„A butaság semmivel sem rosszabb a bölcsességnél, és semmiben sem különbözik tőle.” Szerelem, irigység, megalománia, kisszerűség, barbarizmus, szentség, tűz, mártírium, katarzis – Henryk Sienkiewicz mindent bevetett.
A Quo vadis? az ókori Róma kegyetlen és korrupt világának epikus leírásával megjelenése után egy évtizeden át nemzetközi sikerkönyv volt. A Néró udvarában zajló dekadens tivornyák és a keresztényüldözés vad, szenvedélyes jelenetei miatt a könyv kínálta magát a megfilmesítésre.
Az 1846. május 5-én született Henryk Sienkiewicz 1895-ben ismét nagy mű írásába kezdett, s egy évvel később az olvasók kezébe kerülhetett a Quo vadis?, amellyel írója hamarosan világhírűvé vált. Ez is történelmi regény, ám a szerző ezúttal nem a lengyel történelem dicső és kevésbé dicső korszakaiba, hanem Néró császár és a véres keresztényüldözések idejébe kalauzolja olvasóit. Fordulatos cselekmény, izgalmas szerelmi szál, hiteles korrajz jellemzi a regényt, amely a filmesek fantáziáját is megmozgatta, többször is vászonra vitték, legutóbb Jerzy Kawalerowicz rendezett belőle nagy sikerű filmet.
A Quo vadis? sikere után ismét történelmi témát, a lengyeleknek a német Lovagrend felett aratott győzelmét dolgozta fel az 1900-ban megjelent Kereszteslovagok című regényében. Ugyanebben az évben írói pályájának 30. évfordulóján fényes ünnepséget rendeztek tiszteletére, s a nemzet nevében neki ajándékozták Oblegorek falut, ahol ősei éltek. 1905-ben nemzetközi szinten is elismerték munkásságát, neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat.”
A regény központi cselekményszála egy szerencsétlen csillagzat alatt fogant szerelem története Ligia, a mai Lengyelország területéről származó keresztény lány és egy római tiszt, a Péter és Pál apostolokkal való találkozása után az új hitre megtérő Marcus Vinicius között. Ezt a tulajdonképpen elég egyszerű forgatókönyvet Vinicius nagybátyja, Petronius római költő teszi különösen érdekessé, hiszen ő éles szemű bennfentesként szolgál információkkal a Néró udvarában folyó életről. A császár a könyvben összetett jellemű gonosztevő, aki szándékosan felgyújtotta Rómát, hogy nagyszabású építkezési tervéhez szabad teret nyerjen. Ezután a keresztényekre fogja a gyújtogatást, ezzel elindítja üldöztetésüket.
Sienkiewicz elkötelezett katolicizmusa munkál abban, ahogyan a korai keresztényeket jellemző szeretet és spiritualizmust Róma hatalmával és anyagiasságával ütközteti. Ráadásul a szövegben megbújik némi lengyel nacionalizmus is – a regény megírása idején Lengyelország három szomszédos birodalom zsarnoki hatalmának volt kárvallottja.
Ady rajongott érte, Babits inkább mellőzte, Kosztolányi pedig „eléggé középszerű írásműnek” tartotta az 1896-ban megjelent regényt. Egy másik lengyel Nobel-díjas, Czeslav Milosz írta, hogy Sienkiewicz „ritka elbeszélői tehetségről” tett tanúbizonyságot, s bár regénye mára kissé divatjamúlt, a szerző kifogástalan mesterségbeli tudásának köszönhetően a Qou vadis? ma is kitűnő olvasmány, mely most új fordításban jelent meg az Európa Könyvkiadónál.
