„Magyar királyné? Igen ő már az volt, mikor még a férje csak „császárkodott”. Tiszteltük őt. Nem! Imádtuk? Ez is kevés. Mindnyájunknak közös szerelme volt”, írta Mikszáth a ma 180 éve született Erzsébet királynéról, akit Sisi néven ismert meg az utókor.
„Messze a mi hazánktól, idegen földön született Magyarország védőangyala. Nem altatta magyar dal a csecsemőt, s im, szive, lelke mégis magyarrá lett: példaképe a magyar nőnek. Hány nemes növény satnyul el, ha honi talajból idegen talajba ültetik át! A bajor föld legszebb virága feslő bimbó korában plántálódott magyar földbe s szemet, szivet gyönyörködtető pompában virult tovább mi közöttünk!
A magyar nemzet méltán dicsőiti az isteni Gondviselés csudálatos gondosságát, mely nyilván erre a szegény, sokat szenvedett országra gondolt, midőn életet adott a kis Erzsébetnek. Életet adott neki a világ Megváltójának születése napján, mintegy megjelölve egész életének folyását: a nagy dolgokra való elhivatást s a mártiromságot.” (Benedek Elek: Erzsébet királyné élete)
180 évvel ezelőtt, 1837. december 24-én született Münchenben a későbbi osztrák császárné és magyar királyné, akit Sisi (Sissi) néven ismert meg az utókor. Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia (németül: Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach) Miksa bajor herceg és Mária Ludovika hercegnő harmadik gyermeke foggal jött világra, mint Napóleon. Hét testvérével együtt Possenhofen kastélyában nevelkedett. Jól lovagolt, úszott, hegyet mászott és apjához hasonlóan fütyült az etikettre. Apjának semmiféle hivatalos feladata nem volt, így utazóként járta a világot, s több gyermeke is született házasságon kívül.
1953-ban Erzsébetet édesanyja magával vitte Ischlbe, az osztrák császár nyári rezidenciájába azzal a céllal, hogy Ferenc József, az ifjú osztrák császár eljegyezze Erzsébet szépséges nővérét. Az eljegyzést a két fiatal édesanyja szervezte meg, akik, mint nővérek, hamar megegyeztek a részletekben. Ludovika nővére, Zsófia mindenképpen német hercegnőt akart dédelgetett fia hitveséül. Valószínűleg nagyon meglepődött, amikor észrevette, hogy az augusztusi találkozón fia nem az általa kiszemelt menyasszony, hanem annak húga körül legyeskedik. A császár első látásra beleszeretett a tizenöt éves Erzsébetbe.
Az esküvőt 1854. április 24-én tartották Bécsben az Ágoston-rendiek templomában, majd a szertartást követően a jegyespár visszatért a Hofburgba. Erzsébet, aki úgy nőtt fel, hogy sohasem kellett a protokollal törődnie, belecsöppent egy olyan világba, ahol a külsőség és a származás volt a legfontosabb. Ezeknek az elvárásoknak ő nem tudott, de nem is akart megfelelni. Gyenge idegrendszere nem bírta azt a szüntelen harcot sem, amely anyósa és közötte zajlott, különösen az első években. Zsófia nem értette meg az érzékeny fiatalasszonyt, akit az is bántott, hogy férje vele sohasem beszélte meg a politikai ügyeket. Magányát csak növelte az udvar ellenséges viselkedése, s egészségét az is nagyon megviselte, hogy házassága első négy évében három gyermeket szült. Rudolf, a várva várt trónörökös harmadikként, 1858-ban jött a világra. A császári párnak még egy gyermeke született, Mária Valéria, de ő tíz évvel később. Az elsőszülött Zsófia egy magyarországi út során megbetegedett, és alig kétévesen meghalt. Gyermekének halála lesújtotta a császárnét. Egészsége egyre romlott, nem akart enni, kedélye depresszióssá vált. Orvosa – talán éppen a császárné sugallatára – minél messzebbre, Madeirára küldte gyógyulni Erzsébetet. Madeira után Korfu, Velence, Bad Kissing következett. Majd ezek után a császárné inkább apja bajorországi kastélyába utazott, mint Bécsbe. Két esztendőt töltött távol a férjétől, gyermekei hol vele voltak, hol Bécsben nevelkedtek.
Ez alatt az idő alatt Erzsébet nagyon megváltozott: határozott és öntudatos lett, ráébredt szépségére és az abban rejlő erőre. Megtanulta azt is, hogy miként érvényesítse akaratát. Bizalmasa egy magyar hölgy, a kecskeméti köznemesi származású Ferenczy Ida volt, aki rajongott Andrássy Gyula grófért. Felolvasónője ismertette meg vele Andrássy, Deák, Széchenyi kiegyezéspárti eszméit. Sisi több, az uralkodónak írt levelében is a kiegyezés mellett érvelt. Az 1867-es kiegyezés létrejöttekor hihetetlenül boldog volt: „Több millió magyar foglalja imába a nevemet” – mondta az örömtől elfulladó hangon. Ferenc Józsefet 1867. június 8-án Budán magyar királlyá koronázták, Erzsébet pedig a magyarok rajongásig szeretett királynéja lett.
