Bár dilettáns volt és sok sztorit saját maga talált ki, törhetetlen akaratereje, vasszorgalommal megszerzett nyelvtudása, önfeláldozó emberszeretete és a tudomány iránti rajongása ma is példakép. 130 éve, 1890. december 25-én halt meg Heinrich Schliemann német kereskedő és műkedvelő archeológus, Trója és Mükéné feltárója.
Heinrich Schliemann 1822. január 6-án született a mecklenburgi Neubukowban egy szegény lelkész fiaként. Tanulmányait félbe kellett hagynia, 14 évesen fűszeres segéd lett, hajósinasként hajótörést szenvedett, volt könyvelő Amszterdamban, a kaliforniai aranyláz idején bankot nyitott Sacramentóban. Közben nyelveket tanult, legalább nyolcat sajátított el, köztük az oroszt, az ó- és az újgörögöt. 1846-ban Szentpétervárra küldték, itt később saját vállalatot alapított és nagy vagyont szerzett indigókereskedelemmel, a krími háború idején az orosz hadsereg szállítója volt.
36 éves korában felhagyott a kereskedéssel és minden vagyonát az ókor régészeti kutatására áldozta, főleg Trója helye érdekelte. Ekkoriban Homérosz műveit teljes egészében költészetnek tartották, amelyeknek a történelemhez semmi köze sincs. Schliemann e vélekedés cáfolatának szentelte életét. Európa és Ázsia számos országát beutazta, Japánról könyvet is írt, Párizsban régészetet tanult, s bejárta Homérosz eposzainak színhelyeit. 1869-ban Ithaka, a Peloponnészosz és Trója címmel könyvet írt, ebben leszögezte: Trója a kis-ázsiai Hisarlik – s nem, mint egyesek vélték, a délebbre fekvő Bunarbashi – helyén állt. Állításait gúnykacaj fogadta, ám később bebizonyította igazát.
Schliemann 1871-ben Frederick Calvert amerikai diplomata ásatásait folytatva Hisarlikban hét egymás alatt fekvő település maradványaira bukkant. Mivel a homéroszi Tróját a legalsónak vélte, a felső rétegeken egyszerűen áthatolt. 1873-ban feltárta az ősi város egy részét, és az aranyból és más nemesfémből készült, több száz ékszerdarabot Priamosz kincseinek nevezte el és kicsempészte Törökországból. Felfedezéseit Trójai régiségek című könyvében írta le 1874-ben, feltevéseit akkor sokan vitatták, mások egyetértettek vele.
1874-ben folytatni akarta az ásatást, a török kormány azonban perbe fogta az aranyleletek eltulajdonítása miatt. Schliemann végül 50 ezer frank büntetéssel megúszta, 1875-ben kiadta Trója és romjai című könyvét.
1876-ban Mükénében kezdett ásatásokat, az Oroszlános-kapu közelében, majd a fellegváron belül. Az archaikus sírkövek alatt öt sírra bukkant, bár ezek 400 évvel korábbiak voltak, mint feltételezte. A sírokban 16 személy maradványai feküdtek, többek arcát aranylemez takarta, amely a tetemek elporladása után is megőrizték az arcokat, mint a híres Agamemnón-maszk. Mellettük nemesfém- és elefántcsont ékszereket talált, ezeket Atreusz-kincsnek nevezte el. A leleteket 1878-ban Mükéné című könyvében írta le.
1890. december 26-án Nápolyban halt meg, tetemét barátai Athénba vitték és ott temették el.
Schliemann kutatásai teljesen megváltoztatták az ókorról alkotott képet: addig a történészek csak négy államról (Rómáról, Görögországról, Egyiptomról s Babilónia-Asszíriáról) tudtak. Ő két bronzkori civilizációt mutatott be, a harmadikat, Krétát az angol Evans tárta fel tíz évvel halála után.
Schliemann könyvei és újságcikkei elsőként népszerűsítették a régészetet, felfedezései állandó izgalomban tartották a közvéleményt. Ő vette először figyelembe az irodalmi, írásos dokumentumokat, s kialakította a régészeti terepmunka gyakorlati módszertanát.
Ma már tudjuk, hogy a Schliemann által feltárt maradványok i.e. 2500 körül keletkeztek, ezer évvel a trójai háború előtt. Trójában kilenc település épült egymás fölé, Schliemann az alulról másodikban kutatott, ma a harmadikban lévőt vélik a homéroszi Trójának.
„Priamosz kincsét” Berlinben helyezték el, majd a II. világháború végén a Szovjetunióba kerültek, bár a világ erről csak 1996-ban szerzett tudomást. Azóta vita folyik a kincsek tulajdonjogáról. Schliemannt sokan csak kincsvadásznak tartották, mások dilettánsnak, aki hatalmas károkat okozott. De még hibái és kudarcai is pozitív eredményt hoztak: a trójai rétegek tönkretételének tanulságai késztették a régészeket a korábbinál sokkal körültekintőbb ásatásokra.
