi benyomását kelti – hiszen a vers most sem Júliáról, hanem a szerelmes költőről szól. Az idős Szendrey kénytelen volt szembesülni a ténnyel: nem fog megváltozni a költő érzelme leánya iránt. Az ismételt ünnepélyes leánykérés után azonban újabb három hónapos határidőt szabott. Döntésébe nagyban belejátszhatott, hogy Júliát sem sikerült érzelmeiben megingatnia. „Május 16-án érkezett meg ő, és ekkor rövid öröm után következtek olyan napok, melyeket nem feledhetnék, ha életem bármily hosszú lenne is. Annyit szenvedtem 11 napig, mennyit még soha életemben” – jegyezte föl sommásan Júlia.
Május 27-ét végre együtt tölthették a fiatalok. Petőfi VI. úti levelében méltatta kedvese választását: ” Ő szeme fénye szüleinek, kik gyermekkora óta minden gondolatát, minden vágyát kitalálták és teljesítették, kik mindent adtak neki, csak rossz szót nem. Ott voltam másrészről én… ismeretlen jövevény, kit sárral mázolt be az előítélet és nyilaival lövöldözött meg a rágalom, és nem értem rá, így szólni hozzája: én nem olyan vagyok, amilyennek látszom, amilyennek a világ látni akar! s ő mégis engemet választott. Oh, e leányban isten lakik, ki belát az ember kebelébe, ki látja a tenger iszapos föld színe alatt mélyen a tiszta gyöngyöket.”
Júlia naplóbejegyzésében az az érdekes, hogy a lány, őszinte érzelmétől áthatva, most megszabadult az amúgy jellemző biedermeier naplóírás minden nyűgétől, fölös sallangjától és célratörően fogalmaz: „Május 27. kezdődött a boldogság, mely ismét jóvá tenné egy élet keserűségét. E napon együtt voltunk!… e nap óta vagyok Petőfi jegyese, s e nap óta szeretem őt jobban, mind mindent a világon. Mit tettem és mondtam e napon, azt nem tudom, csak annyit, hogy az felér eddigi életem minden napjaival.”
A fiatalok 1847 szeptemberében összeházasodtak. E viszontagságos, szenvedélyes szerelem és a boldog házasság lett ihletője legszebb szerelmi lírájának, amelynek legnépszerűbb darabjai a Szeptember végén, a Minek nevezzelek?, a Reszket a bokor, mert… című költeményei.
Petőfi Sándor: Az apostol
(Részlet)
„Az ember meghalt benne, s él a polgár.
Ki családé volt elébb,
Most a világé;
Ki három embert ölelt az imént,
Most milliókat ölel át” (3. ének)
„Adj, isten, adj fényt és erőt nekem,
Hogy munkálhassak embertársimért!” (3. ének)
Az 1847-es esztendő az Arany Jánossal kötött szoros barátság és az Összes Költeményei megjelenésének éve volt. Petőfi látogatása Nagyszalontára nemcsak érzelmei mélységének rendezésére volt alkalmas, barátja révén saját tehetségét is mélyíteni tudta. Élete legboldogabb napjaiként emlegette haláláig a szalontai pihenést Aranynál.
Az 1848-ban Európán végigsöprő forradalmi hullám, amely márciusban Pestet és Budát is elérte, a szabadság, a függetlenség, a demokrácia és az egyenlőség eszméit magáénak valló Petőfit is magával ragadta, megszületett a Nemzeti dal, amelyet a liberálisok és radikálisok is programversként fogadtak.
A forradalom hevében
Politikusnak azonban Petőfi nem vált be, radikalizmusa miatt elszigetelődött, és a szabadszállási képviselőválasztáson is elbukott. Az értetlenség, az elzárkózás miatti keserűsége Az apostol című önéletrajzi ihletésű elbeszélő költeményében jelent meg. Az apostol Petőfi politikai, társadalmi, szociális nézeteinek összefoglalója. A főszereplő alakjában az eszményi forradalmárt és a forradalmársorsot rajzolja meg. Szilvesztert, mivel típust akart ábrázolni, önarcképi, irodalmi, történeti vonásokkal, rájátszásokkal rajzolta meg.
Petőfi 1848 októberétől katonáskodott, százados, majd 1849 májusától őrnagy volt. Közben 1848 decemberében megszületett Zoltán fia. A katonáskodás minden eddigi életszakaszánál mélyebben és hosszabban hatott Petőfire. A hazaszeretet új, lényeges elemmel bővült számára, a honvágy kínzó érzésével, amelynek ereje átsüt a verseken, és – szokás szerint – mindent szépnek, édeninek láttat a korábbiakból. Ezekben a versekben több olyan kép, részlet bukkant fel, amelyekkel a nagy Petőfi-költeményekben is találkozhatunk. Petőfinek a biedermeier korban szokatlan szabadszájúsága és bizonyos durvasága (fellépésében, tréfáiban), amelyet sohasem tudott – és később nem is akart – levetkőzni. Ma ezt kisebbségi komplexusával magyarázzuk. 1849 januárjától Bem seregében szolgált Erdélyben, a július 31-i segesvári ütközetben esett el, halálának pontos körülményei máig nem tisztázottak.
Petőfi halála körülményeinek kutatója, Szűcs Gábor történész így vélekedik: „A költő a kezdetektől fogva a harcra biztatott. Vahot Imre, a Nemzetőr szerkesztője írt egy nyílt levelet, amelyben kifogásolja, hogy Petőfi miért pennáját forgatja a kardja helyett. Tessék, itt az alkalom, menjen a harcok sűrűjébe! Ezt 1848. szeptember 10-én publikálta. A harcok ténylegesen akkor kezdődtek meg, amikor Jellačić csapata átlépte a Drávát. Vagyis szeptember 11-én. Vahot nem volt tisztességes, vagy legalábbis türelmetlen volt, amikor számon kérte Petőfit. Petőfi azt gondolta, Bem nem veszíthet. Mindenképp ott akart volna lenni a sorsdöntő ütközeteknél. Ilyen volt a habitusa. Ott is volt. Csak onnan soha többé nem tért vissza.”
Bérmunkában végzett regényfordításain kívül Shelley, Béranger, Heine, Moore, Moreau, Schiller, Claudius, Matthisson néhány versét, valamint a Vörösmartyval és Arannyal tervezett Shakespeare-kiadás számára a Coriolanust ültette át (megjelent 1848; bemutatta a. Nemzeti Színház, 1870. május 25-én). Belefogott a Rómeó és Júlia fordításába is.
Petőfi a nép nyelvét emelte be a magyar költészetbe, közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, a formai tökélynél fontosabbnak tartotta mondandójának, gondolatainak hiteles megfogalmazását. Műveiből számtalan feldolgozás készült, élete filmek, regények, színművek ihletőjévé vált, emlékét, nevét számos közintézmény őrzi, szobra áll több magyarországi városon kívül Pozsonyban, Marosvásárhelyen, Ungváron, valamint Pekingben és Sanghajban is.
Felhasznált források:
Fekete Sándor: Így élt a szabadságharc költője
Illyés Gyula: Petőfi
Hatvany Lajos: Feleségek felesége. Petőfi, mint vőlegény
Szűcs Gábor: Petőfi halála
