„Már itt a tél, már itt a köd / s tán hó szitál a hegy fölött,” Egy költő, akinek versei végigkísérik életünket, egy vers, amely egyszerre nyújt időtlenséget és reményt. Ezen a héten az egyszerűségében gyönyörű Téli falevél című versével az 1906. december 18-án született Zelk Zoltánra emlékezünk.
A partiumi, Bihar megyei Érmihályfalván született költő pályája kezdetén Kassák Lajos köréhez tartozott, Ady lírája és az avantgárd irányzatok hatottak első költeményeire. 1928-tól a Nyugatban is publikált, első verseskötetéről Radnóti Miklós írt dicsérő szavakat. A még önmagát kezdőnek tartó, de már sikereket elért költő — 1928-ban a Nyugat is közölt tőle verset, majd 1930-ban megjelent első kötete — anyagi helyzete oly siralmas volt, hogy ő volt az egyetlen, aki valaha is mecénásként fordult József Attilához.
A fű alatt című versciklus tehát Zelk Zoltán sajtóban megjelent, de köteteiből mindeddig kimaradt verseit tartalmazza. Míg Radnóti Miklós elismerően, Vas István kissé elmarasztalón, több érzelmet várón írt a fiatal költőről: „Zelk előkelősége sokkal ösztönösebb, semhogy a dandy viselkedésére szüksége volna. A szegénység legfőbb élménye és témája. De sohasem lázad, panaszkodik, méltatlankodik, nem harcias és nem háborodik fel. Valószínűleg érzi, hogy ez nem az ő dolga.”
Ezen a héten A fű alatt című versciklusából a Téli falevél című verssel emlékezünk Zelk Zoltánra, aki 1906. december 18-án született.
ZELK ZOLTÁN: TÉLI FALEVÉL
Itt lengek, ringok még a fán.
Olykor még nap is süt reám.
Ha szél fúj, meg-megremegek
s testvéreim, a levelek
búsan repülnek már tova
és vissza nem térnek soha.
Már itt a tél, már itt a köd
s tán hó szitál a hegy fölött,
de: még az ágon lengek én,
magányosan, mint a remény…
(Népszava, 1935. december 25.)
