„Értelmünk annyi sem, / mint egy kecskebékának, kecsegének, sügérnek” Ezen a héten a 15 éve elhunyt Petri Györgyre emlékezünk.
Petri György 2000. július 16-án lezárult pályájának utolsó szakasza a betegség, az elmúlás és a halál elfogadása. Elhúzódó betegsége hagyott időt neki felkészülni a halálra, megformálni, versbe önteni az elmúlással. Amíg lehet című, utolsó kötetében (1999) leszámol korábbi szerepeivel is, és a szerepnélküliség szerepét veszi fel. A versek meghökkentő újdonsága a vulgáris nyelvhasználat megmarad, ám a politikát kritizáló értelmiségi lelkiállapot a háttérbe szorul.
A költő, aki a halálos betegségét és a halált komolyan vette, nem miszticizálta, “egy királyrák fontosabb, mint Ady Endre.” sőt elutasította a halál feldolgozásának, elfogadásának romantikus pátoszát. A halál elfogadásának és a megbékélésnek tudatában Petri betegségtudata kontrolláltan jelenik meg, miközben nyílt titokként kezeli: túllépett a sajnálaton és az önsajnálaton “Merthogy: vanni már nemigen vagyok.”
“Utolsó korszakában Petri éppúgy alkalmi költészetet művel – írta Keresztury Tibor A megművelt végkifejlet címmel az Alföldben – , mint korábban bármikor – költői nagysága, ereje éppen abban rejlik, hogy képes az elmúlást alkalommá minősíteni, a megszólalás olyan ürügyévé tenni, ami – amíg lehet – költőként remekül kiaknázható. Így lesz a történet különösebb vigasztaló tanulságok nélkül, mégis föltétlen érvénnyel és felemelő méltósággal végigmondható.”
PETRI GYÖRGY: ELMEGYÜNK
Értelmünk annyi sem,
mint egy kecskebékának, kecsegének, sügérnek,
egy királyrák fontosabb, mint Ady Endre.
Kivétel: Arany János.
Tőle tanultam a türelmet,
vagyis hogy: a magam módján
legyek azzá – ami voltam.
Merthogy: vanni már nemigen vagyok.
Fokozatosan csökken a testsúlyom.
A magasságom (a gerincvíztartalom függvényében).
Közeledik a nagy
pillanat:
a Halálom.
