William S. Burroughs amerikai író, a beat irodalom „keresztapja”, akinek nem csak a „heavy metal” kifejezést köszönhetjük, 20 éve, 1997. augusztus 2-án hunyt el 83 esztendős korában.
„Az amerikaiak sajátos tulajdonsága, hogy félnek feladni az ellenőrzést, hagyni a dolgokat, hogy menjenek a maguk útján. Legszívesebben leszállnának a saját gyomrukba, hogy irányítsák az emésztést, és gondoskodjanak a szar eltávolításáról.” (William S. Burroughs: Meztelen ebéd)
William Seward Burroughs 1914. február 5-én a Missouri állambeli Saint Louisban látta meg a napvilágot, gazdag és sikeres családban. A család vagyonát idősebb William Seward Burroughs, apai nagyapja, az első használható összeadó és listázó számológép feltalálója alapozta meg, anyja pedig Robert E. Lee, az amerikai polgárháború legendás déli tábornokának egyenes leszármazottja volt.
Burroughs jó nevű iskolákban végezte tanulmányait, majd a Harvardon hallgatott irodalmat és antropológiát, diplomájának megszerzése után egy évig Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat. 1937-ben sikertelenül próbálkozott, hogy beléphessen az Office of Strategic Services (Stratégiai Szolgáltatások Irodája) kötelékébe, amely a CIA elődje volt. Hazatérése után New Yorkban dolgozott egy reklámügynökségnél, a második világháború idején, 1942-ben besorozták, majd hat hónappal később pszichológiai okokból leszerelték.
„Gyakran teszik föl a kérdést: miért szokik rá valaki a narkóra?
A válasz az, hogy általában senki sem akar ráállni. Nem úgy van, hogy egy reggel felébredsz, és elhatározod, narkós leszel.” (William S. Burroughs: A narkós)
Ezt követően alakította ki botrányokkal teli alternatív életformáját, amelyben a különböző függőségek és a nemi identitás kérdése központi szerepet kapott. Alkalmi munkákból élt, volt mixer, magándetektív és rovarirtó is. 1944-től heroinfüggővé vált, e szenvedélyétől tizenöt év múltán szabadult meg, többször kezelték gyógyintézetekben, és biszexuális kalandjait is nyíltan vállalta. A negyvenes évek közepén a New York-i Columbia Egyetemen megismerkedett s kötött életre szóló barátságot Jack Kerouack-kal, Allen Ginsberggel és Neal Cassadyvel, a beat irodalom „alapító atyáival”, Old Bull Lee néven szerepel Kerouac Úton című kultikus regényében.
Élete mélypontjára 1951-ben jutott el, amikor Mexikóban egy partin részegen és bedrogozva Tell Vilmost játszott, de az alma helyett feleségét, Joan Vollmert lőtte fejbe a pisztollyal. Ezzel élete tragikusan megváltozott. Az asszony halála után kezdett el komolyabban foglalkozni az írással, első regénye, a döbbenetes tárgyilagossággal megírt A narkós 1953-ban jelent meg. Burroughs erőteljes szavakkal tárja elénk egy narkós életét: vízióit, kísérteties éjszakai kóborlásait, különös szexualitását és a tű utáni mohó vágyát. Hősét közép-nyugat szülőhelyétől New Yorkon és New Orleanson át Mexikóvárosig követve, megdöbbentő és felejthetetlen módon szembesíti a narkóegylettel: Az anyag, eltérően az alkoholtól vagy a fűtől, nem arra való, hogy jobban élvezd az életet. Nem dob fel. Az anyag életforma. Burroughs ekkor már maga mögött hagyta az Egyesült Államokat, Dél-Amerikában, majd Marokkóban, Párizsban és Londonban is élt.
1959-ben Párizsban jelent meg második regénye, a Meztelen ebéd, amely meghozta számára a világhírt. Könyvében a kábítószerélvezők között, valamint a kábítószeres és tényleges utazásai alatt szerzett testi-lelki tapasztalatait, vízióit, társadalmi utópiáit írta meg. A szürreális víziókkal és vad hallucinációkkal teli, pokoli humorral, de mérhetetlen józansággal és higgadtsággal megírt könyv az emberi lét teljes csődjéről, a parazita démonoktól megszállt emberi tudatról és a hatalmi gépezet szörnyűségeiről szól. E sötét pokolbugyorban az ember teljesen kiszolgáltatottan, önnön szenvedélye rabjaként elveszti kapcsolatát a valósággal, a víziók, rémálmok, egy képzelt valóság birodalmába sodródik. Morbid humorral, iróniával elbeszélt, apró történetekből összemontírozott regény a Meztelen ebéd, amely szerkezetében is követi a drogok előidézte látomások logikáját, illetve logikátlanságát, az áldozatul esettek nyomorúságos széthullását, testi, lelki, fizikai leépülését, pusztulását.
A drogszenvedélyről szóló irodalom egyik alapművéből 1991-ben David Cronenberg rendezett felkavaró filmet. A regény Amerikában csak 1962-ben jelenhetett meg, és még ekkor is obszcenitás vádjával próbálták – sikertelenül – betiltani, a perben Norman Mailer és Allen Ginsberg is a könyv művészi értékei mellett tanúskodtak.
A hatvanas-hetvenes években Burroughs a kollázs technika (cut up) és a vendégszövegek alkalmazásával újfajta regényszerkezettel próbálkozott, valamint filmkísérleteket is folytatott. 1974-ben visszatért New Yorkba, és a hagyományosabb prózaformák felé fordult. 1981-ben, amikor drogtúladagolásban meghalt a fia, az író egy Lawrence nevű kansasi városkába költözött, az írás mellett veteményeskertjét és számos macskáját gondozta. Ekkoriban írta híres trilógiáját, amelynek A vörös éjszaka városai és A halott utak vidéke című kötetei magyarul is megjelentek. Ezekben a munkáiban a vágásos-mozaikos és lineáris regényszerkezetet ötvözte, és az egzisztenciális rabság és a megszabadulás témáját finomította tovább.
„Talán rossz ajtót nyitottam ki, s bármelyik pillanatban a Tulaj, a Birtokos, Aki Elsőnek Került Ide, rám ront üvöltve:
– Mit keres itt?! Ki maga?!
Én pedig nem tudom, mit keresek ott, és ki vagyok. Elhatározom a pókerpofát, hátha rájövök, hogy hol vagyok, mielőtt a Tulaj kirúg… Ezért ahelyett, hogy azt vijjognám, „Hol vagyok?”, le kell csillapodni, körülnézni, kitalálni megközelítőleg… Nem voltál itt Kezdetkor. Nem leszel itt a Végnél… Tudásod arról, hogy mi folyik, csak felületes és viszonylagos lehet.” (William S. Burroughs: Meztelen ebéd)
Munkássága számos zenészre (Patti Smith, Lou Reed, Laurie Anderson, Kurt Cobain, Nick Cave) hatott. Ő találta ki a „heavy metal” kifejezést, egy olyan regényből, amelynek címe egy híres bandának, a Soft Machine-nak adott címet, de tőle származik „a nyelv egy vírus” gondolat, amelyet Laurie Anderson is felhasznált, és ő népszerűsítette a spoken word, azaz a zenével kombinált beszélő-felolvasó műfajt. A Tom Waits zenéjével készült önéletrajzi ihletésű The Black Rider című darabját 2009-ben Budapesten is bemutatták.
