A Tizedmásodperc, az Órajáték, az Agytröszt és Az elnök családja hősei, Sean King és Michelle Maxwell visszatérnek, és életük legfélelmetesebb kalandját élik át egy óriási tétre menő játszma során.
David Baldacci A hatodik című krimijében a sorozatgyilkossággal vádolt Edgar Royt egy erődszerű, szuperbiztos szövetségi börtönben őrzik a tárgyalásáig. Majdnem biztos, hogy el is ítélik. Sean Kinget és Michelle Maxwellt az ügyvédje, egyben Sean régi barátja és egyetemi oktatója alkalmazza, hogy diszkréten nyomozzanak egy kicsit, és segítsenek kibogozni az ügyet. Ám a nyomozás már azelőtt megfeneklik, hogy egyáltalán elkezdődhetett volna: éppen az ügyvéddel tervezett első találkozójukra igyekeznek, amikor rábukkannak a holttestére.
Egy bestsellerhez a kritikus óhatatlanul is gyanakvással viszonyul – különösen, ha az egy olyannyira termékeny szerzőtől származik, mint a harminckilenc kötetes David Baldacci, aki 1996-os jelentkezése óta átlagosan héthavonta ad ki a kezéből egy újabb regényt. Ekkora mennyiségnél és ilyen feszített tempónál bizony már nem mindig tudni, kinek a munkájával állunk szemben. A bestsellerírók esetében nem ritka, hogy többfős munkacsoport áll egy új regény mögött: a címlapon szereplő illető, aki dedikálásokra jár és talkshow-kban szerepel, gyakorlatilag csak a történet vázát találja ki, a kutatás és megírás feladatát inkább kiszervezi az „alvállalkozóinak”. Hiába ő az, aki a sztorit kitalálja, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egy cselekményváz, akár egy szinopszis, még csak a mű ígérete, semmi több: a megírás módja az, ami a regények végigolvasására készteti a közönséget.
Adatok és emberek
A gyanakvás persze a bestsellerek esetében nemcsak a kötetek nagy számának köszönhető, hanem azok nagy példányszámának is – hiába, hogy az elit- és a tömegkultúra közötti különbség elmosásának szándéka az avantgárddal egyidős. Az első kötet még lehet váratlan könyvpiaci siker, a harminckilencedik bestseller viszont már csak tudatos tervezés eredményeként értelmezhető. Minél több olvasót akar egy szerző, annál kevesebb lehetőséget adhat magának arra, hogy gyökeresen újat, mást, szokatlant nyújtson. A könyv befogadhatóságának mértéke elsősorban attól függ, mennyire felel meg az elvárásoknak, és az olvasói igények figyelembevétele a bestsellerszerző elsődleges feladatává válik.
David Baldacci pontosan tudja, mit várnak tőle az olvasók, és pontosan azt is nyújtja számukra. A hatodik egyik párbeszédében még el is mondja nekünk mindezt, ha vesszük a fáradságot, hogy figyeljünk rá:
„- A világ bonyolult, így hát az emberek bonyolult megoldásokat keresnek. Azzal persze nincs is semmi baj, mert az egyszerű megoldások többnyire nem működnek. De néha a válasz tényleg egyszerű, az emberek mégsem akarják meglátni.
– Az mit jelent? – kérdezte Sean.
– Azt jelenti, hogy az egyszerű megközelítés bizonyos esetekben célravezetőbb, még ha csak azért is, mert olyankor kevesebb dolog romolhat el.”
A hatodik éppen ezek miatt az egyszerű megoldások miatt „működik”. Mindannyian hallottunk már fotografikus memóriáról, kémműholdakról, szuperszámítógépekről, még arról is, hogy az emberi agy lehetséges kapacitásának csak a töredékét használjuk ki. Baldacci erre a kollektív tudásra alapozva építi fel regényének ravaszul egyszerű világképét, ahol az emberi tényező fontosabb az adatok feldolgozásában, mint a szuperszámítógépek, ahol a gazdag emberek igazán gazdagok, az excentrikus zseniket már látványra is könnyű kiszúrni a többi ember közül, a politikusok csak a hatalommal törődnek, a nyomozók csak az igazság keresésével. Egy ehhez hasonló szerkezetben valóban kevés dolog romolhat el.
