Arthur király legendáját mindenki ismeri – vagy legalábbis mindenki azt hiszi, hogy ismeri.
Guy Ritchie a jól ismert, lendületes stílusával ezúttal nagyszabású fantasy-akció-kalandfilmet forgatott: ez az Arthur király – A kard legendája. A klasszikus Excalibur-mítosz legújabb feldolgozásában Arthur útját követjük a sötét utcáktól a trónig. A címszerepet Charlie Hunnam alakítja.
Amikor a kisgyermek Arthur apját meggyilkolják, Arthur nagybátyja, Vortigern (Jude Law) magához ragadja a hatalmat. A születési előjogától megfosztott Arthurnak fogalma sincs, ki is ő valójában, a város sötét sikátoraiban telnek a mindennapjai. Amikor azonban kihúzza a kardot a sziklából, a feje tetejére áll az élete, és nincs más út, mint a jogos örökségéért harcba szállni.
A film főbb szereplői: Charlie Hunnam, az Oscar-jelölt Jude Law, Astrid Bergès-Frisbey, az Oscar-jelölt Djimon Hounsou, Aidan Gillen és Eric Bana.
Arthur király – A kard legendája
Arthur király legendáját mindenki ismeri – vagy legalábbis mindenki azt hiszi, hogy ismeri. De Guy Ritchie a régi történetet bátor, friss hangvétellel meséli el; filmjében Arthur még nem király, sőt: egy megátalkodott haramia, de eljön a nap, amikor már nem tud kitérni igazi sorsa elől és harcba kell szállnia azzal a birodalommal, amit valójában neki kéne irányítania.
„Szerintem az a legjobb történet, amelyben valaki az általa bejárt út során kénytelen a saját határait feszegetni, és lehetőséget kap rá, hogy felülkerekedjen az alaptermészetén és egy értékesebb életet éljen – mondja Ritchie. – A mi verziónkban Arthurt akkor ismerjük meg, amikor még csak egy kis árva csibész egy bordélyházban, az utcákat rója, verekedni tanul. Aztán mások cselekedetei miatt, amelyeket egyrészt a jó szándék, másrészt a nem annyira jó szándék vezérel, kénytelen szembesülni azzal, hogy ő ennél sokkal többre hivatott.”
„Guy úgy vitte vászonra egy klasszikus hős történetét, hogy azzal a legújabb generáció is teljes mértékben tud azonosulni – jelenti ki Charlie Hunnam, aki a címszerepet alakítja. – Arthur úgy nőtt fel, hogy csak magára számíthatott és csak magáért felelt. A maga kis világán nem is látott túl. Nem úgy tűnik, mintha különösebben nemes lélek lenne, aki egy jó ügyért akar harcolni.”
Ha Arthur nem is keresi a jó ügyet, az mégis megtalálja őt. És amint Arthur kapcsolatba kerül az Excaliburral, ezzel a gránitba szorult, különleges vasdarabbal, az élete mindörökre megváltozik, akár tetszik, akár nem.
„Ez nem az az Arthur király, akit az apáink ismertek – mondja Akiva Goldsman producer. – Ez a férfi nem úgy megy oda a kardhoz, hogy közben szorongva azt hajtogatja magában, ugye meg tudom tenni? Ugye én leszek az, aki képes rá? Ehelyett azon töpreng, hogy mégis mi a búbánatot keres ott és reménykedik benne, hogy nem ő lesz a kiválasztott. Pedig akkor még nem is tudja, hogy mivel jár a tette, de azt azért sejti, hogy megbonyolítja az életét. És igaza is lesz.”
Az nem is volt kérdés, hogy Camelotnak meg kell jelennie a vásznon, de Lionel Wigram producer és társíró azt javasolta, hogy az akciójeleneteket vigyék messzebb a vártól, egy sokkal városiasabb közegbe, ezért fő helyszínnek az angol főváros ősi változatát, a római kori Londont választották, amely abban az időben a Londinium nevet viselte.
„Arthur király történetének már számtalan különböző változata volt, ő maga is volt már kelta harcostól kezdve római centurioig minden – mondja Wigram. – Mindig az elmesélés korához igazították a sztorit. Mivel az interpretációnak ilyen gazdag hagyománya van, ezért úgy gondoltuk, előttünk is szabad az út, ha az esszenciális elemeket megtartjuk. Így is tettünk, viszont a részletekben abszolút kitombolhattuk magunkat, rengeteg ötletünk volt és szerintem a nézők remekül fognak szórakozni.”
Arthur király története elképzelhetetlen egy kis varázslat nélkül. De sárkányok helyett a filmkészítők inkább azt választották, hogy egy új és egyedülálló mitikus világot teremtenek, „futballpálya méretű elefántokkal és metró hosszúságú kígyókkal” – mondja Joby Harold producer és társíró.
Mivel az eredeti sztori is legenda, ezért az alkotóknak nem kellett történelmi hűségre törekedniük. „Ez nem tipikus fantasy film – folytatja Harold. – A fantasy műfaj általában líraibb, ez a film viszont durva szövésűbb, nyersebb, de attól még érdekesebb lesz, hogy fantasy elemek is megjelennek benne. Számunkra a lényeg az volt, hogy megmutassuk, milyen az, ha valaki rájön, hogy egész más örökséget tartogat számára a sors, mint amire számított. Elég időt adunk a nézőknek, hogy belebújjanak Arthur bőrébe, de azért nem hagyjuk, hogy eluralkodjon a valóságérzet, jó sok fantasztikus részlettel gazdagítottuk a filmet.” „Mágikus, látványos és szórakoztató lett a mozi – mondja Wigram. – Izgalmas és kiszámíthatatlan kalandokat élhetnek át a nézők Arthurral együtt.”
