A zenetörténet kimagasló zeneszerzője, a bécsi klasszika jeles képviselője derűs, egyszerű, szorgalmas ember volt, akinek életében hiába ütötte fel fejét a szerelem időről időre, ő végül mindig a zenét választotta.
Joseph Haydn (1732-1809), a falusi bognármester fia igen nagy utat tett meg, amíg a zene nagymesterei közé került. Korának legünnepeltebb zeneszerzője körül hiába volt ott egy teljes zenekar, gyakran volt magányos, magánélete pedig zűrzavaros volt.
Haydn mély érzelmeket érzett Theresa Keller (1733-1819) iránt, mégis nővérét, Maria Anna Kellert (1729-1800) vette feleségül.
Még a Stephansdomból ismerte Georg Keller hegedűst, aki valamikor az 1750-es évek első felében bemutatta őt fivére, Peter Keller parókakészítő családjának. A derék mester lányait Haydn tanította zongorázni, aki hamarosan beleszeretett a vele egyidős kisebbik lányba, Therese-be. A szerelem kölcsönös volt, eljegyzésre mégsem kerülhetett sor, két okból sem. Egyrészt a lányt szülei apácának szánták, másrészt Haydnnak nem volt állása. A szülők pedig nem változtatták meg tervüket egy alkalmi megbízásokból tengődő, teljesen ismeretlen és nincstelen muzsikus kedvéért. Therese 1756-ban a klarisszák rendjének tagja lett. Fogadalomtételére Haydn egy orgonakoncertet írt. (Ez a legkorábbi, saját kezűleg datált műve.
Miután 1759-ben Haydnt felvették a csehországi Ferdinand Maximilian von Morzin gróf udvarába zenei igazgatónak, hirtelen vonzó vőlegényjelölté lépett elő, hiszen a honorárium anyagi és társadalmi helyzetet biztosított számára.
Miután Haydn állást kapott Moritz grófnál, hirtelen vonzó vőlegényjelölté lépett elő, és 1760. november 26-án feleségül vette szerelmének nővérét, a nála több mint három évvel idősebb, akkor 32 éves – ami abban az időben már vénkisasszonynak számított – Maria Anna Aloysia Apolloniát. Amin felettébb csodálkozott mindenki. (Néhány elmélet szerint Haydn a fiatalabb Keller lányt vette feleségül.)
Érthetetlen ez a lépés, hiszen egyikük sem szerette a másikat. A házasság hamar katasztrofálisnak bizonyult, és az új feleségről kiderült, hogy csapnivaló, veszekedő karakter, bosszantó fanatizmus (még Haydn számára is, aki mélyen vallásos volt), és mélyen megveti férje művészetét. Ráadásul Maria Anna – a talán eltúlzott zenetörténészi vélemények szerint – amellett, hogy meglehetősen házsártos volt, nem volt jó háziasszony. Tovább tetézte a bajt, hogy Maria Anna meddőnek bizonyult, márpedig Haydn nagyon szeretett volna gyerekeket. Ráadásul az asszony a zene iránt is teljesen érzéketlen volt, Haydn szavaival: „teljesen mindegy számára, hogy a férje csizmadia-e vagy művész”.
Haydn barátja és életrajzírója, Georg August Griesinger tovább bővítette a szerencsétlen Maria Anna állítólagos hiányosságainak listáját: pazarló volt, és egyben erősen vallásos. Még azt is pletykálták, hogy férje zenei kéziratait használta fel cukrászsüteményes formák kibélelésére vagy haja göndörítésére.
A szakmai kötelezettségek sem segítették hozzá a boldogsághoz a frigyet, és gyakran hónapokig távol tartották a zeneszerzőt a feleségétől. Egy anekdota szerint egyik nap egy látogató felhívta Haydn figyelmét arra, hogy nagyszámú fel nem bontott levél fekszik az asztalán. A zeneszerző felvonta a vállát, és így felelt: „Ezek a feleségem levelei. Szinte minden hónapban írunk egymásnak; de nem bontom ki a leveleit… és biztos vagyok benne, hogy ő sem az enyéimet!”
A házasságból nem született gyermek, és mivel a korabeli törvények nem engedték meg a válást, a pár számtalan sivár és nyomorúságos évet töltött együtt.
Így aztán nem csoda, hogy ahogy Haydn írta, „nem maradtam közömbös más nők bájai iránt”.
Annyi bizonyos, hogy Haydnnak és Maria Annának is voltak házasságon kívüli kalandjai.