Baldacci emellett a saját korlátaival is tisztában van: csak arról ír részletesen, amit tényleg pontosan ismer. A lőfegyverekről és Maine állam úthálózatáról, Washington utcáiról és a vidéki fogadóshölgyek szigorú erkölcsi elveiről pedig jóval többet tud elmondani, mint a hatalomról és a gazdagságról. A hazatérő milliárdos leírásában pontosan tetten érhető ez a sajátosság. „Bement a hálószobába, kétezer dolláros felöltőjét a padlóra dobta, kioldozta háromszáz dolláros nyakkendőjét, öntött magának egy kis innivalót a szomszédos szalonban, és kibámult az ablakon a sűrűsödő sötétségbe.” Pénzösszegek és alapterületek, alárendeltek száma, a magánrepülőgép típusa és ára: ilyen adatokból áll össze Baldacci gazdag embere.
Az ok persze nem az, hogy ő maga ne tudná, mi a gazdagság: már első regényével is több millió dollárt keresett, ráadásul rajongói között több amerikai elnököt is megnevezhet. Egy Newsweek-cikk (Thriller Instinct, Newsweek, 2009. 03. 20.) szerint viszont nem szállt a fejébe a dicsőség, továbbra is egyszerű életet él, pedig „első számú houstoni rajongója”, George W. Bush még Maine állambeli nyaralójába is meghívta, Kennebunkportba, és együtt motorcsónakáztak a maine-i partvidéken. Mellékesnek tűnő adat? Első látszatra igen, A hatodik ismeretében azonban jelentőséget nyer. Az első fejezetben említi meg Kennebunkport nevét a valaha a titkosszolgálatnál dolgozott Sean King: „Gyönyörű környék. Követtük Bush motorcsónakját, de sose értük utol. Az a fickó nem ismer félelmet. Több mint kétezer lóerő oszlik meg a három külső Honda-motor között a tíz és fél méter hosszú hajóján. Fidelity III. a neve.” Ez a néhány mondat mintegy sűrítve tartalmazza Baldacci írói módszerének legfőbb erényét és hibáját is: minden eseményt és adatot szivacsként fogad magába, hogy aztán majd – akár több évvel később – felhasználhassa valahol.
Bármilyen gyanakvó is viszont Baldacci újabb bestsellerének recenzense, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a regény hogyan teljesíti be a műfaj legfőbb célkitűzését. A szerző képes arra, hogy mindvégig fenntartsa az olvasó érdeklődését, és ebben csak részleges szerepe van a csavaros történetnek és az újra és újra átértelmezendő karaktereknek. A hatodik, bár látszatra a hír- és hatalomszerzés metódusairól szól, az egyéni emberi kapcsolatok kibontására figyel inkább. A nyomozópáros dinamikája, egy különlegesen okos testvérpár elhallgatásokkal teli közös múltja, az országúti járőrhadnagy viszonyulása a nyomozás többi résztvevőjéhez, a főnök és alárendeltje közötti majdnemapa-majdnemfiú kapcsolat – mind olyan elemek, amelyek a történet hihetőbbé tételében játszanak fontos szerepet. Mindezek közül persze a nyomozópáros együttműködése a leginkább érdekes: különösen azért, mert Baldacci olyan feladatot vállalt magára, amelybe már sokan belebuktak.
A Sean Kinget és Michelle Maxwellt szerepeltető regények közül ez az ötödik a sorban. Nyomozói vegyes párosok esetében talán az a legnehezebb, hogyan tartsa fenn a szerző a kapcsolatuk iránti érdeklődést, hogyan teremtse meg a szigorú munkaviszony és az óhatatlanul is felmerülő szexuális vonzalom egyensúlyát. Agatha Christie Tom és Tuppence Beresfordja esetében nyilvánvaló megoldás volt a házasság, Erle Stanley Gardner Perry Masonja és Della Streetje esetében ugyanilyen nyilvánvaló volt, hogy több tucat köteten keresztül is csak a lehetőségek lebegtetésével éljen az író. Akkor válik igazán bonyolulttá a feladat, ha a szereplők már közös ágyban kötnek ki, Baldacci pedig éppen ezzel tette nehézzé a maga dolgát. Nos, King és Maxwell viszonya Az elnök családjában történtek ellenére is elsődlegesen munkaviszony marad – a regény lezárását olvasva azonban biztosak lehetünk abban, hogy a King and Maxwell is hoz még számunkra meglepetést.
Miklós Ágnes Kata
Könyvjelző
