James Dashner hősei, Thomas és társai azt gondolták, ha valaki élve kijutnak az Útvesztőből, akkor visszanyerik szabadságukat, folytathatják korábbi életüket. Ám a titokzatos VESZETT még nem végzett velük. Újabb próba, újabb rémálom vár rájuk.
A Föld felperzselt vidék, melyen zombiszerű gyilkos lények kószálnak. A kormányok eltűntek, a világ anarchiába süllyedt. A remélt szabadság helyett a csapat még kegyetlenebb megpróbáltatásnak néz elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Ebben a világban már nincsenek egyedül – és a többiek csak akkor maradhatnak életben, ha ővelük végeznek. Vérfagyasztó kalandokkal teli útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk. Nincsenek szabályok. Nincs segítség. A tét az életük. Thomasban pedig lassan felébred a gyanú: vajon nem az ő elméjében rejlik a szabadulásuk kulcsa?
Sötét liftben, felfelé
Bőven túl vagyunk már a Harry Potter és az Alkonyat korszakán, az elmúlt néhány évben új trend uralja az ifjúsági irodalmat, ez pedig a disztópia. Mindenki ezeket olvassa 12-től 22 évesig, de az sem ritka, hogy felnőttek rajonganak az alapvetően kamaszoknak szóló regényekért. Ebbe a sorba illeszkedik Dashner két könyve is. Elmondjuk, miért!
Noha 1993-ban már felbukkant Lois Lowry Az emlékek őre című disztópikus regénye, ami nagy figyelmet keltett (magyarul először 2001-ben jelent meg), maga a műfaj csak évekkel később, 2009-ben vált igazán népszerűvé, sőt, egyenesen divatossá. Ugyanis akkor robbant be a köztudatba Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiája, amit aztán elképesztő kultusz vett körül. Akkora siker lett, hogy utána tömegével árasztották el a piacot a jobb és rosszabb young adult (YA) trilógiák, amelyekben egy közös pont volt: a negatív jövőképet bemutató világ.
Korábban az (anti)utópikus téma a felnőtt sci-fi irodalomban volt bevett, majd mivel túl didaktikusnak ítélték, átcsúszott az ifjúsági kategóriába. Ez annyiból mindenképpen jó, hogy Az éhezők viadala rajongói most már ugyanolyan szívesen olvassák Huxley Szép új világát is, hogy csillapítsák a disztópiák iránti éhségüket.
De való ez tizenéveseknek? És mit szeretnek benne?
Érdekes, hogy az antiutópiát a modern kor termelte ki magának, korábban csak pozitív utópiákról lehetett olvasni, majd a huszadik század hirtelen annyi változást hozott, hogy az emberek egyre nehezebben birkóztak meg vele. A technikai fejlődés és az ettől való függés, az egymástól való elidegenedés, a környezetszennyezés, a világháborúk vagy újabban a technológiai szingularitás mind-mind olyan témák, amelyek kérdőjeleket rajzoltak a jövő, és benne az ember lehetőségei mellé.
A számítógépes játékokon és interneten szocializálódott gyerekeknek mostanában már nagyon nehéz megadni azt az izgalomfaktort, ami leköti őket annyira, hogy elolvassanak egy több száz oldalas, vagy akár sok kötetes könyvsorozatot. A disztópiák azért is lehettek ilyen sikeresek, mert igazodnak a megemelkedett ingerküszöbhöz. Nincsenek bennük hosszú leírások, a nyelvezetük minimalista, az események és a párbeszédek pedig filmszerűen pörögnek egymás után. Sok az akció, és a megpróbáltatások mind a hősök felnőtté válásának útját követik végig – nem véletlen, hogy főszereplőik mindig 16 18 éves kamaszok. Louis Lowry szerint az ifjúsági disztópikus regények remekül lefedik egy átlagos tizenéves napjait, hiszen a középiskolában is egy kegyetlen társadalmi hierarchiába csöppen a gyerek, ahol aztán meg kell találnia a helyét. Ezek a könyvek azonban nemcsak az akcióról szólnak, hanem elgondolkoztatnak, általában komoly társadalomkritikát is megfogalmaznak, és megtanítanak megkérdőjelezni a körülöttünk működő világot.
James Dashner és sorozata
Lássuk be, az ifjúsági irodalomban jelenleg túlsúlyban vannak a női írók, ezért mindig felüdülés férfiaktól olvasni, hiszen ők sokszor teljesen máshogy közelítenek a műfajhoz. James Dashner most 41 éves, a Sziklás-hegységben él, és már több sikeres könyvsorozat fűződik a nevéhez (The 13th Reality, Infinity Ring és persze Az Útvesztő trilógia). Bár korábban pénzügyi területen dolgozott, jelenleg teljes állású íróként keresi a kenyerét, és elmondása szerint nagyon hálás ezért. Annyira, hogy Suzanne Collinsnak is megköszönte, amiért Az éhezők viadalával menővé tette a disztópiát, és ezzel elősegítette, hogy az ő könyvéből is többet adjanak el.