Az Esterházyak szolgálatában töltött első két évtizede „nyugodtabb nőügyeiről kevesebb részletes ismeretünk maradt fenn. A nagybetűs szerelemre 19 évet várni kellett.
A herceg 1779-ben szerződtette két évre Antonio Polzelli hegedűst, és feleségét, Luigia Moreschi Polzelli énekesnőt. A 19 éves (Haydnnál 28 évvel fiatalabb) asszony jelentéktelen mezzoszoprán volt, különösebb muzikalitás nélkül. Ez azonban Haydnt nem zavarta, s kapcsolatuk egy évtizeden át tartott, útjaik csak 1790-ben váltak el. Haydn azt írta neki, hogy „ha négy szem csukva lenne, összeházasodnának”.
Luigia Polzelli jelentős hatást gyakorolt Haydn szerzeményeire és életére,
méghozzá egy meglehetősen negatív okból: Haydn gyakori magánórái ellenére is problémái voltak a tiszta énekléssel. Haydnnak sok dallamot kellett átírnia kedvese korlátozott énekterjedelmére. Úgy tűnik azonban a szerelmet legyőzte a profizmus, hiszen Haydn operáiban mindössze kétszer kapott szerepet az asszony.
A zeneileg alig használható házaspárt hamarosan elbocsátotta, sőt hajlandó volt kivásárolni a szerződésben hátramaradt idejüket Esterházy, aki zenerajongó révén felismerte a középszerűséget. A herceg, aki rendkívül nagyra értékelte Haydn szolgálatait, annak kérésére végül visszavette őket, és Polzelliék egészen a zenekar feloszlatásáig a herceg szolgálatában maradtak, megfelelő fizetéssel.
Haydn és Polzelli kapcsolata több mint tíz évig, körülbelül 1791-ig, az asszony férje haláláig tartott. A házaspár zenei hiányosságaival természetesen Haydn is tisztában volt, ezért sem teljesítette az akkor már özvegy asszony azon kérését, hogy vigye őt magával Angliába 1790 decemberében.
„Édes Polzelli, talán-talán eljön az idő, ami után annyiszor sóvárogtunk, hogy két szempár lecsukódik. Egy közülük lezárult, de a másik – elég erről ennyi, legyen Isten akarata szerint. Addig is ügyelj egészségedre, és kérlek, írj hamarosan.”
A kapcsolat végül kihűlt; 1792-ben már folyamatosan olyan hírek érkeztek Bécsből Haydnhoz, hogy Luigia Polzelli kedvezőtlen színben tűnteti fel, és a tőle kapott zongorát is eladta. Luigia hamarosan maga is elhagyta Bécset, visszatért Olaszországba, és egy piacenzai kis színházban talált munkát. Végül egy olasz énekeshez ment férjhez.
A méltatlan befejezés ellenére ez a kapcsolat volt talán a legfontosabb Haydn életében. Ráadásul a szerelem mellett még az apaság örömét is megadta neki, ugyanis Luigiának két fia született. Az idősebbik, Pietro Haydn kedvence, noha ő még Bolognában született 1777-ben, így tehát biztos, hogy nem az ő gyereke volt. Amikor Luigia 1791/92 telén Piacenzába szerződött, Pietrót Haydn magához vette, ingyen tanította, anyagilag is támogatta, s tanítványokat szerzett neki. (Ezt még Haydn felesége is „igen jól fogadta”.) A fiatalember Schikaneder Freihaus-beli színházának másodhegedűseként halt meg tüdővészben 19 éves korában.
1791 nyarán kezdődött a Johann Samuel Schroeter zeneszerző (akinek egyik zongorakoncertjéhez maga Mozart írt kadenciákat) özvegye, Rebecca Schroeter által Haydnhoz írott levelek sora. Az asszony rajongó szerelemét Haydn viszonozta, s még utólag is így nyilatkozott róla: „szép és szeretetre méltó asszony, akit – ha nőtlen vagyok – szívesen feleségül vettem volna”.
Második angliai (1794 január – 1795 augusztus) útján Haydn minden bizonnyal felújította kapcsolatát Rebecca Schroeterrel: az özvegy szomszédságában bérelt lakást. (Ezért nem is volt szükségük levelezésre.) A zeneszerző három ekkori zongoratrióját is neki ajánlotta.
Emellett alkalmi kapcsolatai is lehettek, melyekről itt-ott említést tett valamilyen szinten.
