„Mit málló kőre nem bizol: / mintázd meg levegőből. / Van néha olyan pillanat / mely kilóg az időből” Gyönyörű versével a 27 éve, 1989. január 22-én elhunyt Weöres Sándorra emlékezünk.
Weöres Sándor néhány műve a térben-időben szűken határolt létezésből az egyetemes létbe való átáramlásnak a mozzanatát kívánta megragadni. A vers születésében az Örök pillanat című verset kiváltó élményt így írta le a költő: „Benső‐élmény hangulatából nőtt az Örök pillanat című versem: feküdtem, és egyszerre csak határtalan nyugalom fogott el, mintha a lényem dimenziókhoz kötött részei egy pillanatra kialudtak volna bennem, időbeli személyiségem alól kivillant volna a lény időtlen fundamentuma, mely nem »én« és nem »más«, hanem egyetemes azonosság, mindentől független és mindennel azonos abszolút létező…aztán leírtam: »van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből« ‐ és utána a vers többi része is hamarosan alakot öltött.”
„Van néha olyan pillanat / mely kilóg az időből” – írja az Örök pillanat című versében, majd folytatja a pillanatok jellemzésével, és a summázattal: „jövője nincs és multja sincs, / ő maga az öröklét.” Azoknak a pillanatoknak a háttere izgatta, melyek maradandókká válnak az ember életében, noha nem feltétlenül mutatkozik meg világosan a felszínen is, hogy miért.
WEÖRES SÁNDOR: ÖRÖK PILLANAT
Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent –
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.