Az ország – régi hagyomány szerint – ajándékot adott a királynak: a gödöllői Grassalkovich kastélyt. E hely Korfu mellett Erzsébet igazi otthonává vált, összesen kétezer napot töltött itt. Kedvelte a magyarokat, megtanulta nyelvünket, s a gödöllői kastély lovardája is segítette ambícióját, hogy ő legyen Európa legkiválóbb hölgylovasa. Ez sikerült is neki, az már kevésbé, hogy a földrész legjobb költőnője is legyen, „heinei” típusú verseiből azonban megismerhetők – akár egy naplóból – gondolatai. Rudolf trónörökös tragikus öngyilkossága (1889) teljesen lesújtotta, ezután mindig feketében járt. Korfu szigetén méregdrága kastélyt építtetett Achileion néven, s életének hátralévő éveit egyre magányosabban, depressziótól űzve, inkognitóban utazgatva töltötte.
Erzsébet királyné gyönyörű és elegáns nő volt, életevitele és gondolkodásmódja már a 20. századi modern asszony életvitelét, gondolkodásmódját testesítette meg. Családi tragédiái mellett ezért sem találta helyét a konzervatív bécsi császári udvarban, s bolyongott magányosan egyik országból a másikba udvarhölgye kíséretében. Sisi fontosnak tartotta a sportolást, rendszeresen diétázott, hogy megőrizze karcsúságát. Megingathatatlan komolysággal, szorgalommal és örömmel végezte az iskolalovaglást, de a cirkuszi akrobatika gyakorlatait is. Erzsébet a lovaglás mellett kitartóan tornázott, bár ezt a sportot végképp nem tartották elegánsnak. A királyné ennek ellenére naponta buzgón végezte gyakorlatait a kastélyaiban kialakított „tornatermekben”. Sisi a lovaglás mellett kitartóan tornázott, ugyanakkor híres gyalogló, hegymászó, úszó, kerékpározó és vívó is volt.
Az udvar nem tetszését is elviselve liberális újságírókkal barátkozott, szerette H. Heine költészetét, s maga is sok verset írt a nagy német költő stílusában. Közel egy teljes évtizeden keresztül szinte kizárólag a versírás foglalkoztatta. „Ebben az időben Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja Titánia tündérkirálynővé változott, ahogy szívesen nevezte magát a költeményeiben”, írja Brigitte Hamann Erzsébet királynéról írt életrajzában. Egész életében szabadságvágy fűtötte, az udvari etikett börtönében inkább csak vergődött, mintsem könnyedén bodlogult, hatalmas képzeletvilága árulkodik a költészet, tudományok iránti tudásszomjáról. Tudásszomjáról árulkodik az is, hogy 1866-ban a magyarokkal rokonszenvező Erzsébet királyné felkérte Falk Miksát, hogy tanítsa meg nemcsak magyarul beszélni (a királyné 1863-tól igyekezett magyarul tanulni), de a magyar történelem és kultúra rejtelmeibe is avassa be, sőt felkérte, hogy egy időre Schönbrunnba kövesse. Barátnéjával, Ferenczy Idával élete végéig magyarul levelezett, és az 1868-ban Budán született legkisebb lányával, Mária Valériával kizárólag magyarul beszélt, sőt azt szerette volna a királyné, hogy a kis főhercegnő Kornis grófnéval, kamarájának vezetőjével is magyarul beszéljen. A királynénak azonban nemcsak a „konyhanyelv” elsajátítása volt a célja, hanem a könnyebb nyelvezetű írások, újságcikk megértésén kívül más irányba is képezni kívánta magát. Ahogy Falk meséli, érdekelte, meg kívánta érteni a magasabb színvonalú magyar irodalmat és a történelmi, politikai megjelenéseket is.
Ezt tette 1898. szeptember 9-én is, amikor Hohenembs grófnőként jelentkezett be az egyik genfi szállodában. Másnap udvarhölgyével, a magyar Sztáray grófnővel a kikötőbe igyekezett, amikor a tóparti sétányon egy olasz anarchista, Luigi Lucheni Erzsébet mellébe döfött egy tűhegyes reszelőt. Ütésnek vélték a támadó mozdulatát, a császárné még felszállt a hajóra, s csak ott lett rosszul. Másfél óra múlva a szállodájában halt meg – 1898. szeptember 10-én.
„Amit a hatalom, férfierő, bölcs ész nem bírt megoldani, azt a szerető női szív megoldotta, összeköté.
Erzsébet királyné nevét emlékszobrok, mauzóleumok fogják megörökíteni, de minden ércnél, márványnál tartósabban fogják ezt fenntartani azok az intézmények, melyek az ő áldott védnöksége alatt a szenvedő emberiség s az előre törekvő nemzeti mívelődés javára keletkeztek. – Ott, ahol a szenvedés örök, ott hangzik valóban az örök ima: s ahogy a szenvedést felváltja az enyhülés, úgy következik az imára a beteljesülés, mindennap, amíg csak szenvedők lesznek a világon, akik az égre emelik kezüket, s onnan várják megszabadításukat.” (Jókai Mór: Erzsébet emlékezete)
Európa legszebb királynéjának halála megrendítette a világot. Hatalmas temetése volt, a magyar országgyűlés törvénybe iktatta emlékét, az iskolában kötelező volt ezt megünnepelni. A főváros köztéri szobrot állított emlékezetére, utcákat, tereket, Duna-hidat neveztek el róla. Legendája élő maradt.
