„oké / rámondjuk láthatatlanul a következő sorra” Ezen a héten az 50 éve született Hazai Attila versét ajánljuk.
Hazai Attila 5 éve, 2012-ben, alig negyvennégy évesen döntött úgy, hogy nem kíván tovább élni. A maximalista című kiadatlan novelláit tartalmazó kötetet megjelenésekor így jellemezte Garaczi László:
„Védtelen, agresszív, kiszolgáltatott
A legvagányabb mimóza?
A kortárs irodalom rakkendroll botrányhőse?
Annyi biztos, hogy az egyik legmaibb szerzőnk – nagy kár, hogy nincs már köztünk.”
Hazai – akárcsak prózájában – lírájában sem írta túl mondanivalóját. Közlési szándékával nem kívánta túldramatizálni érzelmeit, nem a túl cizelláltsággal, jelzők halmozásával kívánta megérinteni olvasóit. Közölt, átadott, kitárta szívét s lelkét, ám megmaradt a szabad választás jogának szintjén. Egyszerű a költészete, gondolhatnánk. Ám újra s újra elolvasva sorait, hamar szembesülünk azzal, hogy olyan kérdéseket vet fel és vág az arcunkba, amelyekkel nem mindig és nem igazán akarunk találkozni. Vajon csak róla, a költőről szólnak ezek a kérdések? Vagy az olvasóról is, aki nem mindig meri megfogalmazni, kimondani gondolatait. Hazai játszott az olvasóval: „oké / rámondjuk láthatatlanul a következő sorra”.
Hazai Attila 50 éves lenne, 1967. április 30-án született és 5 éve hunyt el 2012. április 5-én..
HAZAI ATTILA: OKÉ
oké
rámondom láthatatlanul
oké
mindenki rendben
oké
ha zuhog
oké
ha nem zuhog
oké
hogy nem tudom honnan a francból kerültem elő
oké
oké Jézus
oké Darwin
oké
ha azt mondod nem oké
ha nem oké hogy nem oké
akkor most bebaszod a fejed
velem együtt a könyvespolcba
oké
rámondjuk láthatatlanul a következő sorra
