„Ha már e percben megszülettünk volna, könnyen rávágnánk hogy nem léteznek. Megszületünk.” Ezen a héten az 59 éve született Hazai Attila versét ajánljuk.
Hazai Attila magyar prózaíró, műfordító 1967. április 30-án született Budapesten és 2012. április 5-én hunyt el Budapesten.
HAZAI ATTILA: MINIATÜR
Óriási dünék mindenütt. Mintha homokból lennének. Valóban, mintha óriási homokdünék lennének bár e percben még nem neveztük meg őket. A terület oly nagy, hogyha egészében szemléljük nincsenek is rajta dü-nék. Kidudorodásai igy már csak a sik üveglapéhoz hasonlóak.
Innen, ahol ebben a percben még nem állunk, a környező dünék vi-szont akkorák hogy mozdulatlanságukból is sodrás érad. Egy-egy düne oly magas, hogyha egészében szemléljük szinte már nincs is terület. Mintha a düne csak egy vékonyka tü lenne érzékelhetetlen nagyságu területtel az egyik végében. Itt, tehát a düne végében, vagy mondhatjuk, a terület közepében, még mindig nem születtünk meg. Alattunk a mélység, vagyis a pillanatnyi helyünkig felhalmozódott homok, nagy.
Oly nagy, hogyha a mélységet egészében szemlélnénk, a felszinen lévő dünék és a terület szinte érzékelhetetlenek lennének. Ha már e percben megszülettünk volna, könnyen rávágnánk hogy nem léteznek. Megszületünk.
E perc olyan hosszu, hogyha épp nem születtünk volna meg, területünk düneivel és mélységével együtt olyan rövid ideig létezik e perchez képest, hogy érzékelhetetlensége miatt meg nem történtnek tekintettük volna. Mivel megszülettünk, percünk további része rövid. Ha az időt egészé-ben szemléljük, saját percünk oly rövid lesz, hogy a homokszem, amiben ébredezve már nem láthattuk meg belső falának határát, naggyá válik. Oly naggyá, hogy tudatunk hatéra szinte érzékelhetetlen lesz hatalmas belső teréhez képest. Tudatunk határa azonban nagy. Oly nagy, hogyha egészében szemléljük, a történet születésünkről, szinte érzékelhetetlen..
