„…a koronák és trónusok csak addig állhatnak fenn, míg a népek szegények, tudatlanok.” Irányregényeiben és cikkeiben a polgári átalakulás híve volt Táncsics Mihály író, politikus, aki 215 éve született.
Táncsics Mihály író, politikus 215 éve, 1799. április 21-én született Ácsteszéren. Horvát és szlovák származású szülei telkes jobbágyok voltak, tizenkilenc éves koráig maga is zsellérként, pásztorként, uradalmi cselédként robotolt. A jobbágysorból takácsinasként került ki, majd beállt tanítónak szülőfalujába. A gimnáziumot szolgadiákként, házitanítóként járta ki, majd Budán tanítóképzőt végzett, jogot tanult, de érdeklődése inkább a filozófia, az irodalom és a nyelvészet felé fordította. Ekkor már írogatott is, és egyre gyakrabban került összetűzésbe a cenzorokkal. Egyik könyvét a példamondatok miatt elkobozták, kéziratai meg sem jelenhettek, „veszedelmes” politikai nézetei miatt minden házitanítói állásából kipenderítették.
Sajtószabadságról nézetei egy rabnak
1841-től a cenzúra miatt javarészt külföldön megjelent röpirataiban és népkönyveiben a reformellenzék programja mellé állt. A Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című hírhedté vált röpiratát 1843-ban Lipcsében jelentette meg. Irányregényeiben (Rényképek, Pazardi) és cikkeiben a polgári átalakulás Széchenyi-féle programját hirdette, később Kossuth híve lett.
1846-ban öt hónapig vándorolt Nyugat-Európában, bejárta a német városokat, majd Párizst és Londont. Amikor hazatérte után egy külföldön megjelent műve miatt le akarták tartóztatni, reformszellemű barátai Horvátországba menekítették, itt írott röpiratában azt fejtegette: a földesurakat nem illeti meg kárpótlás a jobbágyfelszabadításért. 1847-ben elfogták, és sajtóvétség miatt bírói ítélet nélkül bebörtönözték.
A börtönből 1848. március 15-én a pesti nép szabadította ki. Áprilisban elindított Munkások Újsága című hetilapjában a teljes jogegyenlőséget, minden kiváltság, így a nemesi címek eltörlését, általános választójogot követelt, ezért az „alkotmányos kerékvágást” szem előtt tartó vezetés 1848 végén betiltotta lapját. A siklósi kerület képviselőjeként tagja lett az 1848 júliusában megalakult első népképviseleti országgyűlésnek.
A szabadságharc bukása után halálra ítélték és jelképesen kivégezték, miközben ő a régi pesti háza alatt kialakított titkos rejtekhelyen bujkált nyolc évig. Az 1857-es általános amnesztia kevés könnyebbséget hozott számára, rendőri felügyelet alá helyezték, a fővárost engedély nélkül nem hagyhatta el. Az 1860. március 15-i tüntetések szervezése miatt 15 évi börtönbüntetésre ítélték, csak a kiegyezéskor szabadult, már majdnem teljesen vakon. Sikeres orvosi kezelés után visszanyerte látását.
1869-1872 között az orosházi választókerület képviselője volt, Arany trombita címmel lapot indított, és bekapcsolódott a munkásság szerveződésébe. Az Általános Munkásegylet elnöki tisztségéről egy év után, 1870-ben leköszönt, képviselői mandátumának lejárta után visszavonult a közélettől, de kapcsolatát a szocialista mozgalommal élete végéig fenntartotta. Élesen szemben állt a dualizmus rendszerével.
Hátralévő évei nélkülözések közepette teltek, házát elárverezték, huszonöt forint segélyből tengődött, amelyet könyveinek árusításából egészített ki. Idős korában megpróbálta bizonyítani, hogy a magyar a legrégibb nyelv, sajtó alá rendezte műveit, befejezte önéletrajzát. 1884. június 28-án halt meg Budapesten. Emlékét számos közterület és szobor őrzi, közintézményeket neveztek el róla, szülőházában múzeum működik. 1990 óta március 15-én ünnepeljük a Magyar Sajtó Napját, amikor a Táncsics Mihályról elnevezett díjjal újságírókat ismernek el.
