„Huszonegyedik születésnapomra úgy döntöttem, meglepem magam egy igazi munkáslánnyal. Nem mintha rászorultam volna, hogy fizessek a szexért, másodéves voltam a pszichológián…” Olvass bele Potozky László Éles című könyvébe.
„Legjobb fájdalomcsillapító a fájdalom.”
Fiatal férfiről talán még soha nem írták le így a lebomlás stációit. Olyan, egyetemi fedőéletet élő fiú belülről elmesélt története ez, aki csak saját fájdalmába képes kapaszkodni, tigriscsíkjaiba, amiket a combjára karcol körömollóval. Mellette ott egy szintén egyetemista lány, aki jó ideig prostitúcióból élt. Egy egész nemzedék karmolja itt önmagát.
Potozky László erős jelenléttel szólal meg ebben az éles, kétségbeejtő világban, melyhez sem szellemileg, sem érzelmileg nem lehet kapcsolódni, a tompultság az egyetlen viszony. Csak fizikai fájdalom van, aztán már az sem. A kábulat meg a Facebook villogó üressége az egyetlen kapaszkodó, míg végül a kemény férfivilág szereplői felfalják saját férfiasságukat, és fáradtan kanalazzák a herepörköltet a kocsmák félhomályában. (Tompa Andrea)
Potozky László: Éles
Részlet a regényből:
Huszonegyedik születésnapomra úgy döntöttem, meglepem magam egy igazi munkáslánnyal. Nem mintha rászorultam volna, hogy fizessek a szexért, másodéves voltam a pszichológián, a hetvenfős évfolyamon csak öt fiú volt rajtam kívül, és egyikük se jelentett különösebb konkurenciát számomra. De hiába voltam jóban néhány könnyűvérűbb kolleginával, jó ideje hiányoltam azt az igazi mocskosságot, amit egy szokványos kufirc, lehetett bármilyen futó és gépies, képtelen volt megadni nekem. Habár az anyáméktól kapott havi apanázsoktól nem repedt szét a bukszám, nem kellett a tripperes, aluljáróbéli lotyókkal beérnem, a lakbéren és a rezsin kívül alig költöttem valamire, általában hideg kaját ettem és keveset, kocsmázni ritkán jártam, barátaim nem nagyon voltak, egyedül a lakótársaimmal, Mézgával meg Basszerrel ápoltam haverinek nevezhető viszonyt, de legtöbbször őket is nehezen viseltem el.