Az alkotók abban sem követték a hagyományokat, hogy náluk a kor leghíresebb varázslója, Merlin csak egészen röviden bukkan fel. „Az Arthur-legenda feldolgozásaiban általában Merlin képviseli a mágiát – fejtegeti Tory Tunnell producer. – Mi azonban sokkal nagyobb teret akartunk adni a varázslatnak. Most Guy Ritchie szemüvegén keresztül látjuk a korai középkort, úgyhogy mindenki legyen felkészülve a meglepetésekre és az izgalmakra.”
A sötét erőt Arthur nagybátyja, Vortigern képviseli, aki jelenleg uralkodik, és bármi áron ragaszkodik a trónhoz. Hogy a főgonosznak kellő mélysége és súlya legyen, ezért a szerepre Ritchie a Sherlock Holmes-filmek egyik sztárját, Jude Law-t kérte fel, aki Dr. Watson szerepében természetesen egészen más arcát mutatta.
„Remekül dolgoztunk együtt mindkét Sherlock-filmben – emlékszik vissza Law. – Ezért amikor Guy megkeresett, hogy játsszam el Vortigernt, nagyon kíváncsivá tett. Mesélt az elképzeléseiről, és kirajzolódott előttem, milyen eredeti és különleges módon szeretné elmesélni a brit folklór egyik alaptörténetét. Az én karakterem pedig egy olyan személyiség lett, aki küzd a körülményeivel, a saját egójával, a benne lakozó gonosszal. Ez nagyon vonzó volt számomra és alig vártam, hogy belevessük magunkat a munkába.”
Steve Clark-Hall producer, aki közreműködött Ritchie legutóbbi 5 filmjében, azt mondja, számára az a legérdekesebb, ahogy Ritchie megközelíti a karaktereket: „Guy hajthatatlan abban a kérdésben, hogy a filmjei szereplőinek vonzónak kell lenniük, akár jófiúk, akár rosszak. Ugyanúgy kell tudnunk azonosulni Vortigernnel, mint Arthurral. Rengeteg elképesztően látványos akciójelenet van a filmben és gigantikus szörnyek, de a mélyén mégis eközött a két szereplő közötti dinamika van. Az a fő kérdés, meddig hajlandóak elmenni azért, hogy legyőzzék a másikat. Ez meghatározza a sorsukat, sőt mindenki másét is.”
Ironikus módon Vortigern pozíciója soha nem került volna veszélybe, ha az egója és az olthatatlan ambíciója nem tüzeli arra, hogy felkutassa a „született királyt”. Ha egyszerűen csak békén hagyta volna, akkor az unokaöccse talán soha nem tudja meg, ki is valójában. Arthur ugyanis soha nem vágyott hatalomra.
„A mi Arthurunk nem törekszik a nagyságra, azt csak hozzávágja a sors, olyan erővel, hogy kitérni sem tud előle – mondja Ritchie. – Megküzd ezzel a helyzettel, megküzd a hatalommal és mindenkivel, akivel csak szembe találkozik.”
És a küzdelembe minden belefér: harc puszta ököllel, válogatott harcművészetek kombinációjával, nyilakkal és kardokkal. Mindehhez a hátteret lenyűgöző szépségű walesi és skót tájak adják, de készültek felvételek a Warner Bros. leavesdeni stúdiójában is.
Végy egy csibész utcakölyköt, aki fütyül minden autoritásra, vedd körül mágikus és hatalmas teremtményekkel, majd tudasd vele, hogy ő valójában a király és harcolnia kell az életéért – és megkapod Arthurt, a férfit, aki hősnek született, de elsősorban saját identitásával kell megküzdenie és persze közben azért arra is oda kell figyelnie, hogy életben maradjon.
Az Arthur király – A kard legendája egy olyan Arthurt mutat be, aki bordélyban nevelkedett a város legrosszabb részén. Felnőve ő a sikátorok ura, és fogalma sincs a valódi származásáról. De nincs szerencséje: őt, ahogy az összes hasonló korú fiatalembert Camelotba viszik, ahol próbának vetik alá: meg kell kísérelnie kihúzni egy kardot a sziklából. A legtöbb fiatalember hiába erőlködik, erre ugyanis csak egyetlen egy valaki képes. A próba teljesítése pedig egyenlő egy halálos ítélettel. Arthur persze minél hamarabb túl akar lenni ezen az időrabló faksznin, hogy mihamarabb visszatérhessen jól megszokott életébe. Egy szempillantás alatt kiderül, hogy soha nem fog oda visszatérni, viszont feltárul előtte a múltja és a lehetséges jövője. Mintha valaha is kíváncsi lett volna rá…
„Ameddig csak vissza tud emlékezni, Arthur mindig szegény volt – mondja Hunnam. – Mindent magának kellett megszereznie, soha semmi nem hullott az ölébe. Amikor megmarkolja az Excaliburt, az legyőzi őt. Ő viszont nem tart rá igényt és semmire sem, ami ezzel jár. Még csak nem is veszi komolyan. Nem akarja a felelősséget.”
