Galileo Galilei olasz csillagász és fizikus volt az első, aki szembeszállt a hatalommal egy elmélet és az azt igazoló tények miatt, és ő mutatta ki, hogy égen és Földön ugyanaz a fizika érvényes. David Wootton Az egek kémlelője. Galileo Galilei élete c. kötetet ajánlója.
Galileo Galilei 1564. február 15-én született Pisában. Orvosnak készült, de anyagi gondjai miatt ott kellett hagynia az egyetemet. Már ekkor kitűnt matematikai és fizikai tehetségével, később zenészként és művészként is, sőt írói vénája révén eredményeit tiszta és érthető formában tudta leírni – egyszóval igazi reneszánsz ember volt. Ugyanakkor éles nyelve és összeférhetetlen természete miatt gyakran került bajba, és számos ellenséget szerzett magának, ami megkeserítette életét.
A tudós 1632-ben eretnekség vádjával az inkvizíció elé került, és miután bűnösnek találták, tanainak visszavonására, életfogytiglani börtönre (ezt később házi őrizetre változtatták) és az írástól való eltiltásra ítélték. A majdnem hetvenéves Galilei, akinek szeme előtt lebegett a megégetett Giordano Bruno példája, alávetette magát az ítéletnek. 1633. június 22-én nyilvánosan megtagadta tanait – bár a legenda szerint térdeiről felemelkedve azt suttogta: „És mégis mozog” (mármint a Föld).
David Wootton: Az egek kémlelője. Galileo Galilei élete
David Wootton provokatív és mélyenszántó könyvében sajátos módon rajzolja meg Galileo Galilei portréját. Különös figyelmet szentel az apró részleteknek, vallatóra fogja a régi szövegeket, mintegy kihallgatva a mester és tanítványai közti eszmecseréket, gyakran a sorok között olvasva-kutatva az információmorzsák után.
Nem csupán a közismert tudományos eredményeket vagy a csillagász életútját tárja elénk, hanem a tévedések, a félreértések, a Galileit övező hamis mítoszok tisztázására is törekszik. Úgy mutatja be a tudóst, hogy annak emberi hibáit, gyengeségeit sem titkolja el.
Az egek kémlelője sok szempontból hiánypótló munka, amely utazásra invitál minket a tizenhatodik és tizenhetedik század Itáliájába, ahol végigkísérhetjük egy nagy hatású tudós életútját, a hírnév megszerzésére irányuló törekvéseit, sikereit, kudarcait. Képzeletben pedig megpillanthatjuk a négyszáz évvel ezelőtti itáliai égboltot, amelyet Galilei oly kitartóan kémlelt távcsövén át.