Dashner természetesen imád olvasni, egyik nagy kedvence Orson Scott Card Végjáték-sorozata, amit gyakran újraolvas és nagyban inspirálta Az Útvesztő megírására (William Golding A legyek ura című regényével együtt). Annyira bejött a fiataloknak Az Útvesztő, hogy Dashner még egy előzményregényt is írt hozzá, így duzzasztva tetralógiává a sorozatot. Sötét, felfelé haladó liftben kezdődik a sztori. Itt ébred egy fiú, és fogalma sincs, hogy hol van, ki ő és mi történt vele. Csak arra emlékszik, hogy Thomasnak hívják. Amikor a lift megáll, Thomas furcsa, új világban találja magát, és különböző korú kamasz fiúk állják körül. Egy tisztáson élnek, körülöttük titokzatos labirintussal, aminek a falai mindig mozognak. Bár mindennap futárokat küldenek az útvesztőbe, hogy megtalálják a kiutat, eddig nem jártak sikerrel.
Thomas érkezése után azonban felborul a rend. A lift (ők Doboznak nevezik) addig havi rendszerességgel küldött újoncokat a tisztásra, ám rögtön a következő nap más is érkezik benne. Egy fiatal lány, nyugtalanító üzenettel arról, hogy minden meg fog változni, majd kómába esik. Thomas és a lány valamilyen titokzatos kapcsolatban állnak a Tisztással és az azt körülvevő Útvesztővel, és az a feladatuk, hogy megtalálják a kivezető utat és kivezessék a többieket. Ehhez először meg kell fejteniük, hogy miért vannak ott és ki zárta be őket. Létezik más is az Útvesztőn kívül? Vajon egy nagyon beteg kísérlet részesei, vagy olyan súlyos bűnöket követtek el a múltban, hogy börtönbe kerültek?
Az Útvesztő különlegessége és egyben egyedisége is a többi ifjúsági disztópiához képest abban rejlik, hogy itt nem egy elnyomó rezsim ellen harcolnak a fiúk és nem is egymás ellen. Helyette össze kell dolgozniuk, hogy megtalálják a kiutat a labirintusból. Külső ellenségként ott vannak a Siratók, a félig állat, félig gép szörnyek, amik leginkább H. P. Lovecraft lényeihez hasonlítanak. A körülöttük lévő bizonytalanság miatt megvan bennük a Lovecraft által a jó horror ismérvének tartott „kozmikus rettegés”, ami olyan mélyen képes hatni az emberre, hogy előhozza igazi természetüket és érzéseiket. Az állandó klausztrofóbia és a Siratóktól való félelem miatt a regény gyakran válik nyomasztóvá, ami mégsem kellemetlen, inkább ösztönöz a továbbolvasásra, hogy megtudhassuk a végkifejletet, a rejtély megoldását. Az erőszak naturalista ábrázolása néha Az éhezők viadalát idézi, de a legnagyobb fenyegetést mégis a szereplők jelentik saját magukkal, hiszen a bezártság és a kiúttalanság miatt néhányan megőrülnek. Ezért is hoztak létre egy szigorú társadalmi rendet és napi beosztást, hogy lefoglalják magukat, és ne őrüljenek bele az útvesztő állandó jelenlétébe.
Kellemes változatosságot jelent, hogy Dashner elsősorban nem a lányokat teszi meg célközönségnek. Míg például Az éhezők viadala és A beavatott főszereplői mind lányok, így a történetet is erősen meghatározza egy-egy szerelmi szál. Dashnernél végre kapunk egy fiú protagonistát, és csak egy női szereplő van. Theresa a könyv feléig kómában fekszik, és nem áll semmilyen romantikus érdeklődés középpontjában. Szóval akinek már elege van a szerelmi háromszögekből, annak tetszeni fog ez a misztikus, thrillereket idéző akcióregény. A szöveg stílusa nagyon egyedi és vicces, mert Dashner Patrick Ness Káosz-trilógiájához hasonlóan egy saját szlenget hozott létre. Mivel a tisztáson élő fiúk teljesen elszigeteltek, így a beszédük is kissé megváltozott, sokszor csak megtippelni tudjuk, mi lehet egy-egy szó jelentése. Elsőre talán furcsa, mint az újonnan érkezett Thomasnak, de ahogy haladunk előre, egyre otthonosabb lesz tőle ez a kis mikroközösség. A nyelv átalakítása egyébként nem volt benne az eredeti könyvtervben, de Dashner ahogy haladt előre a történetben, úgy érezte egyre inkább szükségét, és ezzel is erősítette, hogy a szereplők mennyire el vannak zárva a külvilágtól.
A 20th Century Fox már a megjelenés után lecsapott a könyv jogaira, de csak most, szeptemberben került mozikba az elkészült film. Bár megváltoztattak és kibővítettek néhány jelenetet és karaktert, Dashner szerint a film teljesen olyan lett, ahogy ő elképzelte. A rendező, Wes Ball már a kezdetektől bevonta Dashnert a film előkészületeibe, nem csupán a véleményét kérte ki, hanem bevonta a forgatókönyv megírásába is. Emellett még egy kisebb cameo szerepet is kapott
A könyv eredetileg 2012-ben jelent meg a Cartaphilus Carta Young sorozatában, de a filmmel egy időben újra kiadták az első részt is, és végre megérkezik a folytatás, Tűzpróba címmel. Már éppen ideje, akkora cliffhanger – vagyis függőben hagyó történet után -, ahogy az első kötet véget ér. Jövő tavasszal pedig érkezik a trilógia befejező kötete. Arról azonban egyelőre nincsenek hírek, hogy az előzményeket feldolgozó The Kill Order megjelenése várható-e itthon.
Tóth Patrícia
Könyvjelző
